Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)
V. fejezet. Hegy- és dombvidéki területek vízrendezése
A helyi jelentőségű és így a III. kategóriába tartozó időszakos jellegű patakokon mindennemű tevékenység a helyi érdekeltség hatáskörébe tartozik. Helyi jelentőségüknél fogva ugyancsak a III. kategóriába tartoznak az összes réti árkok, lecsa- polócsatonsák és szivárgók. A helyi érdekeltségnek és így elsősorban a tsz-nek és állami gazdaságoknak van igen jelentékeny szerepe a vízrendezések végrehajtásában a vízügy szolgálat szervezetén kívül. A talajvédelmi tevékenység végrehajtásában az egyes szakszervek szerepe a következők szerint alakul: Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a Földművelésügyi Minisztériummal (FM) és az Országos Erdészeti Főigazgatósággal (OEF), valamint az Országos Talajvédelmi Tanáccsal (OTT) egyetértésben elkészítteti a vízgyűjtők talajvédelmi iránytervét. Az OVF illetőleg az FM az arra rendelt szak- igazgatási szervedekkel támogatják a vízgyűjtők mezőgazdasági üzemeit a talajvédelemre történő felkészülésben (talajvédelmi, vagy talajvédelmi és vízrendészeti társulat megalakítása; a szakmai tudás elsajátítása, stb.); gondoskodnak arról, hogy a talajvédelmet az országos kutatási témák közé sorolják, valamint a kutatási munkákhoz biztosítják a kellő fedezetet. Gondoskodnak továbbá az üzemi tervezési igények kielégítéséről, a talajvédelmi műszaki kiviteli munkák végrehajtásához szükséges kiviteli és művezetési kapacitásról; a szakismeretek állandó terjesztéséről, végül felső szinten ellenőrzik a talajvédelem szabályainak betartását és a talajvédelem létesítményeinek okszerű használatát, fenntartását. Az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal (AFTH) az érintett üzemek kívánságára, a megyei tanácsok közreműködésével felülvizsgálja a föld- rendezést és a talajvédelmi (hegyvidéki üzem- szervezési) igényeknek megfelelően kiigazítja azt. Eésztvesz az üzemek táblásító munkájában. Az FM szakigazgatási szerveivel irányítja a hegy- és dombvidéki (talajvédő) növénytermesztést és az ezzel összefüggő állattenyésztést; az üzemi gépesítést (a hegy- és dombvidékek üzemeinek sajátos gépesítése); az üzemek közötti kooperáció kialakítását. Az OEF végrehajtja a kopárak és a talajvédelem érdekében kijelölt egyéb területek fásítását. A megyei és járási tanácsok mezőgazdasági szakigazgatási szervei — az állami gazdaságok megyei igazgatóságai és a talajvédelmi felügyelők kirendelésével — közvetlenül irányítják és ellem őrzik a mezőgazdasági üzemek talajvédelmi felkészülését, a talajvédelmi feladatok végrehajtását és a társulatok talajvédelmi munkáját. A vízügyi igazgatóságok irányítják a társulatok talajvédelemmel kapcsolatos vízrendezési tevékenységét, illetőleg főleg azoknak a társulatoknak a munkáját, amelyek a talajvédelem mellett a vízrendezési feladatok ellátására is alakultak. A gépállomások közreműködnek az üzemek talajvédelmi berendezésének végrehajtásában; gépparkjuk fejlesztésekor a talajvédelmi igényeknek megfelelően egészítik ki azt. Tartós eredmény azonban csak akkor várható, ha az összes fontosabb és az előzőkben felsorolt szervek közös terület- és vízrendezési terv alapján, egymással szorosan együttműködve hajtják végre a rájuk eső feladatrészeket. Ennek érdekében mielőtt szükségessé válnak a vízrendezési terveket kiegészítő területrendeziési és erdőgazdálkodási terveknek az elkészítése és azok alapján az összes érintett szerveiknek, élükön a területileg érdekeltekkel való együttműködése. 2.2 A kisvízfolyások és vízgyűjtőterületeik rendezésének Keretterve 2.21 A KISVÍZFOLYÁSOK RENDEZËSI KERETTERVE Az egész Közép-Dunavidéki vízgyűjtőterületre a már elkészített vízrendezési alaptervekpél, — a helyi adottságok figyelembevételével — a 2.1 pontban foglalt tervezési alapelgondolásokat és előírásokat alkalmaztuk. A rendezési tervek egy-egy vízrendszer természetes egységére készülnek el. A hidrológiai számítások során meghatározták a különböző jellemző mederpontokra mértékadó vízhozamokat, melyek a következők: mezőgazdasági művelés alatt álló völgyekben, mint külsőségekben a 10 %-os, községek belsőségében a 2%-os, ipartelepeknél és városokban pedig az 1 vagy 2%-os valószínűségű vízmennyiségek. A vízfolyások meder- íen|ékesése a jókarbahelyezések alkalmával úgy alakítandók ki, hogy az a vízfolyás értelmében felülről lefelé haladva egyenletesen csökkenő irányzatot mutasson. A nagyobb esésű felsőbb szakaszokon eséscsökkentő műtárgyakat (fenékbukó, lépcső, surrantó) terveztek. A megtűrt legnagyobb fenékesés földmederszelvény esetében 8—10 oíio, ha nagyobb fenékesés megtartása szükséges, a középvizek magasságáig felérő mederburkolatok épülnek, alárendeltebb mederszakaszoknál burkolás helyett megfelelő sűrűséggel alkalmazott kőből, vagy betonból épített bordázat is alkalmazható. A mederfen ékvonal lehetőleg az átlagos völgyeséssel közel párhuzamosan a környező terep alatt átlagban 1— 1,2 m, nagyobb patakoknál 2—2,5 m mélyen alakítandó ki. Földmederben megengedett legnagyobb mértékadó nagyvízi sebesség általában nem haladhatjt meg a 2,0—-2,1 m/s értéket. A kisvízfolyások mederszelvénye a kis vizeknek lehető koncentráltan való vezethetése érdekében általában szűk 0,6—1,0 m, nagyabb patakoknál legfeljebb 2— 2,5 m fenékszélességűekre alakíthatók ki. A rézsüt 1:3, 1:2, hajlítással tervezik, földmeder esetében azonban 1 :1,5 hajlásaránynál meredekebb nem lehet. Az éles, elfajult mederkanyarulatokat átvágták, de ugyanakkor kerülni keli a természet- ellenesen hosszú egyenes mederszakaszok kialakítását. A kialakult függőmedrek általában felhagy an dók és a meder a völgy mélyvonulatára helyezendő vissza. A mederkialakítások során ki190
