Kelet-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 5., 1965)

I. fejezet. A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban

kohó, az erőmű, a szénbányák, napi több ezer m® szennyvizet bocsátanak a környező vízfolyásokba.

Az előzőekben körvonalazott néhány adat érzékelteti a tárgyalt terület vízgazdálkodásában — az ipar, bányászat, energiatermelés nagyarányú fejlődése következtében beállott változást, amely súlyponti eltolódást jelent a vízellátási (víztáro- zási), csatornázási, szennyvízkezelési feladatok irányába.

Ezek mellett természetesen nem csökken a mező- gazdasági vízgazdálkodás, az öntözés, tógazdaság, vízrendezés, vízgyűjtőrendezés, valamint a vízkár- elhárítás — az ár- és belvízvédelem — fontossága.

A Duna és mellékfolyóinak völgyeiben, az ún. ártereken az árvízvédelem, belvízmentesítés operatív munkáit az 1871. XXXIX. te. alapján alakult társulatok látták el egészen az 1948-ban bekövetkezett államosításukig. (Szekszárd—Bátai Armen- tesítő Társulat, Nádorcsatomai Társulat.) A társulatok az évente elvégzendő munkákat és azok volumenét a tagság anyagi tehervállalása szerint, főképpen az érdekeltség nagyobb részét alkotó nagybirtokosok érdekeinek megfelelően szabták meg. A helyi — gyakran szétágazó vagy ütköző — érdekek kényszerű egyeztetése nem vezetett mindig a legjobb műszaki megoldásra. Ez magyarázza, hogy a kiépítettség mértéke az egyes társulatoknál, sőt, azonos társulatokon belül is, erősen különböző. Hiányzott a megfelelő állami irányítás és ellenőrzés is. Ez utóbbi főképpen az államsegélyek felhasználásának pénzügyi szabályszerűségére vonatkozott.

A kultúrmérnöki intézmény 1879-ben történt életrehívásával az akkori fogalmak szerinti víz- gazdálkodás irányítása központi állami szerv kezébe került. Ez az intézmény — az 1885. évi XXXIII. tc-re támaszkodva — jelentősen előmozdította a vízrendezés ügyét.

Az OVH megalakulásáig (1948-ig) e területen a vízügyi feladatokat több szerv látta el. Legfőbb intézmény a székesfehérvári Kultúrmérnöki Hivatal volt, mely szerv megtette a vízfolyások rendezésére, azok fenntartására, lecsapolásokra, talaj- javításra és vízhasználatokra vonatkozó műszaki intézkedéseket, elkészítette a kisajátítási szolgalmi terveket és érdekeltségi kimutatásokat, ellátta a kiviteli tervek készítésére és azok operatív kivitelezésére vonatkozó feladatokat. Vízjogi engedélyezési ügyekben határozat-tervezetet készített a Megyei Törvényhatóság vezetője részére, vízrendészeti ügyek tárgyalásánál mint hatósági szakértő működött közre és résztvett az út- és vasúti köz- igazgatási bejárásokon. Az érdekeltségek részére terveket is készített és a kiviteli munkákat levezette. Ellenőrizte a működési területén folyó összes vízimunkálatokat, ellenőrzést gyakorolt a vármegyei vízikönyv vezetését illetőleg és maga is vezetett vízikönyvet. A különféle feladatok ellátására alakult vízitársulatok fölötti elsőfokú felügyeletet a hivatal vezetője látta el miniszteri megbízottként.

A Megyei Törvényhatóság volt az elsőfokú vízjogi engedélyező hatóság, mely a Kultúrmérnöki Hivatal hatósági közreműködése és megadott határozat tervezete alapján adta ki a vízjogi engedélyeket és látta el a vízjogi törvény végrehajtásából származó vízrendészeti közigazgatási feladatokat.

Egyes vízkárelhárítási és vízhasznosítási munkálatok ellátására az érdekeltekből állami felügyelet mellett működő autonóm szervek, az ún. vízitársulatok alakultak, melyek a végrehajtandó munkák költségét részben — a közadók módjára behajtott — érdekeltségi hozzájárulásokból, valamint az államsegélyekből fedezték.

Ezen a területen a jelentősebb vízitársulatok az alábbiak voltak:

1. Szekszárd—Bátai Ármentesítő Társulat ár- és belvízvédelmi feladatok ellátására létesült 12 658 ha érdekeltségi területen 1869-ben Szekszárd székhellyel. A társulat 42 km hosszú töltést és 243 km hosszú csatornahálózatot tartott fenn.

2. A Nádorcsatoma Ármentesítő Társulat ár- mentesítésd, belvízrendezési és kisvízfolyás rendezési feladatokra alakult 1810-ben székesfehérvári székhellyel. Az érdekelt terület nagysága 27,4 ezer ha, felügyelete alatt 94 km hosszú töltés és 195 km hosszú csatornahálózat volt.

3. A Paksi Ármentesítő Társulat 1865-ben alakult árvédelmi és belvízrendezési feladatok ellátására 15,8 ezer ha érdekeltségi területtel, székhelye Paks volt. A társulathoz 77 km hosszú töltés és összesen 37 km hosszú csatornahálózat tartozott.

Kisebb jelentőségű társulatok voltak: a Bölcske- Dunakömlődi és Dinnyés-Kajtori tólecsapoló társulatok.

A társulatok, a folyammérnöki és kultúrmérnöki hivatalok — bár saját munkaterületükön igen jelentős munkát végeztek — nem tarthatták meg szerepüket a felszabadulás után, amikor is a terv- gazdálkodás bevezetése, az ipar- és mezőgazdaság nagyarányú fejlesztése a vízügyek egységes állami irányítását kívánták meg, a helyi érdekek elé helyezvén az országos népgazdasági szempontokat.

A 6060/1948. számú Kormányrendelet megszüntette, illetve államosította a társulatokat; a Földművelésügyi és Közlekedési Minisztérium felügyelete alatt létrehozta az egységes központi vízügyi szervezetet, az Országos Vízgazdálkodási Hivatalt, amelybe beolvadt a korábbi Öntözésügyi Hivatal, valamint a Vízerőügyi és Folyócsatornázási Hivatal. is.

A Hivatal egységes területi szervezettel épült ki, 12 Vízgazdálkodási Körzetbe osztotta a volt Folyammémöki és Kultúrmérnöki Hivatalokat, illetőleg az államosított társulatokat.

1948-ban az államosított vízitársulatokból megalakult a szekszárdi árvíz-belvízvédelmi kirendel- ség, illetve az ár- és belvízvédelmi feladatokon kívül jelentkező összes feladat ellátására a Székesfehérvári Vízgazdálkodási Körzet. Ezután 1951- ben elválasztották az árvízvédelmet a belvízvédelemtől, s a belvízzel a Székesfehérvári, akkor már Kultúrmérnöki és Belvízvédelmi Hivatal, ár- vízvédelemmel pedig a Szekszárdi Árvízvédelmi és Folyamszabályozási Hivatal foglalkozott. 1953. január 1-től ugyanez év októberéig a Tolna megyei belvizek rendezését és kisvízfolyások szabályozását a kalocsai K. B. H. Szekszárdi kirendeltsége látta el, az ár- és folyamszabályozási feladatokat vál24