Alsó-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 7., 1965)

I. fejezet. A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban

A vízgazdálkodási különböző ágai hol időben külön-külön eltolva, hol egy időben alakultak és fejlődtek tovább. Időnként katonai, politikai és gazdasági akadályok fékezték a fejlődést, sőt nem egyszer erős visszaesés is mutatkozott. Amíg a népesség száma kevés volt, természetesen a kedvező természeti, földrajzi adottságok helyeit foglalták el az emberi csoportosulások, s csupán ezek kiaknázására szorítkozott tevékenységük. Később a szaporodás miatt már vagy hadviseléssel szerezték meg ezen adottságokat, vagy pedig megalkudtak a kevésbé kedvezőkkel, s igyekeztek a természeti tényezők megváltoztatásával a szükségletek kielégítésére minél alkalmasabbá tenni környezetüket.

A vízzel kapcsolatos tevékenységek kialakulásánál a településekből kell 'kiindulnunk. Az, állattartás idején a, gazdálkodó ember hatalmas szénaraíktárait kisebb gátakkal vette körül, hogy azt a vízijárműveit hordozó folyók áradásaitól megvédje, melyekkel eleinte ugyanezen raktárak termékeinek öntözését végeztette el. Amennyiben településre, vagy ennek fejlesztésére már csak vizenyős területeken volt lehetőség, mocsarakat, s lápokat előbb le kelle tt csapolni. A hegyvidékeken a patakok elzárására s a víz felduzzasztására volt szükség!, ellentétben az előbbiekkel. A földvárak és mocsárvárak körül csatornahálózatokat készítettek, melyeket szükség esetén megtöltötték vízzel, máskor pedig kiürítették. A római császárok a meghódított területeiken már magasvezetésű öntöző csatornákat is építettek. A halászat a természetes vizekből kezdettől fogva fontos táplálékot szolgáltatott, majd a mennyiség és minőség miatt helyenként tógazdálkodássá is átalakult.

Ha a vízzel kapcsolatos régi tevékenységeket nézzük, meg kell állapítanunk, hogy azok egy cél érdekében mindig hasznosak voltak, azonban nem egy másik cél érdekében, vagy másik időszakra vonatkozólag. Egyszer tudatosan lecsapolták a mocsarat, hogy települni és ott élni lehessen,, máskor elmocsarasították tudatosan a területeket hadászati okokból ugyanezen célért. Ugyanígy tudatosan zártak el patakokat, vízenergia nyerése okából, s ugyanakkor tudatlanul megkezdték az elzárás mögötti területek ehnocs a rasí tásá t.

A természet vízháztartását vagy azért változtatták meg az emberek, mert egy gazdasági ágazatot, a földművelést akarták bővíteni a szükségletek minél nagyobb méretű kielégítése érdekében, vagy azért, mert hadviselésük célja a maguk javára és a mások kárára, éppen ezzel a tevékenységgel volt elérhető. Ilyen vízháztartást károsan, befolyásoló tevékenység volt az erdőirtás. A növénytakaró eltűnése után megváltozott a mikroklíma, mert a leesett csapadékból már nem szivárgott annyi a talajba, s ez gyorsabban lefolyt, esetleg romboló módon, nagyobb lett a párolgás és a víz egyenletes körforgása szeszélyesebbé vált: fellépett az aszály.

Az egyszerű, kis, szétszórt vízépítkezések a történelem folyamán szükségszerűen kapcsolódtak egymáshoz, majd ennek a folyamatnak az előidézése egyre tudatosabbá vált, s kialakult a vízgazdáik,o- dás. De ugyanekkor a vízgazdálkodás hatására jöttek létre a kapcsolódások és legvégül a tökéletes

egység, mely ma még csak a szocialista gazdálkodásban jutott érvényre.

A fejlődés kezdeti szakaszán a kis létszámú népesség oda telepedett, ahol halászihatott és a. vizen közlekedni lehetett, de egyúttal a víz természetes határul is szolgált ellenségeivel szemben. Ezen helyek közül is elsősorban azokat választotta ki, ahol állatai eltartásához szükséges takarmány előállítását segítette a folyó áradásos öntözése. Később a szaporodás következtében sor került a magasabban fekvő kisebb vízhozamú patakvölgyékre is. Itt már a szükségletei kielégítéséhez vizet tárolt, tógazdálkodást folytatott, energiát nyert, öntözött és közlekedett. Amikor már a közvetlen folyó melletti magasfekvésű területek mind el voltak foglalva, s az ugyancsak magasabb dombhátak a lakottság és gazdálkodás szempontjából nem szolgálhattak új településül, vagy új mezőgazdasági területül, kénytelenek voltak a mélyebben fekvő környezetet is bevonni gazdasági életükbe. Ekkor azonban már szükség volt ármentesítésre. A vízfolyáshoz közel töltéseket készítettek. A töltések mögött viszont összegyűltek a belvizek. Lecsapolást, belvízelvezetést, belvízrendezést kellett végezni. A mederfeltöl- tődés és az egyenlőtlen távolságra, lévő mindkét parti töltések az árvíz levonulásra gátló hatással voltak, s a folyó természetét megsértő beavatkozás eredményei lettek a hajózást akadályozó gázlók. Hozzá kellett fogni a folyók, szabályozásához. Az iparosítás rohamos fejlődése1, a mezőgazdaság terjeszkedése, a magasabban fekvő területek felé a kultúrmérnöki munkák végzését tette szükségessé.

Ezek a vízépítkezések műszaki színvonalukban állandóan fejlődtek. Ez a. fejlődés gyorsította az elszigeteltség okozta káros hatások észrevételét, mely hatások nem a közös érdek, hanem helyi egyéni érdekek érvényesülése következtében bukkantak a gazdálkodni akaró ember elé.

A káros hatások kiküszöbölésének nagyhatású eszközeként született meg a komplex szemlélet, melynek ereje abban nyilvánul meg, hogy a víz kártételei elleni védekezéssel egybekötött sokoldalú hasznosítását és a különböző egymással szemben álló érdekek összeegyeztetése után egy optimális állapot létrehozatalát tűzte ki célul.

A XVIII. századra ért meg e szemlélet, és Angliában, Franciaországban, Hollandiában, Belgiumban, Németországban, a -nagy vízépítkezések területén már kizárólag ezzel a szemlélettel tervezik a későbbi vízgazdálkodás egyes ágainak vízépítési műtárgyait. Magyarországon a török hódoltság fékező erőként jelentkezett. Később kiváló úttörők, mint Vedres István, Beszédes József, Vásárhelyi Pál, Széchenyi István már összefüggésükben és összhatásaikban, a gazdasági életbe beleilleszthető módon vizsgálták a vízépítfcezéseket. Terveiket, a megszülető komplex szemlélet szolgálatába állították és lerakták a komplex vízgazdálkodás alapjait.

1867-ben készítette el Képesey József addigi vízépítési fejlődésünkre és tudományos felismerésekre támaszkodó első vízgazdálkodási programunkat. Ennél már sokkal szélesebb látókörrel készült mintegy ötven év múlva a Tanácsköztársaság vízügyi programja, mely a Tanácskormány gazdasági tervei között „parancsnoki pozíciókat” töltött be.

22