Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
A még alacsonyabb dombok lazább, löszös üledékein bamaföldek alakultak ki. Ezek vízgazdálkodási szempontból az előbbieknél sokkal kedvezőbbek. Víztartóképességük ugyan nem minden esetben optimális, vízvezető és vízbefogadóképességük azonban jó, a holtvíztartalmuk kicsi. Még kedvezőbbek az Alföld peremem elhelyezkedő átmeneti csemozjom barna erdőtalajok vízgazdálkodási sajátságai. Az Ipoly medrét követően jó vízvezető, de gyenge víztartóképességű homoktalajokat találunk. Hasonlóak a 6. TVK területére eső Duna-öntések is, amelyek szintén igen könnyű mechanikai össze- tételűek. A TVK-területének nagy részét erdő borítja. Az uralkodó fafaj a tölgy, mégpedig a molyhos tölgy, csertölgy és a kocsánytalan tölgy egyaránt előfordul; gyakori a bükk is. A mezőgazdaságilag hasznosított dombos területeknek — amelyeknek fő terményei a rozs, búza, kukorica, vöröshere, baltacím — legnagyobb ellensége az erózió. A terület első és legfontosabb meliorációs, illetve agrotechnikai feladatának ezért az erózió elleni védekezést kell tekinteni. A Dunavölgy laza talajain — öntözéssel — eredményes zöldségtermesztést folytatnak. A karsztos dolomitlejtőkön az őszibarack és mandula termesztése jelentős. öntözésre csupán a terület Duna-völgyi része alkalmas, ahol az öntéstalajokon minden öntözési mód eredményesnek látszik. Rizstermesztésre vagy halastó létesítésére a TVK területén alkalmas terület alig van. 2.125 A talajeróziós viszonyok jellemzése A „Talajeróziós viszonyok” c. 1:500 000 méretarányú térkép szerkesztésénél feltüntettük a különböző mértékben erodált területeket, megkülönböztetve a gyengén erodált szántókat, melyeken az eredeti talaj szelvényeknek még legalább 70%-a megmaradt, a közepesen erodált területeket, melyeken a talajréteg 30—70%-a pusztult el, valamint az erősen erodált talajokat, melyek szelvényében az eredeti rétegnek csak a 30%-a maradt fenn, vagy a megmaradt réteg nem vastagabb 30 cm-nél. Ezek a területi elhatárolások az 1:75 000 léptékű felvételek alapján történtek. Becsléssze- rűen jelöltük ezenkívül a deflációs területeket, melyeken száraz időszakokban a növénybontás nélküli felszíneken a szél felragadja és elszállítja a talajrészecskéket. Jelöltük a nem erodált, valamint a szedimentá- ciós területeket is. Külön jelzéssel tüntettük fel a geológiai viszonyokat, az erózió szempontjából hasonló viselkedésű csoportokra vonva össze a kőzeteket. A térkép, valamint a térképezés közben szerzett tapasztalatok alapján a terület talajeróziós viszonyait a következőkben jellemezhetjük: Az erózió mértéke: 40:20:20 arányszámmal fejezhető ki, ha az erősen-, közepesen-, gyengén, erodált területek százalékos elterjedését vesszük figyelembe, az erdők kivételével. A terület az alábbi részekre osztható: a) A Budai hegység a Zsámibéki medencével, melynek talajképző kőzete a dolomit és a mészkő. A hegyek között fekvő medencékben a lösz uralkodik. Az erózió — a medencék kivételével — nagymértékű. Sok helyen a talaj teljesen lepusztult, s a felszínt már tömör kőzet alkotja. A medencékben és különösen a medencék pere mén a talajerózió akkor válik veszélyessé, ha a talajréteg a felszínről már lepusztult és a laza talajképző kőzet került a felszínre. Ez akár lösz; akár oligocén üledék, a talajszinteknél sokkal gyorsabban pusztul le. bj A Pesti síkság és a Gödöllői dombvidék, mely utóbbin az erózió évente igen nagy károkat okoz. A rövid és meredek lejtőkön a talaj legtöbbször teljesen lepuszult és alóla a lösz, vagy márga került a felszínre. Az eróziós viszonyokat az eltemetett, fosszilis talajszintek felszínre kerülése is befolyásolja, mert ezek nagyobb agyagtartalmuk következtében az eróziónak jobban ellenállnak. Általában azonban az erózió ott okozza a legnagyobb károkat ma is, ahol a múltban már jelentős erőre kapott. Ez vonatkozik elsősorban a völgyeket kísérő rövid, meredek lejtőkre, melyeken a felszínre került talajképző kőzet erodálhatósága igen jelentős. c) Visegrádi hegység, Börzsöny, Cserhát, Karanes és a köztük levő medencék területén nyirok talajok találhatók. Itt — eltérően a lösztől — a felületi rétegerózió háttérbe szorul és az árkos, vízmosásos erózió az uralkodó. A medencék nagyrészt löszön kialakult talajain a közepes erózió a gyakori. Az eróziós formák között a felületi rétegerózió a legelterjedtebb. A felszín erodálhatósága nem követi az erózió mértékét, ha a talajok és a talajképző kőzet erodálhatósága közt lényeges különbség keletkezik. Az agyag és nyirok az eróziónak viszonylag jól ellenáll, a talaj felszínén sok víz futhat le anélkül, hogy a talajban komolyabb kárt tenne. Ha azonban a talajképző kőzet lösz, vagy löszszerű üledék, akkor az erózió mértékével rohamosan romlik a talajok ellenállóképessége. Kivételt ez alól csak az az eset képez, ha a felszínre fosszilis talajszintek kerülnek, mert ezek az eróziót ideig-óráig megfékezik. 2.2 Éghajlat 2.21 Altalanos ismertetés 2.211 A terület éghajlati jellemzése Tagolt felszínének megfelelően rendkívül változatos éghajlatú terület: déli része benyúlik a legszárazabb éghajlati körzetbe, dunántúli fele a hűvös nyarú, mérsékelten csapadékos övbe. Északi részét, melyet a Börzsöny ural, a hegyvidékre jellemzően a magassággal növekedő csapadékosság, szigorúbb tél különbözteti meg az előbbi területektől. 51
