Balaton Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 3., 1965)
V. fejezet. Hegy- és dombvidéki területek vízrendezése
alapján számították. A két lejtőkategória esetében ugyan úgy mint a további lejtőkategóriáknál. A táblásítás geodéziai költségei mellett figyelembe vették az esetleges agronómiái tervezési költségeket is. A sávos és szigorított sávos művelés területi adatai egyeznek a lejtőkategória-térképen leolvasott értékekkel, mert ezekről megállapítottuk, hogy 1:100 000-es méretarányú térképlapok kielégítő pontossággal tükrözték azok összes kiterjedését. Az üzemi agronómiái feladatokhoz tartozik a továbbiakban a legelők, kaszálógyepek telepítése és az erdősítés (még akkor is, ha ez utóbbi nem maga az üzem, hanem helyette az erdészeti szervek hajtják végre). A tervben a munkákat kizárólag 25%-on felüli területeken vették figyelembe. A gyepterületek telepítésére gyakorlatilag a 25%-on aluli lejtések mellett is sor kerül, de ennek költségei sohasem haladják meg az ugyanarra a lejtőkategóriára számított szántóföldi munkák költségeit (a gyeptelenítés és talajvédelem költségei fedezhetők a szántóföldi alapon számított költségekkel). Maga a gyeptelenítés nem beruházás, hanem üzemgazdálkodási feladat. Az említett beruházási szükséglet az esetleges sáncolásból és a vízelvezetők kiépítéséből adódik. E meggondolások alapján csak a 25%-on felüli lejtésű területek gyepesítését mutatták ki, mégpedig csupán annak területi alakulását. A 25%-on felüli erdősítések kiterjedését és beruházási költségeit viszont már beruházásként kezeltük. A 25%-on felüli területek visszaerdősítése ugyanis elsősorban és szinte kizárólagosan talajvédelmi célzattal történik és az erdők véderdő jellegűek. Hasznosításuk ezért csak igen korlátozott mértékben és mindenkor a talaj- védelem szabályainak betartásával engedhető meg. Az üzemi műszaki munkák szervesen kapcsolódnak az agronómiái berendezkedéshez. A tervezés során feltételezték, hogy a távlati 20 éves növénytermesztési szerkezeti arány úgy oszlik meg a síkvidék és a dombvidék között, hogy a növénytermesztés arányai az egyéb természeti és művelési feltételek mellett jobban igazodnak a lejtési viszonyokhoz. Ez a követelmény agyúttal egybevág a lejtős területek mezőgazdaság-fejlesztésének közgazdasági érdekeivel (a takarmánytermesztés és az azzal arányos állattenyésztés fejlesztése). A hegy- és dombvidéki területekre most már a síkvidéki területek figyelmen kívül hagyásával megállapított országos vetésszerkezeti arányokat a lejtőkategória-tartományok függvényében úgy osztották szét, hogy a kapás-kultúrák zömmel az enyhébb lejtésű, az évelő szálas takarmányok pedig zömmel a meredekebb lejtésű területekre kerüljenek. A lejtőkategória-tartományokon belül a vetésszerkezeti arányokat pedig úgy állapították meg, hogy a lejtőhajlás növekedésével a talaj és a növényzet által együttesen képviselt, erózióval szembeni talajellenállás növekedjék. A talaj elpusztulás határértékét, amely a magyarországi klimatikus viszonyok között megengedhetőnek mondható, 15 tha/év nagyságban határozták meg. Az agronómiái talajvédelem hatékonyságának maximális kihasználás céljából az 5—25% közé eső lejtőkategória- tartományokban sávos növénytermesztési rendszert terveztek, amely rendszer mellett a talaj lepusztulás a lejtő irányú műveléssel szemben 70%-kal, a vízszintes műveléssel szemben 40%-kal kisebb. Ennek szabályait a 2.1223 alatt ismertették. A műszaki talajvédelmi eljárások közül a szántóföldi területeken kizárólagosan a felszíni elfolyás megszakítását célzó gyepes vízlevezetőkbe kötött lejtős sáncokat terveztek. A sáncok egymástóli távolságát úgy határozták meg, hogy figyelembe vették az illető lejtőkategória-tartomány erózióval szembeni talajellenállás értékét, valamint azt, hogy a talajpusztulás évi értéke 15 tdia nagyságot ne haladja meg. A 0—12% közé eső lejtőkategória- tartományokban átművelhető, nagy alaphosszúságú átlagosan a 2 m3/fm földtöltést igénylő sáncokat tételeztünk fel, míg a 12—25%-os lejtőkategória- tartományokba eső területeken ugyancsak 2 m3/fm földtöltést igénylő át nem művelhető teraszsáncokat. A sáncolás költségeinek számításánál az üzem saját erejéből végzendő kivitelezést tételeztek fel és a költségeket is ilyen módon számították. Ez természetesen feltételezi, hogy az üzemek olyan erőgépekkel (összkerékmeghajtású függesztett munkaeszközt vivő traktorokkal) lesznek felszerelve, amelyekkel az üzemi feladatokon kívül a talajvédelem gépi földmunkái is elvégezhetők. A sáncolás mennyiségének meghatározásánál a talajtani tényező mellett a csapadékosság tényezőjét is figyelembe vettük. A dombvidéki területeket három intenzitási körzetbe osztották. A csapadék intenzitási körzetek jelölése ,,nagy”, „közepes”, „kis” jelzőkkel történt. Nagy intenzitású csapadékkörzetnek minősítették azokat a területeket, amelyeken a 4 éves gyakoriságú, egyórás időtartamú csapadék a 28 mm/óra értéket meghaladta. — Közepes intenzitású, ahol a csapadék a 24—28 mm/óra intenzitás értékek közé esett. Kis intenzitású területek azok a területek, ahol a csapadék intenzitása kisebb mint 24 mm/óra. A minősítés során a tenyészidőben leesett csapadék értékek 50 évi átlag értékeit is figyelembe vettük. A sáncok lejtőn való egymástóli távolságának meghatározására felhasználták Blakely—Goyle és Steele kutatóknak az Észak-Amerikai Egyesült Államokban folytatott kutatási eredményeit. A sáncolás mértékének meghatározása során minden egyes lejtőkategória-tartományban alkalmazták a felszíni elfolyást megszakító lejtős sán- colási rendszert, mivel tévhitnek kell minősíteni azt a nézetet, hogy a 0—5% lejtőkategória-tartományban semmiféle műszaki és agronómiái védekezésre nincsen szükség. Természetesen a lejtőhajlásszög, valamint az egyéb természeti tényezők és az agronómiái berendezés függvényében a különböző lejtőkategória-tartományban más és más méretű sáncolásra van szükség. Mindezen vizsgálatok elvégzésével nyertük a sáncolás összköltségét. A szántóföldek, legelők és a 25%-os lejtésen aluli területeken létesítendő gyümölcsösök esetében a vízlevezetést túlnyomóan gyepes vízlevezetők létesítésével kívánjuk megoldani. 156
