Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
a kis vízfolyásokat is. Az egykor élenjáró magyar vízrajzi szolgálat azonban az 1910-es évektől kezdve megállt fejlődésében, s egyre jobban elmaradt a külföldi rokonintézményék mögött. A két világháború között — folytatva az előző korszak munkáját —, továbbra is a nagyobb folyók vízállásészleléseit végezték, amellett a 30-as években a közepes folyókon is elhelyeztek még néhány vízmércét, úgy hogy 1944-re a magyarországi vízmércék száma 137-re emelkedett. Az egységes Vízügyi Szolgálat 1948. évi megalakulása után, de különösen a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet 1952. évi megalapítása óta — amely átvette a régi Vízrajzi Intézet munkáját is —, újra nagyobb lendületet vett a vízrajzi munka. A népgazdaság szerkezetében beállott változások egyre jobban szorgalmazták az elmúlt évtizedek lemaradásából származó adathiány lehetőség szerinti pótlását. A sürgető kényszer hatására az Intézet 1950—56 között az országban több mint 500 vízmércén észlelte a vízállást, és a vízhozammérések számát is csaknem évi 5000-re emelte. Ennek a (gyors növekedésnek természetesen megvoltak a hibái is. A tapasztalatok leszűrése, az állomások nyújtotta adatok felülvizsgálata után több állomást megszüntettek, és 1960-ban 360 víz- mérce-állomás működött, melyek közül kereken 150 állomáson folyt rendszeres vízmérés, de közülük még csak 40 nagy és 26 kisebb állomáson vezettek folyamatos vízhozamnyilvántartást. Az utóbbi években indították meg a fővízkivételi művek és a jelentősebb öntözőcsatomák vízszolgáltatásának mérését, míg a belvízhálózatunk gerincét képező főcsatornák, és a torkolati szivattyútelepek vízszállításának mérési terve a belvízgazdálkodás távlati terve keretében jelenleg alakul ki. A gyakorlat igényei nyomán a vízállás-észleléseken, jégmegfigyeléseken és vízhozam-méréseken kívül más hidrológiai tényezők megfigyelését is bevezették. A vízhőfok mérését, amelyre szórványosan 1876-tól ismerünk próbálkozásokat, és rövi- debb adatsorokat, 1945Jben szervezték meg. Szórványos hordalékméréseket 1942 óta végeztek, a rendszeres hordalékmérés 1948-ban indult. A szabad vízfelületék párolgásának, továbbá a hótakar ró vastagságának és víztartalmának rendszeres mérésére a legutóbbi években került sor. További tényezők méréstechnikájának kialakítása és a különböző tényezők közti összefüggések kutatása céljából több kísérleti területet rendezünk be. Az országos állomáshálózat elsősorban nem számszerű, hanem minőségi fejlesztést igényel. Ennek keretében a legfontosabb feladat — különösen a kisvízfolyásokon —, a jól felszerelt, helyi adottságokhoz alkalmazkodó (országosan kb. 180) vizho- zamnyilvántartó állomás kialakítása. Ez a különféle hidrológiai vonatkozású kérdések megoldásának alapja. Az országos állomáshálózat megfigyelési anyagára és az azt kiegészítő — rendszerint különleges célú, vagy rövid időtartamú — helyi megfigyelésekre támaszkodva a területi problémákra is megadható a kívánt mélységű válasz. E téren mind nagyobb feladatok várnak a vízügyi igazgatóságokra, ill. az ott működő mémök-hidrológusokra. A viszonylag ritka, váz-szerű országos állomáshálózat — mint lényegében állandó, törzshálózat — minőségi fejlesztése mellett törekedni kell a köz- véletlenül a vízügvi igazgatósások hatáskörébe tartozó helyi állomáshálózatok kialakítására. Ennek keretében lehetne megoldani a vízfelhasználás mérését. és e hálózaton alapulhatna a vízügyi igazgatóságok operatív vízgazdálkodása, a terület vízkor- mánvzása is. Mind a vízgazdálkodási üzem. mind az ezt szolgáló hidrológiai tervezés és kutatás hazánkban most kialakuló magasabb foka úi mérés- és feldolgozás-technikai követelményeket is támaszt az említett országok és a helyi állomáshálózatokkal, a kísérleti telepekkel, és általában a vízrajzi adatgvűi- tássel szemben. E körülmények: a mérési munkák műszerezése, a vízügyi központokból (VÍZTG-ok. öntözővállalatok, vízi főművek Országos Vízjelző Szolgálat stb.) végezhető vezetékes, ill. rádiós távmérések bevezetésére, az adatok többféle szempontból is egyidejűleg lehetséges gyors osztályozását. feldolgozását és kiértékelését biztosító gépi adatfeldolgozás alkalmazása, valamint a rendszeresen ismétlődő feladatok végrehajtásának automatizálása. E téren még a kezdeti lépéseknél tartunk. (Lásd a 2.323. Hidrológiai előrejelzések c pontot.) 2.3122 A TERÜLETEGYSÉG VÍZRAJZI ÁLLOMÁSAI 1960-BAN A területegység állomáshálózatát 1960-ban a térkép szemlélteti. A térkép feltűnteti a kísérleti területeket is. A vízmérceállomás az állomások alaptípusa; vízállás adatokat szolgáltat. A vízállást 2 cm osztásközű öntöttvas lapvízmércén olvassák le, előírás szerint minden reggel és délután, (nyáron 7 és 19, télen 8 és 16 órakor). A napi kétszeri leolvasás sem biztosítja azonban minden esetben a vízállás- adatsor folyamatosságát. Heves vízjárású vízfolyásokon teljes árhullámok kimaradhatnak az. észlelésből, de a nagyobb Ш. nyugodtabb vízfolyásokon sem lehetséges általában a finomabb vízállásingadozások vagy pl. a tetőző vízállások észlelése. E mellett a leolvasott adatokat szubjektív hibák is terhelik. Ezért ma már számos állomáson óraművel hajtott rajzol óvízmérce írja folyamatosan a vízállást. — Az állomások zömét a természetes vízfolyásokra és tavakra telepítették. A műcsatomák közül sajnos igen kevés van ellátva vízméroeállo- mással. A vízmércék törzskönyvi adatait és az észlelt szélsőséges vízállásokat a 20. táblázat tartalmazza. A táblázat tájékoztatásul feltünteti a jellemző vízhozamókat is. A határvízfolyások vízhozamainak nem az államok között megosztott, hanem a teljes értékét adtuk meg . Vízhozamnyilvántartó állomásnak az olyan vízmérceállomást nevezzük, ahol meghatározták a vízmérce szelvényére vonatkozó vízhozamgörbét, vagyis a vízállások és a vízhozamok közti összefüggést (rendszerint számos vízhozammérés, azaz keresztszelvényfelvétel és egyidejű vízsebességmérés alapján), időnkénti vízhozammérésekkel ellenőrzik ennek érvényességét, és a vízállásészlelések 67
