Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)
I. fejezet. A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban
I. FEJEZET Á vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban í. a vIzgazdAlkodAs A víz a Földön minden emberi, állati és növényi életnek elengedhetetlen feltétele, mert víz nélkül nincs élet. A vízgazdálkodás a természet vízháztartásának a társadalom szükségleteivel való összhangbahoza- talára irányuló tevékenység. A víz a Föld belsejében, felszínén és légkörében szilárd, folyékony vagy légnemű állapotban van jelen, s ez együttesen alkotja a Föld vízkészletét. A víz a Nap hőenergiájának és a Föld gravitációs erejének hatására változtatja helyét és halmazállapotát. Ezek a változások bizonyos szabályok szerint játszódnak le, s a folyamatot a víz természetbeni körforgásának nevezzük. A víz bármelyik előfordulási helyén és alakjában hasznos, káros vagy érdektelen az emberre, s ebbő' a szempontból nézve a víz természetbeni körforgását, mint a természet vízháztartását kezeljük. Az emberre hasznos víz egyik részét az a víz- mennyiség teszi ki, amely az élet fenntartásához elengedhetetlenül szükséges, a másik rész a további összes felhasználható vizet foglalja magába, és az emberiség életszínvonalának emelését szolgálja. A víz káros volta abban nyilvánul meg, hogy az ember meglevő létesítményeit, készleteit, sőt magát az emberi életet is rongálhatja, vagy megsemmisítheti. Az emberre érdektelen vízmennyiségekre vagy nincs szüksége, vagy a műszaki ismeretek pillanatnyi fokán nem tudja igénybe venni, továbbá amelyek nem okoznak kárt. Az eddigi megállapítások szerint az ember kapcsolata a vízzel a kultúra kezdeti fokán a könnyen hozzáférhető félszíni vizekből merített ivóvíz beszerzéssel, tehát vízhasznosítással kezdődött. Az emberiség szaporodásával annak egy része távolabb vonulva a könnyű vízbeszerzési helyektől, a nehezebben feltá iható talajvíz felhasználására kényszerült, amely már bizonyos munkálatok árán volt elérhető. A kultúra magasabb fokán kifejlődött a vízi közlekedés és a csapadékszegény vidékek földművelés • be bevont területeinek öntözése és a víz energiájának hasznosítása. Ezekkel párhuzamosan haladt a lakóhelyek és egyéb műszaki létesítmények és a művelt területe* védelme a folyók és az állóvizek kártevése ellen. Ezeket a műveleteket már csak műszaki munkálatok segítségével lehetett elérni. Kezdetben a vízimunkálatok egymástól elszigetelten jöttek létre, és nem voltak egymásra hatással. A víziépítkezések fejlődése során az egyes nagyobb vízrendszerekben élő társadalmi közösségek felismerték, hogy közösen, tervszerűen és szervezetten kisebb áldozat árán eredményesebben meg tudják oldani összefüggő feladataikat. Ehhez a felismeréshez a kultúra magasabb foka volt szükséges. Több ázsiai ország már évezredekkel ezelőtt elérte ezt a fokát a fejlődésnek. Európa egy része a XVIII. és XVII. században, Magyarország pedig a XVIII. és XIX. században jutott el erre a fejlődési fokra. A vízimunkálatokhoz szorosan kapcsolódik a talajerővel való gazdálkodás is, s a kettő egymásra hol előnyös, hol káros hatással van. Az ókorban Ázsiában több kultúra alakult ki, amelynek alapját a vízimunkálatok képezték, s ha valamilyen okból a vízimunkálatofc, főként az öntözőberendezések elpusztultak vagy nem gondoskodtak a talajerő fenntartásáról, maguk a kultúrák is visszafejlődtek vagy elpusztultak. így például a Tigris és az Eufrátes völgyében, Belső-Ázsiában több kultúra elpusztult az öntözőberendezések pusztulása miatt. Kisázsiai kultúrák pusztulását a termőtalaj elpusztulása okozta. Az emberiség szaporodásával nőtt a vízimunkálatok száma és terjedelme is, és az egyes vízilétesít- ményék hatni kezdtek egymásra. A vízkárok elhárításában aránylag egyszerű volt a megegyezés a közös, könnyen meghatározható cél érdekében, azonban a vízhasználatoknál a különböző érdekek különböző súllyal léptek fél, s már mérlegelni kellett, hogy ugyanazt a vizet több igénylő közül melyik használja fel. Ha adott helyen és adott időben az igény túllépi a készletet, elsősorban az életfontosságú igényeket kell kielégíteni, s a fennmaradó készletet a leggazdaságosabban felhasználni. Ez a korszak már általában а XX. századra esik. Ott ahol tudatossá vált a vízgazdálkodás jelentősége és ennek eredményeként kialakult a komplex szemlélet, megindult a társadalom szervezése a vízigények kielégítésére, a vízkészletek legcélszerűbb felhasználásával. A fent vázolt, tipikusnak mondható fejlődés egyes állomásai hazánkban is kimutathatók. A magyarság letelepedése a Duna és Tisza vízgyűjtőjében, az ivóvízbeszerzés és halászat érdekében, igazodott a vízrendszerekhez. Ez a szempont különösen fontos szerepet játszott az előző vándor-nomád korukban is. A letelepedés után azonnal megindul a vizek hasz21
