Balaton Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 3., 1965)
VIII. fejezet. Ivó- és ipari vízellátás
lésben általában ásott, kisrészben mélyfúrású köz- kutak biztosítják az ivóvízellátást. A terület jelenlegi vízellátását 14 központi, 15 törpe, 285 lakótelepi-intézményi vízmű, továbbá mintegy 340 közkút, valamint nagyszámú magán- kút biztosítja az alábbiak szerint: városi, községi vízművel ellátott törpevízműről ellátott intézményi-lakótelepi vízművel ellátott közkutas ellátásban részesül magánkutas ellátásban részesül 36 406 fő 16% 8 665 fő 4% 8 456 fő 4% 30 104 fő 13% 147 443 fő 63% Fenti adatokból is kitűnik, hogy a közműves ellátásban csupán a lakosság 24%-a részesül, míg 76% zömmel ásott köz- és magánkutak rosszízű, gyakran egészségtelen vizét fogyasztja. A napi ivóvíztermelés 19 100 m3-re becsülhető, melynek 26%-a felszíni, 12%-a felszínközeli, 36%-a réteg-, 26%-a pedig karsztvízkészlctből nyer kielégítést. Az ipari vízelvonást leszámítva a terület egy lakosára átlagosan 70 liter fajlagos ivóvíztermelés jut. 1.211 Városi, községi vízművek A 3. sz. Balatonvidék területén jelenleg 1 db városi és 13 dab községi vízmű üzemel, melyek valamennyien a Balaton mentén — a főbb üdülési és fürdőcentrumokban — létesültek. E vízművek nyári csúcsban mintegy 137 000 üdülő és weekend vendégen felül további 36 400 fő állandó lakos vízellátását is biztosítják. 11 vízmű önálló víztermelőteleppel rendelkezik, míg 3 település (Gyenes- diás, Vonyarcvashegy, Vörösberény) szomszédos vízművekről nyeri vizét. A vízművek napi összes víztermelése 14 320 m3, amiből 5 000 m3-t felszíni (Balaton) vízből, 620 m3-t talajvízből, 4500 m3-t rétegvízből. 4200 m3-t pedig karsztvízből, illetve forrásokból biztosítanak. A víz szállítását és szétosztását 190 km hosszú csőhálózat, a tározást 3 településben víztorony, 10 településben pedig medence biztosítja 2420 m3 össztérfogat mellett. Az ipari vízelvonás 2350 m3, így az egy állandó lakosra jutó ivóvíztermelés 180:—190 liter. Keszthely városban a múlt század elejéig a lakosság a városon átfolyó patakok, valamint ásott kutak vizét használta. Az első ivóvízművet Fes- tetich gróf építtette, kastélya, valamint az első dunántúli Mezőgazdasági Akadémia (Georgikon) számára az 1800-as évek elején a vonyarcvashegyi forrásokra támaszkodva. Ugyanekkor a város ivó- vízellátását — a növekvő egészségügyi igények kielégítésére — a város alatti mintegy 60—80 m mélyen fekvő dolomitból mélyfúrású kutakkal biztosították. E kutak a helytelen kiképzés és karbantartás hiánya miatt egymásután tönkrementek, noha a vízadórétegek kapacitását a város vízfelhasználása egyáltalán nem merítette ki. Keszthely jelenlegi vízszükségletének egy részét a Ligeti vízmű 2 db, egyenként 70 m mély fúrt kút- jából nyeri. A külső vízmű a vonyarcvashegyi forrásfoglalásra települt. A termelt vízmennyiség 1500 m3/nap. Magaslati tározóul 1 db 600 m3-es medence szolgál, mely a gépház feletti magaslaton nyert elhelyezést. A külső vízmű Gyenesdiás és Vonyarcvashegy községeket is bekapcsolja a vízellátásba. Az ivóvízzel ellátott lakosság Keszthelyen 7610 fő, a belterületi lakosság 54%-a, Gye- nesdiáson 910 fő (60%), Vonyarcvashegyen 400 fő (40%). Balatonalmádi. A századforduló idején a fürdő- kultúra fellendülése során foglalták a Remetevölgyi forrásokat. A tárolómedencéből gravitációsan jut a víz az elosztóhálózatba. Az első világháború utáni időkben jelentkező vízhiányok leküzdésére a ligetben 1 db mélyfúrású kút létesült, mely közvetlenül a vízműre dolgozik be. Az 1950- es évek elején az ismét fellépő vízhiányok enyhítésére az előbbi kúttól mintegy 300 m-re újabb kutat fúrtak. A jelenleg termelt 300 m3/nap víz- mennyiségből a Remete-völgyi forrás 100 m3-t, a balatonparti (Ligeti) kútvízmű pedig 200 m3-t szolgáltat. A magaslati tározó 1 db 150 m3-es medence. A csőháíózat hossza 14 km. A közigazgatásilag Balatonalmádihoz tartozó Vörösberényt 1,5 km hosszú vezeték kapcsolja a vízműhöz. A vízműről ellátott lakosszám 1960 fő, azaz a belterületi lakosság 49%-a. Vörösberényben 1166 fő (100%) központos ellátását biztosítja az almádi vízmű. A két település csúcsigényét a jelenlegi berendezések biztosítani nem tudják. A még hiányzó vízmennyiség pótlására a vörösberényi Ferenc forrás foglalása, továbbá az alsó zóna ellátása érdekében egy új 300 m3-es medence építése szükséges. Balatonboglár vízműve fúrt kutakra telepítve a 30-as években épült ki. E térség vízadórétegben igen szegény, a település ennek megfelelően már igen hosszú idő óta állandó vízhiánnyal küzkö- dik. Három kút közvetlenül az ivóvízhálózatra termel, a malomnál lévő negyedik kút felesleges vizét adja át a közműnek. A víz minősége a viszonylag magas vas- és mangántartalom miatt kedvezőtlen, ezenfelül az Állami Gazdaság területén lévő kút vizét is állandóan klórozni kell. A vízmű kapacitása 800 m3/nap, magas tározóul 1 db 130 m3 térfogatú medence szolgál. A nyomócsőhálózat összes hossza 12 km. A víztermelő berendezés, valamint a hálózat a szakszerűtlen karbantartás miatt erősen elhanyagolt. Az ivóvízzel ellátott állandó lakosok száma 1840 fő, a belterületi lakosság 65%-a. A vízműnek nyári csúcsban további mintegy 10 000 fő ellátásáról kellene gondoskodnia. Balatonföldvár első vízműve 1914-ben épült, majd ennek szétbontásával a 30-as évek derekán Balatonvizet hasznosító új vízmű létesült. Az 50- es években új gravitációs vízkivételi mű készült. A vízkezelés technológiája, valamint a víz minősége a siófoki vízműével azonos. A napi maximális víztermelés 1000 m3/nap. Tározásra 1 db 240 m3-es medence szolgál. A nyomócsőhálózat hossza mintegy 12 km, a régebben fektetett vezetékek egy része nincs kellően feltárva. Az 1914-ben, illetve a 30-as években épült vezetékek egyes helyeken átfedik egymást, illetve párhuzamosan üzemelnek. Egyes hálózatszakaszok, valamint azok szerelvényei 191
