Kelet-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 5., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
Magyarázat az 5. sz. „Magyarország természeti-földrajzi beosztása” c. ábrához I. Alföld a) Mezőföld (a Fejér megyei Sárréttel) b) Dunavölgy c) Dráva melléki sík az Ormánsággal d) Duna—Tisza közi hátság e) Bácskai löszhát f) Alsó-Tisza mente g) Dél-tiszántúli löszhát h) Körösvidék (az Érmellékkel) i) Bereg—szatmári sík (az Ecsedi láppal) j) Nyírség k) Bodrogköz (a Rétközzel) l) Hajdúság m) Közép-Tisza mente n) Jászság Mindezek a folyamatok periódusosán és ritmuso- san változtatják erősségüket. Ezek a periódusok változó időtartamúak. Minden ritmus után az előzőhöz hasonló állapotba térnek vissza, de ugyanakkor vannak kisebb eltérések, melyek erősödve a talajban, több ritmus leforgása után, lényeges változásokat idézhetnek élő. Aszerint, hogy az ellentétes folyamatok milyen dinamikus egyensúlyba jutnak és az egyes ellentétpárok milyen viszonylagos szerepet játszanak a talajképződésben, keletkeznek a különböző típusok. Az egyes típusok nem állandók, tulajdonságaik is változnak. A talaj osztályozás középpontjában a talajtípus áll. Ugyanazon talajtípusba azok a talajok tartoznak, melyek hasonló körülmények között, az egymáshoz közelálló talajképző tényezők hatására alakultak ki, s egyforma biológiai, kémiai és fizikai folyamatok által jellemezhetők. A típusok altípusokra, majd változatokra, valamint helyi változatokra oszthatók. A kidolgozott osztályozási rendszer csak a típusok és az altípusok felsorolását illetően teljes, míg a változatoknál már nem sorolja fel az összes lehetőségeket, hanem csak az elválasztás irányelveit vázolja. Még kevésbé törekszik a konkrét helyi változatok merev felsorolására, mert egyrészt kevés adat áll erre vonatkozóan rendelkezésre, másrészt a már meglévő adatok alapján meghatározható helyi változatok száma is igen nagy. 2.1213 A TERÜLET LÉNYEGES TALAJFÉLESÉGEINEK LEÍRÁSA Az előzőekben ismertetett talajföldrajzi, genetikai szemléletű kutatások eredményeképpen hazánk különböző termékenységű talajait „talajosztályozási rendszerbe” foglaltuk össze, melynek gerincét a talajtípusok alkotják. V. Dunántúli-középhegység a) Balcony b) Vértes (Vértesalja, Velencei hegység, Zámolyi-medence) c) Gerecse (Zsámbéki- medencével) d) Budai-Pilisi-hegység e) Visegrádi-hegység VI. Északi-középhegység a) Börzsöny b) Cserhát és a Gödöllői dombság c) Mátra d) Bükk e) Nógrádi-medence f) Karancs—Medves g) Borsodi-medence h) Aggteleki-karszt i) Cserehát j) Zempléni-hegység A típusok általában a genetikai szintekkel jellemezhetők. A talajtanban legtöbbször „A”-val a ki- lúgzási, „B”-vel a felhalmozódási szintet jelöljük, míg „C” szint alatt az anyakőzetet értjük. Egyes típusoknál a ,.B” szint értelmezése fentiektől eltér. Így pl. a „csernozjom В szint” a fokozatosan csökkenő humusztartalommal és egyre gyengébb ki- lúgzással jellemezhető réteget jelöli. A területen előforduló fontosabb talajtípusokat a következőképpen jellemezhetjük: 1. Barnaföldek (Ramann-féle barna erdőtalaj) általában karbonátos, bázisgazdag kőzeten, túlnyomórészt löszön és márkán kéoződtek. Az egyes genetikai szintek jól elhatárolhatók. Az „A” és „B” szint között csak szintben mutatkozik különbség, de az agyagos rész összetételében nem. A kilugzási szint színe barnás, szerkezete apró morzsás, míg a felhalmozódási szint vörösesbarna színű és szemcsés, estleg sokszögű szemcsés szerkezetű. 2. A csemozjom-baima erdőtalaj okban mind a barna erdőtalaj, mind a csernozjom talaiképződés fő jellemvonásai felismerhetők. Az erdőtalajokra jellemző hármas tagoltsága, főleg a felhalmozódási szint vörhenyes, csokoládé barnás színe, nagyobb tömődöttsége, diós szerkezete, míg a csernozjomok- ra jellemző a mélység felé fokozatosan csökkenő humuszosodás, a felső rétegek morzsalékos szerkezete. Szénsavasmeszet általában nem tartalmaznak, de ahol a csernozjom talajképződés már nagyon előrehaladott, ott a visszameszeződés következtében szénsavasmésztartalmúak. 3. Típusos mészlepedékes csemozjomok általában löszön, füves, pillangós növényzet alatt képződnek, ahol a mélyen elhelyezkedő talajvíz hatása nem érvényesül. Szelvényük fő jellegzetessége: a 30—60 cm mélyen megjelenő mészlepedék, mely a morzsákat vékony, penészszerű hártya alakjában vonja be. Humuszos szintjének sötétbarna, barnásfeII. Kisalföld a) Győri—tatai teraszvidék b) Győri-medence és a Fertő- Hanság medence c) Marcal-medence III. Alpokalja a) Rábántúli kavicstakaró b) Kemeneshát c) Vasi-hegyhát (Alsóörséggel) d) Kerka-vidék e) Göcsej f) Soproni-hegység, Kőszegi hegység IV. Dunántúli-dombság a) Zalai-dombság b) Belső-Somogy c) Külső-Somogy d) Tolnai—baranyai dombság e) Baranyai szigethegység 46
