Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)
I. fejezet. A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban
nosítása az ivóvízbeszerzés, a víziközlekedés, halastavak létesítése, vízimalmok építése és szórványosan kertöntözések révén. Ezekkel párhuzamosan megtalálhatók az árvédelmi művek csírái is a települések és a mezőgazdasági terménykészletek védelmére. Ezek a művek még szétszórtan, egymástól függetlenül jöttek létre, s a vízigény még elenyésző a vízkészlethez mérten. Ettől kezdve a műszaki ismeretek fejlődésével párhuzamosan századokon keresztül lassú fejlődés tapasztalható a vízimunkálatokban, amelyet háborúk és idegen megszállások vetnek vissza, de folyton emelkedő fontosságukat a jogalkotás emlékei is tükrözik. A jogalkotásnak kell már beavatkozni, mert az egyes vízhasználatok már kezdik egymás érdekeit zavarni. A XVIII. században a török hódoltsági idők utáni újjáépítési munkákkal együtt kezdődnek a tervszerű vízimunkálatok, először a Duna, aztán a Tisza völgyében. A munkálatok irányítása, mely előzőleg főként a magános érdekeltek kezében volt, lassan átment a megyék hatáskörébe. Ez a kezdeményezés a XIX. században a reformkorban érte el legnagyobb lendületét, és az összes vízimunkálatok gerincét képező folyószabályozás — árvédelem és mederszabályozás — állami vezetés alá kerül, amelyet az 1815-ben felállított Országos Építési Igazgatóság, majd jogutódai látnak el. A század elejének gazdasági újjászületésében döntő jelentősége volt a vízimunkálatok fellendülésének. A XIX. század iparosodásával ugrásszerűen növekszik az ipar vízigénye, és megindul a folyóvizek szennyeződése is. A XX. század első felében kezd kialakulni a vélemény, hogy a vízimunkálatok ösz- szefüggenek nemcsak egymással, hanem az egész ország közgazdaságával, és csak országosan összehangolt tervek alapján oldhatók meg feladatai, s a mértéktelenül megnövekedett vízigényeket csak az ország vízkészletének figyelembevételével megállapított terv alapján lehet kielégíteni, a gazdaságosság szem előtt tartásával. Ez a szemlélet azonban csak napjainkban érvényesül teljes mértékben az összes vízgazdálkodási ágazatok közös irányítás alá rendelésével. Csak most, a mennyiségileg és minőségileg osztályozott vízkészletek és vízigények megállapítása után lett teljessé az a kép, amely indokolja a vízgazdálkodás jelentőségét a népgazdaságon belül. A vízgazdálkodással összefüggő feladatok sokrétűsége miatt azokat csak átfogó komplex tervek alapján lehet megoldani. A vízgazdálkodás eszközeit alkotó nagy vízi építmények csak a népgazdaság erejének igénybevételével hozhatók létre. Megvalósulásuk és tervszerű működésük tovább fokozza a különböző népgazdasági ágak termelékenységét. 2. A KÖZÉP-DUNAVIDÉK VÍZGAZDÁLKODÁSÁNAK KIALAKULÁSA A terület határai: északon és nyugaton Somoskőújfalutól Szobig a magyar—csehszlovák országhatár, majd Pilismaróiig a Duna. Innen a Pilis hegység délnyugati dombvidékének vízválasztója a Dunáig. A déli határ a Duna jobbparti árvédelmi töltése, majd Tasstól észak felé haladva Budapest köz- igazgatási határáig a soroksári Dunaág bal parii árvédelmi töltése, illetve magaspartja, továbbá a Gyá- li vízrendszer és a Duna—Tisza csatorna vízválasztó vonala. A keleti határt a Duna és Tisza közötti vízválasztó vonal képezi. Fenti terület közigazgatásilag magába foglalja Pest megye, Nógrád megye nagy részét és Nagy- Budapestet. Összterülete 471 179 ha, amely egy megyei jogú várost, három járásjogú várost és 177 községet foglal magában. 2.1 A Közép-Dunavidék területi egységei A Közép-Dunavidék domborzatilag és vízrajzi la g erősen tagolt terület. Vízgazdákodási szempontból az alábbi öt főrészre osztható: 21—1. Ipoly és magyarországi vízgyűjtőterülete. 21—2. Duna-jobbparti vízgyűjtő terület. 21—8. Duna-balparti vízgyűjtő terület. 21—4. Gyáli vízrendszer vízgyűjtőterülete és Csepel-sziget. 21—5. Nagy-Budapest területe. 2.11 IPOLY ÉS MAG Y ARORSZÄGI VÍZGYŰJTŐTERÜLETE Hegyvidéki terület, fővízfolyása az Ipoly. Jelentősebb mellékvizei a Dobroda, Ménes, Szentlélek és Lókos patakok, valamint a Feketevíz. Hegyvonulatai a Börzsöny (Csóványos 939 m), és a Cserhát (Naszály 652 m, Karancs 729 m). Talaja az erdóve- getáció alatt kialakult — részben kilúgozott — vörös agyag. Értéke a televénytartalom minőségétől és mennyiségétől függ, amely általában 1—2%. A leggyengébb termékenységű terület a Cserhát. Termőrétege csak 20—30 cm, tápanyagban szegény. A Börzsöny a Közép-Dunavidék legcsapadékosabb területe. Felső — 600—900 m. A. f.-i — területének évi átlagos csapadéka 800 mm/év. A terület egyéb részén a csapadék 600 mm körül mozog. Legcsapadékosabb hónapja a május. A nyári félév (áprilistól szeptemberig) átlag csapadéka 325 mm körül van, (Börzsöny: 425 mm). A maximális, illetve minimális évi csapadékmennyiség 850, ill. 375 mm, (Börzsöny: 1000, Ш. 450 mm). Az évi maximális, Ш. minimális hőmérséklet +32—33°, Ш. —17—18° között van. A nógrádi medencének elég nagy a szélvédelme, ezért gyakoriak a későtavaszi és koraőszi fagyok. Az uralkodó szélirány nyugati (15%), illetve keleti (5%). E területre kezdettől fogva rányomta bélyegét a patakok és vízmosásaik okozta károk elleni harc. Így tehát a vízgazdálkodásnak elsősorban mező- gazdasági jellegűnek kellett lennie. A lakosság legfőbb követelménye e téren az amúgy is szűkösen 22
