Alsó-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 7., 1965)

II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet

a réti csemozjom-talajok vízgazdálkodási sajátságai kedvezőek, jó vízbefogadó képességű, jó víztartó talajok közé sorolhatók. Mechanikai ösz- szetételük rendszerint vályog vagy homokos vályog, a talajvíz a felszíntől viszonylag mélyen helyezkedik el, öntözésüknél a víz megengedhető sókoncentrációja 650 mg/1, Na %-a 35—40—45, szódal úgossága 10 mg/1. Mind a réti csemozjom oknál, mind a mélyben sós csemozjomoknál (réti) figyelemmel kell lenni arra, hogy a talajvíz az öntözés eredményéként ne emelkedjen, ugyanis a megemelkedő talajvíz és a talaj sóforgalmának megváltozása szikesedéshez vezethet. E terület szikes talajaira a nagy oldható sótartalom és az altalajban gyakori tömör mészfelhalmozódási színt jellemző. Mezőgazdasági hasznosítása általában rét, legelő formájában történik. Ebben az esetben, ha az öntözéses legelőgazdálkodás talajjavítással egybekapcsolva nincsen, az öntözővíz minőségével szemben semmilyen követelményt nem szükséges támasztani. Ha a talajokat javítani kívánják és szántóföldi művelésbe vonni, úgy öntözésük esetén 800 mg/1 összes sótartalmú, 35—40—45 Na %-ú és 10 п^Д szódalúgosságú víz használható fel. A vízgazdálkodási körzet homoktalajai a Duna—Tisza közi homokhátság nyugati szegélyét képezik. A homoktalajok részben futóhomok, részben humuszos homok. A futóhomokra a nagy vízbefogadó képesség és a gyenge víztartó képesség jellemző, a humuszos talajoknál a nagy vízbefogadó képesség mellett már közepes víztartó képességet találunk. A futóhomok talajokon azok öntözése esetén 1000 т^Д összes sótartalmú, 35—40—45 Na %-ú és 10 mg/1 szódalúgosságú, a humuszos homoktalaj esetében pedig 800 mg/1 összes sótartalmú 35—40—45 Na %-ú és 10 mg/L szódalúgosságú öntözővíz engedélyezhető. A körzet déli részén típusos mészlepe- dékes csemozjomokat és mélyben sós alföldi cser- nozjiomokat találunk. Mind a csemozjom talajok, mind a mélyben sós csemozjom talajok esetében jó drénviszonyaik, kedvező vízgazdálkodási sajátságuknál fogva megengedhető a 650 n^/lit összes sótartalmú, 35—40—45 Na %-ú és 10 mg/lit szódalúgosságú öntözővíz. A csemozjom jellegű homoktalajoknál a felhasználható öntözővíz 800 mg/lit összes sót tartalmazhat, Na %-a 35—40—45, szódalúg ossága 10 mg/lit lehet.

2.365 A felszíni vizeket érő szennyezések

(részletes ismertetést lásd IX. fejezet)

3.366 A jelenlegi szennyezettség mellett szükséges

minimális élővízforgalom

A jelenlegi szennyezettség mellett szükséges minimális élővízforgalom meghatározása minőségi szempontból sok esetben igen nehéz. A számos ellentétes vélemény és különböző vízhasznosítási szempontok miatt annál is inkább, mert általánosságban nagyobbak a vízkivétellel szemben támasztott igények, mint a lehetőségek. Számszerű adatokat a TVK XVII. fejezet területi vízmérlegénél adtunk meg. Konkrét esetekben azonban egyedi vizsgálatokra van szükség, ahol a komplex vízgazdálkodás érdekeit kell figyelembe vermi és az öntözés érdekeit az ivóvízellátás és ipar igényeivel egyeztetni.

2.4 Felszínalatti vízkészlet

2.41 Általános ismertetés

3.411 A felszínalatti vizek osztályozása

Felszínalatti vízkészletnek nevezzük azt a víz- mennyiséget, ami a laza üledékes kőzetek, valamint a repedéses, hasadékos kőzetek hézagaiban helyezkedik el.

A felszínalatti vizeket több szempontból (eredet, hőfok, kémiai összetétel, stb.) csoportosíthatjuk. A vízkészlet megismeréséhez a természetes osztályozás vezet, ami a genetikai jelleg és a jelenlegi vízmozgások szerint két fő csoportot ad.

Az a mozgásban lévő víz, ami a természetes hidrológiai körfolyamatban résztvesz, a dinamikus felszínalatti vízkészlet. A vízkészletnek az a része pedig, amely a hidrológiai körfolyamatban nem vesz részt, a passzív vízkészlet.

A mozgásállapottól függetlenül, a hézagokat kitöltő víz térfogata által meghatározott vízmennyiséget, vagyis a dinamikus és a passzív készlet pillanatnyi összegét sztatikus vízkészletnek nevezzük.

A felszínalatti vízkészlet összefüggő, komplex egészet alkot, mégis az elhelyezkedés, valamint a gyakorlati felhasználás és a főbb hidrológiai jellemzők szerint megkülönböztetünk talajvizet, karsztvizet és mélységi vizet. De a fogalmak tisztázása végett szólni kell itt a partiszűrésű vízről is.

a) A partiszűrésű víz tulajdonképpen nem képez felszínalatti vízkészletet, hanem a felszíni vízkészlet része. A vízkivétel módja azonban teljesen azonos, mint a felszínalatti vizeknél, és a kitermelt víz minősége is teljesen hasonló tulajdonságokat mutat. Ennek tulajdonítható, hogy a partiszűrésű víz a felszínalatti vizek csoportosításában szerepei. \ partiszűrésű vízkivétel lehetőségeit a hidrogeológiai adottságok, a vízfolyások mentén elhelyezkedő durva szemű pleisztocénr-holooén rétegek szabják meg. A kitermelhető partiszűrésű viz mennyisége a felszíni vízkészletnek azt a hányadát képezi, ami a vízfolyás partjához közel elhelyezett kutakkal és galériákkal termelhető ki, és nagysága bizonyos határokon belül az előidézett depresszió miértékétől függ.

b) Talajvíznek nevezzük azt a földfelszín közelében elhelyezkedő első felszínalatti vizet, ami a laza, üledékes kőzetek szemcséi közötti hézagokat összefüggően kitölti, a nehézségi erő hatása alatt áll, és készletében a felszíni befolyásoló tényezők hatására gyakori, közvetlenül érzékelhető változások állanak elő. A talajvíz alsó elhatárolása egységesen nem adható meg, mindenütt a helyi adottságoktól függően az első vízzáró rétegig tart.

c) Karsztvíznek nevezzük a karsztosodott kőzetekben (Magyarországon főleg mészkőben és dolo80