Balaton Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 3., 1965)
VIII. fejezet. Ivó- és ipari vízellátás
1.2 A múlt és a jelen 1.21 AZ IVÓVÍZELLÁTÁS MÜLTJA ÉS JELENE A Balatonvidék állandóan növekvő laksűrűségű településeiben, illetve nagyobb látogatottságú üdülőhelyein a századfordulót követő néhány évtizeden belül a balatoni fürdőkultúra fellendülését követően, majdnem egyidőben szükségessé vált a közműves vízellátás kiépítése. A 3. sz. Balatonvidék területén az 1820-as évektől kezdődően a százodfordulóig csak Keszthelyen működött vízmű. Az északi parton a vízbeszerzés főként forrásokból, a déli parton pedig mélyfúrású és aknakutakból történt. Ismeretes, hogy egyes mélységi vizekben szegényebb területeken a települések lakossága a Balaton vizét használta közvetlenül figyosztásra. Jóllehet a kezdeti vízművek is bizonyos távlati fejlődés figyelembevételével létesültek, működésük megkezdése után néhány éven belül túlterheltté váltak, így az üdülőhelyeken sorra vízhiány lépett fel az előre nem látott túligénybevételek következtében. Az ívóvízhiány az egyes balatoni üdülőhelyeken igen káros jelenség volt, ami mind a hazai, mind a külföldi üdülő közönségben rendkívüli visszatetszést váltott ki. így e tény a Balatonvidék jó hírnevét erősen csorbította és a Balaton fejlesztését természetesen korlátozta. Már a múltban jelentkezett az a követelmény, hogy az üdülőhelyek fejlesztését megelőzően idejében és többoldalú biztonsággal kell az ivóvízellátás és szennyvízelvezetés létesítményeit kiépíteni. Meg kell említeni, hogy az ivóv/zhiányt egyes vízműveknél nemcsak a túlterheltség, de a vízbeszerzési művek vízadóképességének erős csökkenése is okozta. A terület vízfogyasztását az jellemzi, hogy a nyári fogyasztók száma többszöröse a télinek. A 3. sz. Balatonvidék 231 074 fő összlakosságából mintegy 83 000 fő él a Balaton menti településekben. Ez a szám nyáron 277 000 főre emelkedik, s az üdültetés és idegenforgalom fejlődésével állandóan növekszik. A Balatonvidék vízbeszerzési lehetőségei a következők : a) Vízbeszerzési forrásokból A forrásokból táplálkozó vízművek telepítését — szemben a napjainkban szokásos módszerekkel — nem előzte meg huzamos vízhozammérés, illetve az egész vízgyűjtőterületre kiterjedő alapos hidrogeológiai vizsgálat. Így a forrásterületről tartósan kitermelhető minimális vízhozam nagysága, a forrásfoglalás telepítési szintje, a vízmű tervezésének idején nem lett meghatározva. Ily módon a tervezések bizonyos esetekben túlbecsült vízhozam adatokra támaszkodtak. A forráshozamokra vonatkozóan különböző szervek (VITUKI, VlZITERV) által végzett vizsgálatok alapján kiderült, hogy a Balatonvidék ivóvízellátása csupán forrásokból nem oldható meg biztonságosan, mivel a szükséges vízkészlet nem áll rendelkezésre. b) Vízbeszerzés aknakutakból A Balaton környékén jelentősebb vízadóképességű aknakutak létesítésére az általában igen finom szemszerkezetű altalaj — egyes szórványos esetektől eltekintve — nem kedvező. A kutak igénybevétele miatt előálló leszívás hatására a finom homok altalaj és a közte levő szerves anyag tömítő hatása lehetetlenné tette e kutak huzamos idejű működtetését. c) Vízbeszerzés mélyfúrású kutakból A Balatonvidéken a mélyfúrású kutak túlnyomórészt szintén finomszemcséjű (iszapos Mo) rétegekre települtek. A kutak egyes szerkezeti részeit (szűrőzés, tömszelence stb.) a hazai kútépítő ipar eddig nem tudta a talaj igényének megfelelő formában előállítani. Ez az oka annak, hogy a kutaK elhomokolódása, vízhozamcsökkenése, egyes esetekben pedig a kutak teljes tönkremenetele általános jelenséggé vált. A tönkremenetelt többször a helytelen, szakszerűtlen üzemeltetés is elősegítette. Van olyan település a Balaton mellett, ahol már ez- ideig kb. 30 db mélyfúrású kút ment tönkre fenti okok következtében. Ezek létesítési költsége minimálisan 6—7 millió forintra becsülhető, ami egy ilyen település teljes egészére kiterjedő vízmű létesítési költségének felel meg. d) Vízbeszerzés a Balaton tisztított vizéből A balatoni fürdőkultúra megindulásának néhány évtizede után az egyes nagy vízfelhasználású helyeken bebizonyosodott, hogy ott az igények kielégítését csak felszíni vízkivétellel lehetett megoldani. Ennek tulajdonítható, hogy Siófokon és Balaton- földváron felszíni vízkivételi és víztisztítóberendezés létesült a település lakosságának és üdülőinek vízellátására. A víztisztító művek hosszú ideig nem tudtak megfelelő minőségű ivóvizet előállítani, aminek főoka azzal magyarázható, hogy a tervezés idején a tervezők még nem rendelkeztek megfelelő tapasztalatokkal a Balatonvíz tisztítási eljárásával és a vegyszerigénnyel kapcsolatban. Alapvetően helytelen feltételezés volt az is, hogy a tó vize tisztítás előtt nem igényel előülepítést és előszűrést. A szakszerűtlen üzemeléssel a helyszíni vízminőség vizsgáló és ellenőrző laboratóriumok hiánya miatt következett be. A felszíni víztisztítással kapcsolatban eddigiekben leszűrt tapasztalat arra enged következtetni, hogy a Balatonvíz ivóvízbeszerzési lehetőség szempontjából szóbakerülhet, hiszen a tó vízéből megfelelő kezelés után mind bakteriológiai, mind egyéb szempontból elfogadható ivóvíz állítható elő. A víz hőmérsékletével kapcsolatosan meg kell még jegyezni, hogy a 20—24° C-t is kitevő vízhőmérsékletet a település állandó lakosai megszokják, az üdülőközönség azonban kánikulában erősen kifogásolja a magas hőmérsékletű ivóvizet. A TVK nem balatonparti területein a vízellátás •— különösen Somogybán — szinte teljesen megoldatlan. A Veszprém megyei részen 11 község rendelkezik közműves ivóvízellátással, a többi telepü190
