Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)
VIII. fejezet. Ivó- és ipari vízellátás
À kutak és gravitációs csatornák, szifoncsatornák nagyrésze 50—60 éve épült. Az ikercsatomát már évek óta hosszú szakaszok teljes felújításával javítják, a szifoncsatomák azonban sorozatosan törnék, s azok javítása igen nehéz körülmények között megy végbe. A régi aknakutak körüli elcementálódás, a parti mederrész eltömődése, a kutak vízhozamának csökkenésével jár. A kutak körüli kiüregelődések már a kutak állékonyságát is veszélyeztetik. Hosszabb idő óta a merev szívócsövek süppedés okozta törési veszélyének elhárítására rugalmas kötésekkel látják el a szívócsöveket. A kutak felújítását szolgálja azok csáposkutakká történő átalakítása. Hiányosság, hogy a kutak vízadóképességét nem tudják külön mérni, bár a most folyamatba tett rheométeres mérések már kielégítő eredménnyel járnak. Az üzemi gépeket az 1928—32-ig terjedő rekonstrukció során szerelték fel, tehát több, mint 25 év óta állandóan üzemben vannak. Ez utóbbi a gondos karbantartási munkáknak tudható be. Ezeket a gépeket azonban még 65—74%-os hatásfokra gyártották és a mai műszaki fejlettség mellett, amikor már 88—90%-os hatásfokkal üzemelő szivattyúkat gyártanak, elavultnak kell őket tekinteni. A karbantartásnál sok nehézséget okoznak a különféle típusú gyártmányok, melyekhez alig, vagy egyáltalán nem szerezhető be megfelelő tartalék alkatrész. A magyar ipar csak hosszú határidővel vállal javításokat. Az üzemvitelt mind biztonsági, mind gazdasági téren hátrányosan befolyásolja az aránylag kis víz- tározási lehetőség. A csőhálózat üzemeltetésénél és karbantartásánál a gépesítés hiánya okozza a legtöbb nehézséget. A két mozgó darú és a kompresszorok teljesen elavultak és jobb híjján csak szükség megoldásként használhatók. A helyreállítás gyors lebonyolítása érdekében a gépesítést sürgősen korszerűsíteni kell. Meg kell állapítani, hogy a régebben, hosszú évtizedeken keresztül alkalmazott és jól bevált kutatási, talajfeltárási munkák mértéke az utolsó évtizedekben annyira lecsökkent, hogy nemcsak megnehezítette a tervezési munkákat, hanem nagymértékben gátolta is azokat. Ezek a munkák tehát nemhogy az igények előtt jártak volna, hanem attól lényegesen lemaradtak. A Fővárosi Vízművek pedig csak akkor tudja a nagymértékben felfokozott és még egyre növekvő igényeket kielégíteni, ha a kutatási munkák nem a vízigényekkel párhuzamosak, hanem mindig azok előtt egy lépéssel haladnak. 1.212. Városi, községi vízművek A 6. TVK területén 3 városi, valamint 7 községi vízmű üzemel. A 10 vízműből 7 önálló víztermelő teleppel rendelkezik, míg 3 község (Budakeszi, Budaörs, Pilisvörösvár) vízműve a fővárostól, illetve a szomszédos községtől kapja vizét. A központi vízművek 74 032 fő vízellátását biztosítják, ami az érintett települések belterületi lakosságának 57% -át, a TVK Budapest nélküli lakosságának pedig 14%-át jelenti. A 10 településben további 6 194 fő (6%) vízellátását egyéb berendezések (túlnyomórészt közkutak) biztosítják. A vízművek együttes napi víztermelése 15 340 m3, melynek 87%-át partiszűrésű kutak, 11%-át karsztvíz, 2%-át pedig egyéb vízkészletek (rétegvíz, talajvíz) biztosítják. Az ipari vízelvonás 6 200 m3, így az 1 ellátott főre jutó fajlagos napi ívóvíztermelés 120 liter. A víz szállítása és szétosztása 170 km hosszú csőhálózat, a tározás pedig 2 víztorony és 12 medence segítségével történik. Ez utóbbiak együttes összes térfogata 3 720 m3, azaz a napi víztermelés 24%-a. Általánosságban kimondható, hogy a központi vízművek üzemeltetése a szakképzett kezelőszemélyzet hiányában nem megfelelő. Rendszerint a közegészségügyi alapkövetelmények sincsenek betartva. Nagy fejlődést jelentene ezen a téren, ha egy megyei szintű üzemelő vállalat jönne létre, mely megfelelő módon gondoskodna a vízművek szakszerű üzembentartásáról, valamint a TMK feladatok ellátásáról. Az üzemeltetés szakszerűtlensége miatt gyakran előfordul, hogy a vízművekről rövidebb-hosszabb ideig szünetel a vízszolgáltatás a gépészeti berendezések meghibásodása miatt. Gyakori üzemkiesések történnek az elektromos energiaellátás fogyatékosságai miatt is. A TMK elmaradása folytán csőrepedések és csőtörések következnek be, ami több helyen nagy vízveszteséget jelent. Ezeken a hibákon csak a kellő számú szakmailag képzett üzemi dolgozó munkába állításával lehet segíteni. Ezt a kérdést iparosodásuk rohamos fejlődése, az ezzel kapcsolatos igények növekedése feltétlenül főfeladatként jelöli meg. , Balassagyarmat város területén a múltban csak a megyeszékhelyi közintézmények (börtön, laktanya, megyei tanács, szálloda, kórház, gimnázium stb.) voltak önálló vízművel ellátva. Az egységes vízmű kiépítése 1958-ban kezdődött meg. A víztermelés az Ipoly partján telepített 4 db partiszűrésű kútból történik 1630 m3 mennyiségben. Az ellátott 5 480 főnyi lakosság legnagyobb része jelenleg még csak közkifolyókról nyeri vizét. Az ellátottság foka 45%- Az adatfelvétel időpontjában a vízmű 289 házibekötéssel rendelkezett. A városi kórház vízmüvének bekapcsolásával Balassagyarmat vízellátása nagyot fejlődött. A csőhálózat hosz- sza jelenleg 8 km, amelyen 54 db közkifolyó, valamint 63 db tűzcsap üzemel. A hálózati nyomást, valamint a tározást 400 m3 térfogatú tározómedence biztosítja. Az ipari vízelvonás 400 m3, az egy belterületi lakosra jutó fajlagos ivóvíztermelés tehát 100 liter. Szentendre város 1949-ben épült vízművét 1959-ig a Fővárosi Vízművek tartotta üzemben. A vízbeszerzés a Duna partjára telepített 3 db partiszűrésű kútból történik. A víz minősége jó. 1959-ben a vízmüvet a Községgazdálkodási Vállalat vette át. A város fejlődésével — ha nem is azonos mértékben — a vízmű is fejlődött. Míg 1949-ben a lefektetett csőhálózat hossza 5 km, 1959-ben már 8,7 km, 1960-ban pedig 18 km. A vízmű jelenleg is a régi kutakból kapja vizét. A kutak vízhoza32 6 tvk 249
