Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)
X. fejezet. Vízerőhasznosítás
(1694,6 fkm) 1872 óta folyó észlelésein alapulnak. állapított vízjárási adatok — természetes állapot- Ez idő alatt előfordult jellemző vízállások, vízho- ban, a vízlépcső szelvényére (1696,25 fkm) vonat- zamok, továbbá a valószínűségszámítás útján meg- koztatva — az alábbiak: Legkisebb víz (LKQ, LKV) 1947. XI. 4 VII. 18. 590 m3/s 100,49 m A. f. ИЗО ” 101,27 m A. f. 2248 ” 102,45 m A. f. 7000 ” 105,95 m A. f. 8138 ” 106,63 m A. f. 9000 ” 107,10 m A. f. 10500 ” 107,80 m A. f. 12000 ” 108,46 m A. f. 94% tartósságú víz 50% tartósságú víz 10% valószínűségű víz Legnagyobb víz (LNQ, LNV) 1954. 1% valószínűségű víz 0,1% valószínűségű víz 0,01% valószínűségű víz Az energiaszámítások alapjául az 1901—1950 közötti 50 év átlagos tartóssága szolgált. Ezen időszak adatainak részletes feldolgozása alapján megállapítható, hogy e szakaszon a Duna legnagyobb vízhozamai a kora nyári hónapokra (május, június) esnek, míg a legkisebb vízhozamok az őszi és téli hónapokban (október, november, december) fordulnak elő. A minimális havi közepes vízhozamok elég szabályosan az őszi és téli hónapokban jelentkeznek, ezzel szemben a maximális közepes vízhozam a vizsgált 50 év alatt az év minden hónapjában előfordult. A vízhozamok megállapítása a jégredukció figyelembevételével történt. A téli hónapok zajló vagy jeges vízállásai sokszor magasabbak a nyári árvizeknél. Ez azonban nem jelenti azt, hogya vízhozamok is nagyobbak. A vizsgált időszak minden kritikus nagyságú jeges árvize esetében ki lehet mutatni, hogy a magas vízállást nem a nagy vízhozam, hanem a vizsgált szelvény alatt képződött jégtorlasz okozta. Ezért pl. a Nagymarosi Vízlépcső szelvényében vízhozam szempontjából nem a 107,80 m A. f. jeges, hanem a 106,63 m A. f. magasságú 7930 m3/s vízhozam volt az eddig észlelt maximum 1954-ben. Ha figyelembevesszük, hogy a szigetközi gátszakadások az árvíz mennyiségét csökkentették, akkor a korrekcióval az időszak legnagyobb vízhozama 8138/m3/s- ra adódik. A Nagymarosi Vízlépcsőnek a Duna jégjárására gyakorolt hatását vizsgálva — a szoros kapcsolat miatt — röviden foglalkozni kell a csatlakozó szakaszokkal is. A Dunán a jég megjelenése rendes jelenség. Bekövetkezésének gyakorisága 71—93% között ingadozik. A beállás már nem tekinthető rendszeres jelenségnek, mivel bekövetkezésének gyakorisága tág (0—76%) határok között változik. Az egyes jégjelenségek fellépésének időbeli megoszlása, valamint az egyes állapotok tartóssága a folyam ugyanazon szelvényében is rendkívül változatos. A Felső-Duna Dévény feletti szakasza a folyam természetes állapotában jéglevonulás szempontjából kedvező, a Közép-Duna dombon és a Dráva- torok közötti szakasza pedig igen kedvezőtlen, miután a zajló jég elsősorban a Mohács és Dráva torkolat közötti szakaszon áll meg. A jeges árvíz veszélye a legnagyobb a Dunaföldvár és a Dráva-to- rok közötti szakaszon. A folyócsatomázás alapvetően megváltoztatja a folyó jégjárását. A vízlépcsőknél és a bögék alsó részében felszíni jégből álló jégtakaró alakul ki. A jégtakaróval borított szakaszon megszűnik a víz túlhülése és ezzel a belső jég képződése, ezért a csatornázott folyón azonos időjárási viszonyok között kevesebb jég képződik, mint a csatornázás előtti állapotban. Míg ma a zajló jég rendszerint a Dunaföldvár alatti szakaszon áll be és onnan rakódik fel fokozatosan a Morva-torkolatig, a Nagymarosi Vízlépcső létesítése után a jégképződés csak az üzemvíz- csatomás erőmű alvízcsatomájának betorkolása alatt indul meg újra és az itt képződött jeget már a nagymarosi vízlépcső állítja meg. A Nagymaros alatti szakaszon ismét — csak a hidegtől függő — hosszabb-rövidebb jégmentes felület lesz. A közös vízerőműrendsezr létesítése folytán rosszabbodik a helyzet a bratislavai Dunaszaka- szon, mert itt a jég beállás gyakorisága és tartóssága növekszik. Innen lefelé a jéghelyzet javul, mert a tározó és oldalcsatoma zárt jégtakarója alatt a víz nem hűl túl és így kevesebb jég képződik. Az alvízcsatorna és a Szap-gönyüi mederszakasz általában jégmentes lesz és így a nagymarosi duzzasztás határán nem keletkezhet jégtorlasz. Ebből a szempontból ugyancsak kedvező hatása lesz az alvízcsatorna betorkolása alatti mederszakasz kotrásának. Ugyancsak kevesebb jég keletkezik a nagymarosi duzzasztómű feletti szakaszon, mert bár a vízfelület szélesebb, de elmarad a jégtakaró alatti jégképződés. A Nagymaros alatti szakaszon a jéghelyzet lénylegesen javul, különösen, ha. a jéglevonulás szempontjából megjavítják a Dunaföldvár alatti Dunaszakaszt és jégtörőhajókkal elősegítik a jég levonulását. Igen fontos a tavaszi jéglevonulás zavartalan biztosítása. Tekintettel arra, hogy a Duna osztrák szakaszán sorozatban létesülnek a vízlépcsők, szükséges, hogy a jéglebocsátás rendjét nemzetközi egyezménnyel szabályozzák. A jég elleni eredményes küzdelem alapfeltétele a vízállás-, a jég- és a meteorológiai viszonyok mindenkori pontos ismerete. Ezért feltétlenül szükséges megbízható figyelőszolgálat és kifogástalanul működő jelentőszolgálat megszervezése. A Duna hordaléka túlnyomó részben az Alpokból származik, főképpen kvarcból és kristályos palából, illetőleg ezeknek alkotórészeiből áll. A hordalékszemek méretének fokozatos csökkenését esetenként megzavarja a folyó esésében mutatkozó változás, vagy a földtani viszonyok különbözősége, végül a betorkoló mellékfolyók hordaléka. A mellékfolyók hatását látjuk érvényesülni Nagymarosnál, ahol a Duna eredeti hordalékösszetételét észrevehetően befolyásolja az Ipoly, de főleg a Garam folyó hordaléka. A VITUKI mérései szerint a Du331
