Dél-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 4., 1965)
IX. fejezet. Települések, ipartelepek csatornázása és a vizek tisztaságának védelme
Településeink csatornázása és szennyvíztisztítása kapcsán súlyos elmaradottságot kell felszámolni. A közműves ivóvízellátottság mögött (bár ennek mértéke sem kielégítő) messze elmarad a csatornahálózattal ellátott lakosság létszáma. Az ország lakosságának mindössze 21,6%-a lakik csatornahálózattal ellátott területen, ugyanakkor szennyvíztisztításban csak 4,2% részesül. Szennyvízmennyiségben kifejezve a csatornahálózatok által levezetett szennyvizeknek (1 187 000 m3/nap) 11%-a kerül bizonyos mértékű tisztítás alá. A szennyvíztisztító berendezések túlnyomó része korszerűtlen és túlterhelt. A tisztítási hatásfok általában nem kielégítő. A Déldunántúli Vízgazdálkodási Területen a csatornahálózattal ellátott lakoslétszám 16%, mely az országos átlagérték alatt van. Szennyvíztisztásban részesül 14,5%. A tisztítatlanul a befogadókba bocsátott szennyvízmennyiséghez azonban még hozzájárulnak a jelentős mennyiséget képviselő, nem megfelelő mértékben tisztított szennyvizek is. Az ipari szennyvizek tekintetében, ha lehet, még kedvezőtlenebb a helyzet. Országos viszonylatban az iparilag szennyezett vízkibocsátás nagysága 13,3 m3/s (1 152 000 m3/nap), ennek 43%-a káros (mérgező, kátrány-fenol, lúgos, savas, magas lebegő és szervesanyag tartalmú, stb.) szennyvíz. Az ipari szennyvizek 35%-a minden tisztítás nélkül kerül a befogadókba, 16%-át pedig kommunális csatornahálózatokba vezetik. Ipari szennyvíztisztító berendezésekben kezelik a fennmaradó 49%-ot kitevő mennyiséget, melynek több mint kétharmada azonban csak részleges tisztítás alá kerül. Az ipari szennyvíztisztító berendezések túlnyomó része erősen túlterhelt, korszerűtlen technológiával működik, a tisztítási hatásfok többnyire nem kielégítő. Meg kell jegyezni, hogy a kender és cukorgyárak szennyvíztisztításának jelenlegi módszere, a tározótavakban történő kirothasztás, nem felel meg élővízfolyásaink tisztaságához fűzött kívánalmaknak. Az ipar által kibocsátott és előzetes tisztítást igénylő káros szennyvizeknek csak mintegy felét hatástalanítják, a többi maradéktalanul fejti ki romboló hatását élővízfolyásainkban. A Déldunántúli Vízgazdálkodási Területén lévő ipari üzemek szennyezett vízkibocsátása 0,87 m3/s (75 200 m3/nap). Az ipari szennyvizek 33%-a közvetlenül, minden tisztítás nélkül jut a befogadókba. A kibocsátott káros szennyvizeknek (26170 m3/nap) mindössze 20%-át hatástalanítják. A csatornázás és szennyvíztisztítás jelenlegi elmaradott helyzetének gyökeres megváltoztatása, felszíni vizeink további elszennyeződésének megakadályozása központi feladattá vált. A 20 éves tervidőszak ipar- és településfejlesztési előirányzatainak pedig alapvető tényezője a keletkező ipari, ill. kommunális szennyvizek elvezetése és tisztítása a korszerű technológiai alapelveknek megfelelően. A 20 éves iparfejlesztési távlati tervek az ország ipari vízigényének növekedését a mainak ötszörösére irányozzák elő. Természetesen ezzel párhuzamosan fog növekedni a szennyvízkibocsátás is. Az ipari frissvízigény beszerzése a jövőben kb. 96%ban felszíni vízkészletből történik majd, s ez a felszíni vizek tisztaságának fokozott védelmét teszi szükségessé. A lakásépítési kormányprogram 1980-ig 1,5 millió lakás építését tervezi, mely a közművesítés, tehát a csatornázás terén is komoly feladatok elvégzését teszi szükségessé. A mezőgazdasági szocialista átszervezése megteremtette a korszerű, nagyüzemi méretű termelés feltételeit. Oj mezőgazdasági központok alakulnak ki. A mezőgazdaság fokozatosan egy helyre koncentrálódó szennyvizei (az állattenyésztés nagy férőhelyes istállói, növényvédő állomások, tej gyűjtők, gépállomások stb.) már nem elhanyagolható mennyiségűek. Ezek ellátására számos kis csatornamű építendő. Az életszínvonal emelkedése, kultúrigények fokozódása is igen jelentős tényező: a gyors ütemben emelkedő vízfogyasztás egyúttal a szennyvíztermelés növekedését jelenti. Az állandóan bővülő iskolahálózat, közintézmények, kultúrházak, üdülők és egyéb létesítmények szennyvízkezelésének megoldásához szennyvíztisztító kisberendezések létesítése válik szükségessé. 1.32 A VIZEK TISZTASÁGA VÉDELMÉNEK SZÜKSÉGESSÉGE Ez idő szerint az ipar 1,7 milliárd, a mezőgazdaság 700 millió és a lakosság pedig 300 millió m3 vizet fogyaszt évente. Az elkövetkezendő 2 évtizedben a jelenlegi vízfogyasztáson felül 12 m3/s ivóvíz céljára alkalmas vizet, a fejlődő ipar igényeinek kielégítésére pedig 215 m3/s vizet kell biztosítani. Azonban nemcsak a mennyiségi igények kielégítéséről kell gondoskodni, hanem a felhasználásra kerülő vízzel szemben jelentkező fokozott minőségi követelményeket is figyelembe kell venni. A követelmény, amelyet egy ország a víz meny- nyiségi és minőségi igényeiben kifejezésre juttat, a lakosság életszínvonalának indikátora. Az élet- színvonal emelkedésével, az ipar, a mezőgazdaság fejlődésével, a kulturális igények növekedésével együtt jár a vízfogyasztás nagymértékű emelkedése, aminek ellenpólusa a fokozott szennyvíztermelés és következménye a természetes vizek nagyarányú elszennyeződése. Ma, amikor vízkészletünk legnagyobb részét felszíni vizeink képezik, vízfolyásainkba naponta 1,5 miliő m3 szennyvíz kerül. Ha a befogadót nagymennyiségű, élettani szempontból káros hatású szennyvíz éri, úgy a vízfolyásban élő mikroorganizmusok — amelyek a folyó öntisztulását és a folyó életét biztosítják — teljesen elpusztulnak és a vízfolyás élettelen szennyvízcsatornává válik. Igen szorosan öszefügg még a vizek szennyezéstől való védelmének szükségessége a komplex víz- hasznosítással, mert ahány vízfogyasztó ág, annyiféle vízminőségi igény. Vegyük csak példának az ipar igen sokrétű vízminőségi igényét. A mezőgazdasági vízhasznosítás két fő ágának, az öntözésnek és a halastó tápvíszolgáltatásnak minőségi igényei is merőben különböznek egymástól, sőt ellentétesek. 255
