Alsó-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 7., 1965)
VII. fejezet. Halászati vízhasznosítás
1.2 A múlt és a jelen 1.21 A TERMÉSZETES VlZI HALÄSZAT MÚLTJA, FEJLŐDÉSE ÉS MAI HELYZETE Pest megye A terület természetes vizeinek halászati hasznosítása sem a múltban, sem a jelenben nem történt meg. A Dunavölgyi rendszer csatornáinak egy része kizárólagosan belvizek levezetésére, illetve talajvízszint szabályozására szolgál és így vízmeny- nyisége nem állandó. A főcsatornák az öntözővíz szállítása miatt egész évben nagyobb vízmennyiséget szállítanak ugyan, de tervszerű halászat még sem volt. Bács-Kiskun megye és Baranya megye Itt a Duna—Tisza közén, illetve az Alsódunavi- dék területén is valamikor igen jelentős és szinte főfoglalkozásnak tekinthető volt a halászat. Honfoglalóinkat nemcsak a jó legelő és ivóvíz csábította a letelepedésre, hanem a folyók mesébe illő halbősége is. Ezenfelül: az ellenség elől bujdosó nép a nehezen megközelíthető nádasokba és a vizenyős, útvesztős lápok mellé húzódott, ahol nemcsak menedéket, de élelmet is talált. Ha rátekintünk az ármentesítés1 előtti állapotokat ábrázoló színes ország-térképünkre, azt látjuk, hogy nagy kiterjedésű, ilyen mélyfekvésű vízállásos terület volt ebben a körzetben. Különösen a Duna balparti oldalán, a Kunszentmiklós—Kiskőrös— Baja által bezárt területsávon és a Bajától délre fekvő térségben volt sok a vízzel borított terület. Ezeken az őslápokon, ártereken minidig bőven volt hal és azt könnyűszerrel — a legkezdetlegesebb fogási módszerekkel — lehetett zsákmányul ejteni. Ezen a helyzeten a földbirtoklás rendezése sem változtatott sokat, a halászati kultúra egyre inkább fejlődött, amíg a török hódoltság el nem néptele- nítette a vidéket és tönkre nem tette azokat a kezdetleges halastavakat (ú. n. „halasokat”) is, amelyekről számos történeti feljegyzésünk maradt fenn. A török megszállás elmúltával lassan népesedni kezdett az ország és a múlt század elejétől már ismét beszélhetünk halászatról. De ezt a korszakot még a törvénytelenség és a kímélet nélküli rabló- gazdálkodás jellemzi. Az egyre fokozódó népesedés viszont parancsolóan követelte ezeknek az egészségtelen, mocsaras és ingoványos területeknek a mielőbbi lecsapolását és vízrendszerének szabályozását. így az elmúlt század derekán nagyobb mértékben megindultak az ármentesítések és a folyószabályozások. Ezeknél a vízrendezési munkáknál azonban — magasabbrendű gazdasági célok miatt — nem vették figyelembe a halászat érdekeit és ezért folyóink bőséges halállománya talán századrésznyire csökkent. Hiszen az ivadéknevelésre kedvező 6,5 millió kát. holdnyi ősárteret felszámolták, az árvizek most már a szűkre szabott hullámtereken, magasabb szinten és korábban (a hidegebb hónapokban), továbbá gyorsan levonulnak. A víz sem tud már annyira felmelegedni, zavarja a hajózás is a haléletet, az ipar pedig egyre inkább szennyezi vizeinket. A százaid vége felé megalakult Halászati Egyesületek és az Országos Halászati Felügyelőség azonban védelmükbe veszik a nyíltvízi halállományt, annak tervszerű utánpótlására haltenyésztő állomásokat létesítenek, az 1888-ban megjelent halászati törvény alapján pedig szabályozzák a fogási rendet is. A nagymértékben felaprózott bérleti rendszer folytán azonban hiányzott a kellő ellenőrzés és így egyre kevesebb lett a hal folyóinkban. A felszabadulás után ezen a téren nagy változás következett be, amikor (még 1945 közepén) vizeink állami kezelésbe kerültek, a társulást pedig a szövetkezeti forma váltotta fel, ezáltal megszűnt a korábbi sok zűrzavar és törvénytelenség. A vidék természetes vizei közül elsősorban a Dunát és annak holtágait, továbbá a Ferenc csatornát és a Dunavölgyi Főcsatornát, illetve azok teljes vízrendszerét, valamint a nagyobb természetes vízállásokat (a Szelidi, Orgoványi, Kondor-tó stb.) hasznosítják tervszerűen. A Dunának a földvári hídtól a jugoszláv határig terjedő szakasza tartozik ide és azt négy halászati termelőszövetkezet hasznosítja az alábbi bérleti megosztásban: 1. a mohácsi Petőfi htsz. kezelésében 1434—1454 fkm 930 ha 2. a bajai Űj Élet htsz. kezelésében 1454—1492 fkm 1980 ha 3. a tolnai Béke htsz. kezelésében 1492—1524 fkm 1870 ha 4. a paksi Vörös Csillag htsz. kezelésében 1524—1560,5 fkm 2350 ha vagyis összesen: 7130 ha víztükörrel (közepes vízállás mellett, holtágak nélkül). Fenti htsz-ek fogási eredményei közül kimagasló a bajai Űj Élet htsz. 1958. évi halhozama, amely a Dunán közel fél q volt hektáronként. Rá kell itt mutatnunk arra, hogy a 2.41 táblázatban felsorolt múlt évi halzsákmányok nem adhatnak megbízható képet az évenkinti fogások eredményeiről, mert a vízfolyások halhústermelő képességét nagymértékben befolyásolják az időjárási, a víz- mélységi és a vízállás-viszony ok, a folyó szélessége, forgói és örvényes részei, a part alakulása, a természetes táplálék mennyisége, végül a víz szennyezettsége. (Pl. a folyó árhullámai a halakat vándorlásra készteti, és egy-egy romboló áradása gyakran lesodorja még a nagyobb halakat is.) Dunai holtágak: zömben hullámtériek, így árhullámok idején a halállományuk mennyiségi és minőségi viszonyai változnak. Intenzívebb hasznosításuk csak részletes felmérés, megfelelő, talajfeltárás és gondos körültekintés után lehetséges. A VIZITERV által 1954-ben készített Országos Halászati Vázlatterv foglalkozott ezeknek a holtágaknak a belterjesebb halasításával is, az egyes holtágak megfelelő átalakítása útján. Ferenc-csatorna: a bajai Deák Ferenc zsiliptől az országhatárig 34 km hosszú vízterülete — köze158
