Balaton Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 3., 1965)

V. fejezet. Hegy- és dombvidéki területek vízrendezése

III. kategóriájú vízfolyásokon min. 0,5 biztonság szükséges. I. kategóriájú vízfolyáson meglévő hidaknál 0,75 m biztonság esetén sem lett előirányozva az átépítés, ha a sebesség növekedés 10%- nál a duzzasztás pedig 10 cm-nél kisebb volt.

Ha a fenti feltételek nem voltak kielégítve, akkor az átépített műtárgy méreteit úgy irányoztuk elő, hogy a fenti feltételeknek megfeleljenek.

— Földmederre, gyepesített enyhe rézsűk esetén a nagyvizeknél kötött talajon 3,0 m/mp, kevésbé kötött talajon 2,0 m/mp középsebességet is megengedtek. Az így kiadódó esésnél azonban ellenőrizték, hogy az állandó kisvízhozam milyen sebességgel folyik le a mederbe. Az állandó vizeknél az MSZ 15202 sz. szabvány 2. és 3. táblázatában foglalt értékeket be kell tartani.

Amennyiben a mértékadó víz középsebessége, vagy a kisvíz lefolyási sebessége a fenti megengedett értékeket meghaladja középvízi, illetve a kisvízi mederburkolást, vagy pedig mederfenékesés csökkentést kell előirányozni.

A kisvízfolyások mederfenék-vonalozásában lehetőleg arra kell törekedni, hogy az esés felülről lefelé haladólag lehetőleg csökkenjen.

— A költségek megállapításánál az 1961-es árszint alapján számoltak. A munkamennyiségeket vagy már meglévő tervek alapján, vagy ilyenek hiányában a II. és III. kategóriába sorolt kisvízfolyások esetében normatívák alapján, az I. kategóriába sorolt vízfolyásoknál elkésztíett tervek alapján állapították meg.

— Talajvízszint szabályozással kapcsolatban elsősorban a rétek és legelők lecsapolását kell előirányozni.

— A gazdaságosságot fajlagos beruházási költségekkel kell vizsgálni.

2.122 A Vízgyűjtőterületek tervezésénél követett fejlesztési alapelvek

— A vízgyűjtőterületek rendezésének tervezésénél természetes alapegységek a vízgyűjtőterületek. A vízmosások megkötését elsősorban erdészeti módszerekkel irányozták elő, mivel gáttal való megkötés általában gazdaságtalan. Gátakkal való vízmosáskötést leginkább belsőségek, vagy közforgalmi létesítmények védelme érdekében célszerű előirányozni. A vízmosások továbbfejlődésének megakadályozására, a vízmosásokba jutó víz csökkentésére sáncolást, egymást fedő sorokban terelő rőzsefonásokat, vagy erdősávokat terveztek a vízmosás feje körül. Amennyiben a továbbrágó- dás értékes, ill. népgazdasági szempontból fontos területeket ért el, fejgát, surrantó, vagy víznyelőakna épül. A már kialakult vízmosásban a továbbterjedés meggátlására helyi anyagokból fenékgátak, az oldallejtőkön hosszirányú rőzsefoná- sok szolgálnak. Ezekkel a létesítményekkel egy- időben fásítás, vagy cserjésítés, illetve gyepesítés is elvégezhető, hogy mire a helyi anyagokból készített művek elpusztulnak, a fásítások, cserjésíté- sek, és gyepesítések kifejlődjenek.

Az eróziós eredetű hordaléknak a mellékvölgyekben való visszatartása a befogadó vízerek feliszapolódásának megakadályozására célszerűen alkalmazhatók a hordalékfogó földgátak, melyek a mellékvölgyek torkollati szakaszain úgy létesülnek, hogy a mögöttük maradó hordalékfelfogó tér minél nagyobb legyen. A lefolyó vizek fokozatosan emelhető nyelőaknákon és az ezekhez csatlakozó csőáteresztőkön keresztül vezethetők át a gátak alatt.

— A vízgyűjtőterületeken végzendő egyéb rendezéseket katonai térkép, eróziós térkép és helyszíni szemle alapján irányozták elő, az alábbiak figyelembevételével :

A terület általános mezőgazdasági hasznosítás rendezése során a művelési ágakat a természeti viszonyok által megszabott körülményekhez igazítják (talajvédelmi célú művelési ág változtatás.)

A művelési ág változtatás során a mezőgazda- sági művelési területeket úgy rendezik be, hogy azok a népgazdaság érdekeit — az eróziós talaj- lepusztulás megállapítása mellett — a legjobban szolgálhassák. Ennek érdekében a következő elveket váltják valóra:

A szántóterületek 0—25%-os lejtésű területekre kerülnek. A legelők túlnyomóan az északi, északkeleti és északnyugati lejtőkre települnek, lejtésszögük ebben az égtájú fekvésben nem haladja meg a 35%-ot (déli fekvésben a 12%-ot). A 25%-on felüli lejtőjű korábbi szántóterületeken a természeti és technikai művelési lehetőségektől függően — szőlőt, gyümölcsöst, kaszálógyepet, legelőt vagy erdőt telepítenek. A hegy- és dombvidék meglévő szőlő és gyümölcsös területeinek összes kiterjedését kiegészítik azoknak a lejtős mezőgazdasági területeknek betelepítésével, amelyeknek ilyen módon való hasznosítása a legkedvezőbb, ideértve a 25—40%-os lejtésű, korábbi szántóterületek érintett részét is. A meglévő lejtős szőlő- és gyümölcsösöket, amelyek egyenlőre túlnyomóan kisüzemi jellegűek — fokozatosan, a talajvédelem szabályai szerint, nagyüzemi módon és a gazdaságos művelés követelményeinek betartásával szükséges újra telepíteni.

Legelőt, illetve kaszálógyepet létesítenek minden olyan lejtőn, amelynek hasznosítása a helyi viszonyoknak megfelelően indokolt.

A meglévő legelők kiegészítésével, esetleg megszüntetésével és új legelők kijelölésével, telepítésével a község legelő-viszonyait rendezik.

Kaszálógyep létesül minden olyan fekvésben és területen (különösen nyugati, északnyugati, északi, északkeleti és keleti verőkön, amely megközelítési nehézségei miatt nem alkalmas arra, hogy azokon legelőt telepítsenek és rajta az erdőtelepítés nem feltétlenül indokolt.

Erdősítést, fásítást irányoznak elő minden olyan területen, amely lekopottságánál, vagy lejtésénél, illetőleg általános fekvésénél fogva mezőgazdasági művelésből kivonandó. Erdősítik, fásítják továbbá azokat a területeket, amelyek arra hívatottak, hogy ilyen módon védjék az alattuk fekvő, értékesebb mezőgazdasági területek talaját az eróziós lepusztulástól.

— A talajvédelem feladatainak meghatározása a talaj, a csapadék, a lejtésszög és a lejtőhossz alapján.

144