Alsó-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 7., 1965)

II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet

hordalékmennyiség valamely hordaléktest térfogata vagy súlya. A hordaléktöménységet rendszerint kg/m3, g/m3-egységben, a hordalékhozamot m3/s, t/s-egységben adjuk meg.

A felsorolt leghasználatosabb fizikai fogalmak mellett számos kémiai és biológiai fogalom szolgál a vizek jellemzésére. Ezek alapján lehetséges osztályozni a vizeket aszerint, hogy milyen mértékben felelnek meg a közegészségügy és a különböző vízhasználó ágazatok minőségi követelményeinek.

E fogalmak alapján a területegység felszíni vizeinek vízjárását a 2.32—2.36 pontokban részletesen ismertetjük.

2.3111 A TERÜLET VÍZRENDSZERE

A területegységre, a határain kívülről, egyetlen számottevő vízfolyás, a 6. TVK-egységből a — területet az 5. és 4. TVK-egységtől elválasztó — Duna lép. A területegységről távozó vizeket is ez vezeti át Jugoszláviába.

A területegységen belül a vízhálózat gerince eredetileg lecsapódás céljából épült, ma azonban már kettős működésű Dunavölgyi főcsatorna. Ezt a víz- hasznosítások érdekében a Duna—Tisza főcsatorna kezdeti szakasza is táplálja. A Dunavölgyi főcsatorna vizeit Bajánál ugyancsak a Dunába szállítja. A területen természetes kisvízfolyások nincsenek. A — sokszor őszi érvonulatokat követő — belvízi csatornahálózat vizeit részben közvetlenül, részben a Dunavölgyi főcsatorna közvetítésével, a Duna fogadja be.

A belvízrendszereket nem itt, hanem a IV. „Síkvidéki területek vízrendezése” c. fejezetben ismertetjük.

2.3112 A TERÜLET VIZEINEK VÍZJÁRÁSA

Az alpesi eredetű Duna kisvizei leginkább télen, esetleg késő ősszel, nagyvizei tavasz végén vagy nyáron jelentkeznek. (Tavaszi árvizeit legtöbbször jégtorlódás okozza.) Vízjárása igen kiegyenlített. Az évi vízmennyiségek ingadozása nem tcbb 1:2-nel. Az előfordult legkisebb és legnagyob vízhozamok aránya pedig egy-egy esztendőn belül igen ritkán nagyobb l:5-nél, és többéves időszak alatt is csak mintegy 1:10.

A síkvidéki bedvizi öblözetek csatornái — bár nyomvonalaikat a természetes adottságok (terepmélyedések, hajdani vagy akár élő érvonulatok stb.) kihasználásával tűzték ki — többnyire nem tekinthetők már természetes vízfolyásoknak.

Míg a hegy- és dombvidékek (kis) vízfolyásainak hidrológiája döntően a természeti viszonyoktól függ s azt a hidrotechntákai (és egyéb) beavatkozások (mederállandósítás, vízhasználatok stb.) általában csak többé-kevésbé kimutatható mértékben módosítják, addig a belvízcsatornák vízjárását elsősorban a mindenkori műszaki adottságok (kiépítettség, műtárgyak, völgyeletek összekapcsoltsága, esetleg szivattyúkapacitás stb.) határozzák meg s a természeti tényezők hatása általában csak másodsorban érvényesül. (Pl. valamely belvízcsatorna hozama még oly nagy és heves csapadék esetén is lehet zérus, ha áz általa szállított vizet emelő szivattyú nem üzemel.) Továbbá: a természetes vízfolyások (patakok)

vízgyűjtőterületét legtöbbször a domborzat egyértelműen meghatározza, míg az egyes belvízrendszerek sokszor olyan mértékben összefüggenek, hogy a belvízrendszerek vízjárásának leírása, s e vízjárás — jelentős mértékben nem természeti tényezőktől függő — törvényszerűségeinek meghatározása nem is targya a szorosabb értelemben vett hidrológiának. Végül: míg a vizkészletgazdálkodást és a műszaki tervezést a természetes kisvízfolyásoknál a teljes vízkozamidősor s annak jellemző (közép-, tetóző- és kisvízi értékéi, egyaránt érdeklik, addig a belvízrendszereknél csupán a belvizes idoszatíaishan levezetendő víz mennyisegének és a belőle adódó maximális terhelésnek a számítása kerül előtérbe.

A következőkben ezért nem is a terület belvízi csatornahálózatainak, jórészt tehát helyi mesterséges viszonyoktól függő vízjárását (pl. vízhozamainak alakulását) írjuk le, hanem csupán a belvizek jelentkezesi időszakainak iegaitalánosabb törveny- szerusegert ismertetjük.

Belvizek keletkezésénél a csapadékmagasságon, a talajaüottságaknn stb. kívül döntő tényező a csapadék időben eloszlása is. Kisebb területeken (rész- oölözetekben) a belvízcsatornák maximális vízhozamát a néhány órás, vagy még rövidebb időtartamú heves záporok, nagyobb területeknél (teljes öblöze- tekben) a huzamosabb — esetleg kisebb megszakításokkal — napokig tartó esőzések és különösen a velük egyidejű hóolvadásük idézik elő. Elsősorban az ilyen vegyes eredetű tavaszi belvizek lehetnek súlyosak, de a jóval kisebb gyakoriságú s amazokénál általában kisebb, csupán esőből származó nyári- koraőszi belvizek a mezőgazdasági termelésnek még nagyobb károkat is okozhatnak. (Természetesen hasznosak is lehetnek: á nyári belvizekkel ismét feltöltve a belvízi tározókat, az öntözhető vízkészlet növelhető). Az utóbbi időben a nyári-kora- őszi belvizek gyakorisága haiyenkmt az öntözött területek kiterjedésének növelésével, s ezzel a talaj nyári vízfelvevő képességének csökkenésével helyenként jelentősen megnőtt.

2.312 Vízrajzi állomáshálózat

2.3121 AZ ÁLLOMÁSHÁLÓZAT KIALAKULÁSA ÉS FEJLESZTÉSE

A múlt század elején a rohamos gazdasági fejlődés Európa-szerte sürgetni kezdte a vizek kártételei elleni védekezést, a vizek rendezését, az ipar pedig növekvő érdeklődéssel fordult a vízerők hasznosítása felé.

A különböző államokban egymás után indult meg a meglévő szórványos vízrajzi észlelési anyag országos összegyűjtése és szakszerű feldolgozása, továbbá az adatgyűjtés intézményesítése és körének fokozatos kiterjesztése.

Magyarországon a vízrendezési munkákkal megbízott folyammémöki szolgálat 1886-ban 125 mércéből (a mai országterületen 60 vízmércéből) álló vízmérce-hálózatot tartott fenn. Ekkor állították fel az egyre bővülő észlelések és mérések szervezett ellátása, valamint az adatok nyilvántartása és értékelése céljából a Vízrajzi Osztályt. Rendszeresen ész03