Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)

XI. fejezet. Víziutak, kikötők

rási munkák keretében a Dunai Hajógyár előtti partszakasz minden külön költség nélkül kialakít­ható és oda egy az év legnagyobb részében hasz­nálható sólyapálya telepíthető. Ezzel a megoldás­sal üzemgazdasági szempontból a jelenlegi viszo­nyok között legmegfelelőbb megoldás kerülhet ki­vitelezésre, ahol az összeszerelt hajótest a gyárte­lep előtt vízre bocsájtható és a befejező munkála­tok is elvégezhetők. A vízretétel a jelenlegi kb. 60 ezer Ft-os költséggel szemben 3000 forintra csök­ken. További előnye a megoldásnak, hogy a 100 tonnás daru igénybevétele feleslegessé válik és ez­zel függetlenné válik a hajótest vízrebocsájtási idő­pontja, tehát a szerelőtér is hamarabb felszabadul és így a gyártási kapacitás növelése lehetővá válik. További előnye a gyár előtti mólóval egybe épült sólyapálya megvalósításának, hogy a hajógyár ví­zijárművek tárolására is alkalmassá válik és kö­zepes nagyvizek esetén is védett kikötőhöz jut és nem kerül sor a közúti szállításra és ezzel kapcso­latos forgalom leállításra. Addig is míg a létesít­mény megvalósul és az úszóműhely a jelenlegi he­lyén marad, a következő munkálatokat kell elvé­gezni: Az úszóműhelynél kb. 500 fm hosszban meder­kotrás. 500x32 m = 16 000 m2x á 17 Ft 272 000 Ft Üszóműhely csinosítása (városi tanács) 28 000 Ft Villamosüzemű kompresszor beszer­zése és beszerelési költsége transz­formátorral és bekötő vezetéssel együtt 100 000 Ft Összesen : 400 000 Ft A tervezett megoldás költségei: 1. Földmunka. A sópálya és bejáróút ki­képzése a parton deponált anyagból, do­serral 5000 m3 anyagmozgatás á.: 10 Ft = 50 000 Ft 2. Kőmunka. Lábazati kőhányás készítése a sólyatérhez csatlakozva összesen 80 fm hosszú szakaszhoz 8000 m3 á.: 200 Ft= 160 000 Ft Burkoló munka 15 cm vastag szűrő réte­gen 10 cm vastag betonburkolat a sólya­téren és a hozzá csatlakozó 10 m széles parti sávokon, valamint a bejáró úton 4600 m* á.: 100 Ft= 460 000 Ft 3. Villamosenergia-ellátás, sólyagerendák, területrendezés és előre nem látottak 330 000 Ft összesen: TOOOOOO Ft Költségek összehasonlítása : Költségnem A jelenlegi állapot javítása j A tervezett ! me goldás Be ruházási költség 400 000 1 000 000 Egy hajó vízretételd költsége 59 800 3 000 Évi költség Értékcsökkentési leírás 6 400 16 000 Felújítási költség 16 000 40 000 12 hajó vízretételi stb. költsége 717 600 36 000 Évi költség: 740 OOO 92 000 A VIZITERV tanulmányterve szerinti megol­dás mind üzemgazdasági, mind amortizáció szem­pontjából előnyös. Partképzés: 80 fm burkolt rézsű. Átrakási lehetőség: közúti csatlakozás. Rakodási terület: sólyapálya. Költségek: építés 0,7 millió Ft, gép 0,2 millió Ft, egyéb 0,1 millió Ft. össz. építési költség 1,0 millió Ft. Óbudai Gázgyár és szénrakodó A rakodó évi 150 000 t kapacitású, 2000 fm part­fallal. Közúti és vasúti csatlakozása van. Rakodó- berendezése 1 db 5 t-ási 25 t/óra teljesítményű da- rú. Szabadtéri tárolóterülete: 0,2 ha. A rakodó fej­lesztésére 1980-ig nem kerül sor. Budafok hárosi rakodó A rakodó évi kapacitása 80 000 t, 150 fm part­fallal. Közúti és vasúti átrakási lehetőséget bizto­sít. Egy db 3 t portál darú 40 t/óra teljesítménnyel biztosítja az átrakodási lehetőséget. 1,0 ha szabad­téri tározó területtel rendelkezik. 1980-ig fejleszté­se nem vehető számításba. Szászhalombattai rakodó Évi kapacitása 500 000 t. Közúti kapcsolatot bizto­sít. Kiképzése burkolt rézsüs part. Szabadtéri tá­rozó terület 0,1 ha. Fejlesztése az 1980-as idősza­kig nem szükséges. Ercsii rakodó Évi kapacitása 20 000 tonna. Partmegoldása ré­zsűburkolat. Közúti és vasúti csatlakozást biztosít. Szabadtéri tározó területe 0,4 ha. Rakodó berende­zésének fejlesztését a cukorgyár üzemi fejlesztésé­vel együtt oldja meg. Ennek alapján 1980-ig fej­lesztése nem szükséges. TÉLI ÉS ÜZEMI KIKÖTÖK Váci téli kikötő A DMC ipari kikötővel kapcsolatban létesítendő medence telelésre is felhasználható lesz. Az esetle­gesen telelő hajók részére kb. 36 000 m2 áll rendel­kezésre és így 30—40 uszály telelése megoldható. Újpesti téli és üzemi kikötő t Az újpesti népsziget által védett öbölben, amely­nek vízterülete 320 000 m2, a Hajógyár MAHART hajójavító üzem, honvédség, Vízügyi Igazgatóság hajóépítő és javító telepei vannak elhelyezve. En­nek következtében, a vízterületnek csak egy része áll a telelő hajók rendelkezésére. Ez a felület kb. 62 000 m2. így 60—70 uszály telelése megoldható. A MAHART szállás a telelő hajók személyzetének rendelkezésére áll. A telelő beépítettsége és üzemi kihasználtsága miatt már nem fejleszthető. Az egyes üzemek önálló üzemfejlesztési tervet készí­tenek. Ezek főleg a parti építményeket fejlesztik és a jelen tervbe nincsenek beépítve. 371

Next

/
Thumbnails
Contents