Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)

II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet

tak meg. Talajtakarója változatos, mert míg Érsek- vadkert környékén a medencében felhalmozott löszön csemozjombama erdőtalajok képződtek, a környező dombokon bamaföld és agyagbemosó- dásos barna erdőtalaj az uralkodó típus. Vízgazdálkodás tekintetében a talajok jelentős különbségeket mutatnak. Különösen kedvezőtlen helyzetet teremt az eróziós pusztulás, mely ebben a körzetben igen jelentős.

Külön kell említést tennünk az Ipoly medrét kísérő homokterületről, melynek talajai eltérnek az előbb felsoroltaktól. Itt egyrészt kovárványos homoktalajok, másrészt különböző mértékben hu- muszosodott homókszelvények találhatók. Ezek vízvezetése jó, de víztárolása gyenge és ezért ezek a talajok könnyen melegednek és gyorsan száradnak ki.

összefoglalva a TVK-terület talajviszonyairól felsoroltakat, megállapíthatjuk, hogy a nagyrészt erdő talaj okkal borított területen a bamaföldek és az agyagbemosódásos barna erdő talajok az uralkodók. Míg az előbbiek a ma már szántóföldi művelésbe vont dombos vidékeken gyakoriak, utóbbiak nagyrészt az erdős hegysági részeken fordulnak elő. Az Alföld felé terjedő peremeken ezeket az erdőtalajokat felváltja a — legkedvezőbb víz- gazdálkodású — csemozjom-bama erdőtalaj.

2.123 Az ember kultúrtevékenységének hatása

Az előzőekben ismertetett táj fogalmán túlmenően meg kell állapítani, hogy manapság teljesen természetes állapotban levő, tehát bizonyosfokú társadalmi hatásoktól mentes táj nagyon kevés van. A tájakon belül számolni kell olyan társadalmi hatásokkal is, amelyek kisebb vagy nagyobb mértékben beleszólnak a természeti földrajzi tényezők kölcsönhatásaképpen képződött tájak alakulásába. Természetesen az emberi kultúrtevékenység csak egyik tájalakító tényező lehet a földrajzi környezetben, mely csak módosíthatja a már kialakult természeti táj alapvető vonásait. Ez a beavatkozás nyilvánvalóan visszahat a talajra és részben vagy teljes egészében megváltoztatja annak fejlődési irányát is. A következőkben ebből a szemszögből vizsgáljuk meg az emberi tevékenység hatását.

A történeti fejlődés menetében elsőnek említhetjük meg az ember pusztító tevékenységét az erdőirtásokkal kapcsolatosan. Az erdő kiirtása után a szabadon maradt talajtakaró — különösen hegy és dombvidékeinken — martaléka lett a víz pusztító hatásának, amelyet az ember még elősegített az állandó legeltetéssel. Ezzel a tevékenységével meggyorsította a domboldalak letárolásának folyamatát, mely a talajtakaró termékenységét csökkentette.

Az erdőirtásokkal kapcsolatos változás gyakran a talajok fejlődésében is megmutatkozik. Ez akkor következhet be, amikor az ember a talajt az eredeti fás növénytakarójától megfosztja és szántóföldi művelés alá vonja. Hazai viszonyaink között a fejlődés iránya leggyakrabban a csemozjom talajképződés felé tolódik el.

A talajerózió ütemének meggyorsítása később a helytelen talajműveléssel tovább fokozódott. A

lejtő irányában történő szántás és vetés nagyban elősegítette a talajok felső, legértékesebb részének letárolását. Az eróziós kártételek mértékére és azok meggátlására irányuló törekvésekre itt nem térünk ki, mert ezeket a „Talajeróziós viszonyok jellemzése a TVK területi beosztása alapján” című feje' zetben részleteiben is feldolgoztuk. Itt csupán az emberi beavatkozás káros hatásaira hívjuk fel a figyelmet és arra, hogy ez mennyire átváltoztathatja a táj arculatát. Az így átváltozott tájban megtalálhatók ugyan a természetes táj bélyegei de már megmutatkoznak benne az emberi munka rombolásai is, mint pl. a lepusztult hegy- és domboldalak, kimélyült eróziós árkok, szakadékok, stb.

Az ember termelő munkájának másoldalú jótékony hatása figyelhető meg hegyes-dombos vidékeinken, ahol a talajvédelmi rendszerek bevezetésével avatkozik be a természet rendjébe és egyre nagyobb területeket von be a mezőgazdasági művelésbe.

A szocialista nagyüzemek kialakulása teremtette meg a talajvédelmi eljárások bevezetésének feltételeit.

Mindezekből megállapítható, hogy az ember — mint a földrajzi környezet egyik tényezője — tevékenységével milyen sok irányban avatkozhat be a természet rendjébe és fordíthatja azt a társadalom hasznára, vagy éppen kárára.

2.124 Értékelés a vízgazdálkodás és a mezőgazdasági hasznosítás szempontjából

(Lásd „A talaj és a víz mennyiségi minőségi kapcsolata” c. 1 : 500 000 méretarányú térképet)

A 6. TVK területe a Dunántúli Középhegység Budai—Pilisi—Visegrádi táját, az Északi Közép- hegység Börzsöny, Cserhát, Gödöllői dombvidékét és a Nógrádi medence táját, valamint az Alföld Dunavölgyi részének kis hányadát foglalja magában.

A terület átlagos csapadékviszonyait tekintve elég száraz, hisz évi csapadékmennyisége csupán 550—600 mm, amelyből a nyári félévre 300 mm, a tepyészidőszakra 275 mm esik. A csapadékéi - oszlás a területen a domborzattól függően igen nagy eltéréseket mutat.

A középhegységi területek talajtakarója elég változatos. A legmagasabb területeken, a dolomiton kialakult csekély rétegű rendzinák, vagy az andeziten képződött fekete nyiroktalaj ok találhatók. Ezek vízgazdálkodási tulajdonságai rosszak. A tömör anyakőzetet gyakran csak igen vékony, mállóit talajréteg borítja, ill. ha még ez is erodálódik, a csupasz alapkőzet bukkan a felszínre.

A valamivel alacsonyabb részeken, a löszrétegen kialakult bamaföldek, vagy andezittufán keletkezett agyagos, illetve löszön kialakult könnyebb mechanikai összetételű, agyagbemosódásos barna erdőtalajok helyezkednek el. A bamaföldek vízgazdálkodási tulajdonságait a lösz esetleges vékonysága í’ontja, az andezittufán kialakult erdőtalajok pedig agyagtartalmuk miatt válnak nehezen vizát járhatóvá. Aránylag legkedvezőbbek a löszön kialakult barna erdőtalajok vízgazdálkodási tulajdonságai, de ezek is nagyon függenek az erózió mértékétől és az alapkőzet közelségétől.

50