Alsó-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 7., 1965)
I. fejezet. A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban
terjedelemmel. Egyrészt egyszerű belvíziecsapolást, levezetést, másrészt pedig öntözéssel és csurgalék- vízzel történő kilúgozást, vagy váltógazdálkodású tógazdálkodást folytattak. Kémiai javítást, mesze- zést és mechanikai javítást, digózást is alkalmaztak. A vízerőhasznosítás terén nagyon elmaradt az ország. Pedig a szénkészlet állandóan apad és kémiai nyersanyag szerepe nő. A Dunán Tassnál épült egy kisebb vízerőmű. Az ivóvízellátás teljesen kimaradt a kormány érdeklődési köréből. Az egész világon erre fordult a figyelem, nálunk pedig ez a probléma gazdátlan maradt. 20 % volt a központi vízművekből ellátottak aránya. Nagy városok maradtak vízvezeték nélkül, mint Kecskemét is. Az állandóan folyó ár- tézi vizeket nem fogták fel törpevízművekben, hanem hagyták elfolyni. 1045-ben következett a földosztás, a bányák államosítása, 1946-ban a nehézipar, 1947-ben a bankok, 1948-ban a nagyüzemek államosítása, s a termelés a termelőeszközök társadalmi tulaj danán alapul. Következtek a hároméves és ötéves tervek, melyek a népgazdasági tevékenységek összhangjában és koordinálásában hoztak változásokat. Átalakult a termelési szerkezet. A gazdaságpolitikában az ipar és mezőgazdaság aráínyának megváltoztatása volt a döntő láncszem. Elkezdődött a szocialista gazdálkodás, mely kihatással volt a vízgazdálkodásra és szervezeti formáinak átalakítását is szükségessé tette. 1948-ig az Alsó-Dunavidéki TVK területén a vízügyi teendőket az alábbi szervek látták el: Folyammérnöki Hivatal Baja, Kultúrmérnöki Hivatal Budapest, Pestvármegyei Dunavölgyi Lecsapoló és öntöző1 Társulat Budapest, Dömsöd-patajú Dunavédgát Társulat Tass, Pest megyei Sárközi Ármentesítő Társulat Kalocsa, Igali Lecsapoló Társulat Hercegszántó, Hercegszántói Kígyósén Lecsapoló Társulat Bácsalmás, Felsőbácskai Lecsapoló Társulat Bácsalmás, Bor óta—Jánoshalma—Tataháza Lecsapoló és Víz használati Társulat Jánoshalma, Bajászéntistváni Lecsapoló Társulat Baja. Az 1940-es évben a társulatok elvesztették önállóságukat, élükre miniszteri biztost neveztek ki. 1948-ban államosították a vízi társulatokat és létrehozták az Országos Vízgazdálkodási Hivatalt (OVH) a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium felügyelete alatt. Ez magában foglalta a régebbi öntözésügyi Hivatalt, valamint Vízerőügyi és Folyószabályozási Hivatalt. Körzetekre oszlott, s így létesült a Kecskeméti Vízgazdálkodási Körzet, melynek Szakaszmérnöksége volt Baján. 1949-ben hozták létre az OVH kebelén belül az Árvédelmi Készenléti Szervezetet. Az állam a reá háruló feladatokkal nem tudott megbirkózni, s nemcsak a fejlesztés maradt el, hanem a legszükségesebb karbantartások is. A tárcaközi viták eredménye az lett, hogy az egységes központi vízügyi igazgatást megszüntették és szétosztották a tárcák között (1951). Ekkor született meg az Árvízvédelmi és Folyamszabályozási Hivatal a KPM felügyeletével és a Kultúrmérnöki és Belvízrendező Hivatal az FM irányításával. A vízgazdálkodási tevékenység koordinálására pedig az Országos Vízgazdálkodási Tanácsot hozták létre. Ez nem tudta elgondolásait érvényre juttatni és nem tudott egységes irányítást biztosítani. A széttagolta ság három évig állt fenn (1950—1953). Ebben az időben az ipar és mezőgazdaság termelőeszközeinek színvonala között nagyobb szakadék keletkezett, mint az iparilag vagy mezőgazdaságilag fejletlen országokban. A mezőgazdaság háttérbe szorításával a vízgazdálkodás is veszített jelentőségéből. A dezorganizált szervezet az iparfejlesztéssel kapcsolatos előre megoldandó feladatok ellátására képtelen volt. Amint a gazdaságpolitikán változtattak, a vízügyi szervek újraegyesítése elkerülhetetlen volt. Így hozták létre az Országos Vízügyi Főigazgatóságot (OVF) 1953 szeptemberében, 11 területi Vízügyi Igazgatósággal. A Duna—Tisza köze vízválasztótól nyugatra eső része a Budapesti Vízügyi Igazgatósághoz tartozott. 1955. január hóban jött létre a Bajai Vízügyi Igazgatóság, melynek területét a Kecskemét—Solt közötti műút választja el a Budapesti Vízügyi Igazgatóságtól. 1956-ban az OVF átvette a VKGM-től az ivóvízellátási és csatornázási feladatokat, s így azóta valóban egy szervezet látja el a vízügyek irányítását és a feladatok végzését. A Magyar Tudományos Akadémia javaslatára a Minisztertanács elkészítette az Országos Vízgazdálkodási Kerettervet. Ez csak fő vonásokban vázolta a vízgazdálkodás perspektíváit komplex módon, kilépve a korábbi ágazati szemléletből. Az 1956-os jegesárvíz idején az 1955-ben átalakított Árvédelmi Szervezet már az egész ország erejét megmozgatta. Az új vízügyi szervezet létrejöttétől a vízhasznosítások nagy ütemben fejlődtek, ezenbelül az öntözés is. A szocialista szektorokban létrehozott öntözőtelepeken megnyilvánult a társasgazdálkodás fölénye az egyénivel szemben. E sikerek láttára a Kormányzat ismét lehetővé tette 1957-ben a vízgazdálkodási társulatok megalakulását a mezőgazdasági vízgazdálkodást és vízkárelhárítást célzó vízimunkák szervezett elvégzésére. Az alakuló és megalakult társulatok erős ütemben fejlődnek és a helyi érdekeltségű feladatok mind nagyobb tömegét végzik vízgazdálkodási jelleggel. Az ország szocialista építésében mindinkább hatásosabban vesz részt a vízügyi szolgálat és az életszínvonal emelkedése egyre szorosabb függvénye lesz a vízgazdálkodásnak. A korszerű szocialista irányítás formái nehezen alakultak ki, de eredményes tevékenységük döntő bizonyítéka nélkülözhetetlenségüknek. Az egységes vízügyi igazgatás fenntartása a népgazdasági ágazatok és az egész népgazdaság számára létkérdés, mert ennek szétdarabolása az egészséges gazdasági fejlődés végzetes fékjévé válhat. A területünkön elért eredményeink a következők: a) Árvízvédelmi töltések hossza: 179 km b) a rendezett vízfolyások hossza: Duna 153 km kisvízfolyás II. kategória: 41,2 km III. kategória: 5 km a kisvízfolyások rendezett hosszának és az össz- hosszának viszonya: 46 %. 30
