Alsó-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 7., 1965)

II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet

í f

lelte a vízállásokat, ellátta a vízjelző és árvíz-előrejelző szolgálatot, beleértve a jég- és gázlóviszonyok jelzését is, és elvégezte főfolyóink geodéziai felmérését. Évente 100—150 vízhozammérésre is sor került Kifolyóinkon, elsősorban tanulmányi célból. A hidrometria mérési módszereinek és mérőeszközeinek fejlesztése a Vízrajzi Osztály világszerte ismert munkája.

A nagyobb vízrendezési munkák befejezése után a vízhasznosítási feladatok kerültek mindinkább előtérbe, melyek megoldására a vízállás-adatok már nem voltak elegendők. Külföldön a két háború között rátértek a vízhozamok rendszeres nyilvántartására, a mérések automatizálására, rajzoló és egyéb műszerek alkalmazására, f okozatosan kiterjesztették a mérések körét (talajvíz, hordalék, vízhőmérséklet stb.), és bevonták a megfigyelésekbe a kis vízfolyásokat is. Az egykor élenjáró magyar vízrajzi szolgálat azonban az 1910-es évektől kezdve megállt fejlődésében, s egyre jobban elmaradt a külföldi rokonintézmények mögött. A két világháború között — folytatva az előző korszak munkáját —, továbbra is a nagyobb folyók vízállásészleléseit végezték, amellett a 30-as években a közepes folyókon is elhelyeztek még néhány vízmércét, úgy hogy 1944-re a magyarországi vízmércék száma 137-re emelkedett.

Az egységes Vízügyi Szolgálat 1948. évi megalakulása után, de különösen a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet 1952. évi megalapítása- óta — amely átvette a régi Vízrajzi Intézet munkáját is — újra nagyobb lendületet vett a vízrajzi munka. A népgazdaság szerkezetében beállott változások egyre jobban szorgalmazták az elmúlt évtizedek lemaradásából származó adathiány lehetőség szerinti pótlását. A sürgető kényszer hatására az Intézet 1950—56 között az országban több mint 500 vízmércén észlelte a vízállást, és a vízhozammérések számát is csaknem évi 5000-re emelte. Ennek a gyors növekedésnek természetesen megvoltak a hibái is. A tapasztalatok leszűrése, az állomások nyújtotta adatok felülvizsgálata után több állomást megszüntettek és 1960-ban 360 vízmérce-állomás működött, melyek közül kereken 150 állomáson folyt rendszeres vízhozammérés, de közülük még csak 40 nagy- és 26 kisebb állomáson vezettek folyamatos vízhozamnyilvántartást.

Az utóbbi években indították meg a fővizkivételí művek és a jelentősebb ontözőcsatomák vízszolgáltatásának mérését, míg a belvízhálózatunk gerincét képező főcsatornák, és a torkolati szivattyútelepek vízszállításának mérési terve a belvízgazdálkodás távlati terve keretében- jelenleg alakul.

A gyakorlat igényei nyomán a vízállásészleléseken, jégmegfigyeléseken és vízhozamméréseken kívül más hidrológiai tényezők megfigyelését is bevezették. A vízhőfok mérését, amelyre szórványosan 1876-tól ismerünk próbálkozásokat és rövidebb adatsorokat, 1945-ben szervezték meg. Szórványos hordalékmérésefcet 1942 óta, végeztek, a rendszeres hordalékmérés 1948-ban indult. A szabad vízfelületek párolgásának, továbbá a hótakaró vastagságának és víztartalmának rendszeres mérésére a legutóbbi években került sor. További tényezők mérés)/•>:>. ti ! ; ! I ,< t • í .41

technikájának kialakítása és a különböző tényezők közti összefüggések kutatása céljából több kísérleti területet rendezünk be.

Az országos állomáshálózat elsősorban nem számszerű, hanem minőségi fejlesztést igényel. Ennek keretében a legfontosabb feladat — különösen a kisvízfolyásokon — a jól felszerelt, helyi adottságokhoz alkalmazkodó (országosan kb. 180) vízhozamnyilvántartó állomás kialakítása. Ez a különféle hidrológiai vonatkozású kérdések megoldásának alapja.

Az országos állomáshálózat megfigyelési anyagára és az azt kiegészítő — rendszerint különleges célú, vagy rövid időtartamú — helyi megfigyelésekre támaszkodva, a területi problémákra is megadható a kívánt mélységű válasz. E téren mind nagyobb feladatok várnak a vízügyi igazgatóságokra, ili. az ott működő mérnök-hidrológusokra. A viszonylag ritka, váz-szerű országos állomáshálózat, — mint lényegében állandó, törzshálózat — minőségi fejlesztése mellett törekedni kell a közvetlenül a vízügyi igazgatóságok hatáskörébe tartozó helyi áilomashálozatok kialakítására. Ennek keretében lehetne megoldani a vízfelhasználás mérését, és e hálózaton alapulhatna a vízügyi igazgatóságok operatív vízgazdádiKodasa, a terület vizKormányzá- sa is.

2.3122 A TERÜLETEGYSÉG VÍZRAJZI Állomásai 1960-ban

A területegység állomáshálózatát a „Hidrológiai észlelőhálózat” c. 1:500 000 méretarányú téraép szemlélteti. A térkép feltünteti a kísérleti területeket is.

A vízméroeállomás az állomások alaptípusa; vízállásadatokat szolgáltat. A vízállást 2 cm osztásközű öntöttvas lapvízmércén olvassák le előírás szerint minden reggel (7 órakor) és délután (14 órakor). A napi kétszeri leolvasás sem biztosítja azonban minden esetben a vízállásadatsor folyamatosságát. Heves vízjárású vízfolyásokon teljes árhullámok kimaradhatnak az észlelésből, de a nagyobb, ill. nyugod- tabb vízfolyásokon sem lehetséges általában a finomabb vízállásingadozások vagy pl. a tetőző vízállások észlelése. E mellett a leolvasott adatokat szubjektív hibák is terhelik. Ezért ma már számos állomáson óraművel hajtott rajzolóvízmérce írja folyamatosan a vízállást. Az állomások zömét a természetes vízfolyásokra és tavakra telepítették. A műcsatomák közül sajnos igen kevés van ellátva vízmérceállomással. A vízmércék törzskönyvi adatait és az észlelt szélsőséges vízállásokat a 20. táblázat tartalmazza. A táblázat tájékoztatásul feltünteti a jellemző vízhozamokat is. A határvízfolyások vízhozamának nem az államok között megosztott, hanem a teljes értékét adtuk meg. (Az alkalmazott betűszimbólumok értelmezésiét lásd a

2.321 és 2.322 alfejezetekben.)

Vízhozamnyilvántartó állomásnak az olyan víz^ mérce-állomást nevezzük, ahol meghatározták a vízmérce szelvényére vonatkozó vízhozamgörbét, vagyis a vízállások és a vízhozamok közti összefüggést (rendszerint számos vízhozammérés, azaz keresztszelvényfelvétel és egyidejű vízsebességmé64