Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
nagyon előrehaladott, ott a visszam-eszeződés következtében szénsavas mésztartalmaúak. 4. Nyers öntéstalajok a folyóvölgyek mai árterében találhatók, szelvényük határozatlan. Itt a talajképződés a meg-megújuló lerakódások következtében még nem indulhatott meg. Felső szintjük alig sötétebb, mint az alatta levők. Sok esetben erős rétegezettséget mutatnak a különböző korú és összetételű üledékanyagtól függően. A közeli talajvíz gyakran eljegesedést okoz. A talajvíz időszakos süllyedése — az oxidációs és redukciós folyamttok váltakozása — rozsda foltossá teszi az egyes szinteket. A TVK-egységnél alkalmazott talajosztályozási rendszer és az egyes talajtípusok részletes leírását, elhelyezkedését és értékelését lásd még Stefa- novits—Szűcs: Magyarország genetikus talajtérképe című OMMI kiadványban (1961) 2.122 A területre eső talajtájak leírása Területe három nagy táj találkozásánál fekszik és így három részre tagolható. A Dunántúli Középhegységből a Budai—Pilisi, a Visegrádi hegység tája, az Alföldiből a Dunavölgy egy része, az Északi Középhegység nagytájából pedig a Bör- zöny, a Cserhát a Gödöllői dombság és a Nógrádi medence tája tartozik ehhez a TVK-területhez. Éghajlata középhegységi, azonban ezen belül jelentős különbségek mutatkoznak a hegységek és medencék, valamint a hegységek északi és déli lejtőinek viszonyai között. Geológiai felépítése változatos. A Pilisi dolomit hegység mellett az andezit található nagyobb területen. Mindkettőt harmadkori üledékek kísérik. Jelentős területen találunk ezen kívül löszt, elsősorban a medencékben és a dombságon. A lösztakaró azonban nem összefüggő és nem egységes, mert az erózió következtében csak foltokban maradt fenn. Nagyrésze a szoliflukció hatására eredeti helyét megváltoztatta. A körzet uralkodó növényzete az erdő, jellegzetes fája a tölgy (molyhos tölgy, csertölgy, és kocsánytalan tölgy.) A Budai—Pilisi hegység tájának nagy része az ÉNy—DK irányú árkos vetőkkel tagolt, pikkelyes szerkezetű középhegységhez tartozik. A mészkő és dolomit területeken erős karsztosodás jelentkezik. A hegyek között fekvő medencéket tengeri üledék tölti ki, melyet különböző vastagságú löszréteg borít. Talajai a karsztos területeken a sziklakopárok és a rendzinák típusába tartoznak. Viszont ott, ahol a lösz hullópor anyaga vékony rétegben megmaradt, bamaföldek, vastagabb löszréteg eseteben — amikor a kilúgzás lehetősége nagyobb — agyag- hemosódásos barna erdőtalajok keletkeztek. Vízgazdálkodás tekintetében a sekély termőrétegű rendzina talajok nagy lefolyást idéznek elő, míg a barnaföldek már több vizet nyelnek el és tartanak vissza. Legtöbb vizet képesek visszatartani az anyagbemosódásos barna erdőtalajok. Ezeknek — helyenkint kétméteres talajrétegében — közel 200 mm csapadék is tározódik. Meg kell azonban jegyezni, hogy lejtős területeken, a talajerózió következtében a csonka talajszelvények vízgazdálkodása rosszabb. A Visegrádi hegység tája nagyrészben andeziten és andezittufán képződött talajokkal fedett. Az andeziten kialakult agyagbemosódásos barna erdőtalajok agyagosabbak. A lösszel szemben a különbséget még fokozza az agyagásványok összetételében mutatkozó eltérés is, mert míg a löszön képződött talajokban az uralkodó agyagásvány az illit, addig az andeziten kialakult talajokban a montmorillonit típusú ásványok vannak többségben. A gerinceken és az ormokon itt is előfordulnak fekete nyirok talajok, melyek sekély termőrétegük következtében kevés vizet tartanak vissza és gyors felmelegedésük miatt ezt is hamar elvesztik. Az Alföld területéből csak a Dunavölgyi táj egy része, a Csepel sziget tartozik a TVK területéhez. Ennek talajai mind dunahordalékon képződtek és erősen homokos mechanikai összetételűek. Vízáteresztőképességük ezért jó, míg víztartó képességük gyenge. A harmadik nagy tájból, az Északi-Középhegységből a TVK-területéhez tartozó a Börzsöny, sok tekintetben hasonlít a Visegrádi hegységhez. A vulkáni eredetű, andezitből és andezittufából álló felszín több szintű, tönklépcsős. Közel 1000 m magasra kiemelt területét az Ipoly völgykaréja veszi körül. Éghajlata a tengerszint feletti magasságnak megfelelően hűvös és közepesen csapadékos. Talajai mind erdőtalajok, de az andeziten képződött szelvények vízgazdálkodása kedvezőtlenebb a löszön képződött erdőtalajokénál. Itt is sok a fekete nyirok, elsősorban a széljárta, fás növényzet számára szélsőséges termőhelyet képező gerinceken, tetőkön. A déli hegylábakon a löszben több eltemetett talajszint is megmaradt, ami a lepusztulás kisebb mértékét jelzi. A Cserhát és a Gödöllői dombság változatos szerkezetű, üledékes és vulkáni kőzetekből felépült dombsági és középhegységi táj, mely igen gazdag korróziós és szoliflukdós formákban. Az erősen tagolt felszín és a lejtőviszonyok következtében erős erózió jelentkezik. Éghajlata középhegységi, mely az Alfölddel érintkező peremeken szárazabb és szélsőségesebb, ősi növénytakarója az erdő volt, ennek azonban ma már csak egy része maradt meg. Uralkodó fafaj a tölgy, melyet hűvösebb termőhelyen a bükk kísér. Talajai túlnyomórészt az erdőtalajokhoz tartoznak, azonban az agyagbemosódásos barna erdőtalajok már csak a magasabb, erdős területéken jelentkeznek, míg a szántóföldi művelés alatt álló dombokon — melyeknek talajképző kőzete többnyire a lösz, és harmadkori laza üledék — bamaföldek vannak. A peremeken, az Alföld szomszédságában nagy számban találunk csemozjombama talajokat. Vízgazdálkodás tekintetében ez utóbbiak jóval kedvezőbb tulajdon,Ságokkal rendelkeznek, mint az erdőtalajok. A Nógrádi-medence paleogén szerkezeti egység az Ipoly völgyében. Eróziós, szoliflukdós dombvidék jellemzi, melyhez északon az Ipoly teraszos völgye csatlakozik. Éghajlata hűvös, elég sok csapadékkal. Az erdőkből ma már csak foltok marad7 6 TVK 49
