Balaton Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 3., 1965)
V. fejezet. Hegy- és dombvidéki területek vízrendezése
=140 nap volt a teljes mederkihasználás, vagyis mind összesen 0,64%. A vífolyások medre jelentős területet vesz el a mezőgazdasági termelésből, és a mederrézsűk a múltban kihasználatlanul hevertek, különösen akkor, amikor még 1:1 rézsűket alkalmaztak. Az utóbbi 20 esztendőben a rézsűket már túrnyomóan 1:1,5 hajlással építették ki, azonban füvesítést nem végeztek, így természetes módon csak gaz, vagy semmi sem nőtt ki a rézsűkön. A mederrézsűk jó befűvesítésére és megfelelő kaszálása lehetőleg gépi munkával, jelentős mezőgazdasági többletjövedelmet jelentene, amit eddig sem használtunk ki. Eddigi gyakorlat szerint a medertisztogatásnál, vagy bővítésnél a földet egyszerűen kidobálták és szabálytalan depóniák keletkeztek, amelyek nem voltak használhatók, hanem csak a gaztenyésztést szolgálták. A kisvízfolyások további rendezésével kapcsolatban a meglévő szabálytalan depóniák elteregeté- sét, a gépi munkát úgy kell végezni, hogv azok mezőgazdasági kihasználása lehetséges legyen. Ahol a talajvízszint a kisvízfolyások mentén tartósan magas, vagyis természetes úton még április végére sem süllyed a terep alá 60 cm-re, ott szívóárok-hálózatot, vagy alagcsövezést kell létesíteni, hogy jóminőségű fűtermés fejlődjön ki. Azon völgyszakaszokon, ahol a talaj adottságok miatt gyenge minőségű fű terem, további halastavakat kell létesíteni olyan magas töltésekkel, hogy egyúttal tározómedencék is legyenek, amelyekből száraz nyaka alkalmával a környező területen az öntözés is lehetséges legyen. A meglévő halastavak töltését is emelni kell a tározott víz- mennyiség növelése céljából. A tározó halastavak közötti szakaszon megfelelő helyre beépített zsilipek segítségével nyáron száraz periódus alkalmával medertározást lehet létesíteni, így legalább a II. kát. szakaszok végéig a meder mindkét oldalán — az öntözést, a tározott vízmennyiségnek megfelelő sávszélességben, meg lehet valósítani. Az eddig tárgyalt munkálatok helyes elvégzésével a vízfolyásaink mentén teljes vízhasznosítást tudunk elérni, a tározó halastavakban hal- és víziszárnyas tenyésztésével, azután a zöldség, szántóföldi és estleg gyümölcsösök öntözésével mezőgazdasági jövedelmezőségét jelentősen emelni lehet. 1.311 A bel vízkáros területek rendezési fejlesztésének szükségessége A Balaton déli partja mentén elterülő kisebb mély fekvésű területeken, a volt bel vízöbl özetek területén a szívóárokhálózat hiánya miatt a lecsapo- lás nem tökéletes, így értéktelen, túlnyomóan csak alomnak alkalmas sásos fű terem rajtuk. A III. о széna ára 30 Ft/q, míg az I. o. széna 60 Ft/q, az értékkülönbség tehát 30 Ft/q. А III. o. fűtermésből 26 q, míg az I. o. fűtermésből 34 q szénatermést számíthatunk évenként és hektáronként. 1945-1960-ig a Balaton menti mélyfekvésű területek bel- vízöblözetekkel együtt számított 3422 ha területén az I. o. szénatermésből kieső nemzeti jövedelem kb. 65 700 000 Ft volt, ezzel szemben 35 km szívócsatornahálózat létesítése 70 000 m3 földmunkával (21,5 Ft egységárat számítva) 1 860 000 Ft-ba, az övcsatornák kiépítése 2 000 000 Ft-ba, összesen tehát a rendezés kb 4 000 000 Ft-ba került volna, ami egy évi szénatermés értékét jelenti. A Balaton-menti vizenyős területek rendezésének fejlesztése a mezőgazdasági termelés fokozása és a Balaton menti üdülők szúnyogoktól való megvédése szempontjából nagyon fontos feladat. A Somogy megyei part mentén elterülő mélyfekvésű területeken az övcsatornák és a dombvidékekről érkező patakok töltésszakadásain betörő vizek is veszélyezteték a mezőgazdasági termelést és fokozzák a területek vizenyősségét. Az övcsatornák töltéseit legnagyobbrészt 1950—1960 között jelentősen megerősítették. Mivel a nagyüzemi gazdálkodás nagyobb táblák kialakítását kívánja meg, a szívóárok-hálózat sűrítését — nyílt árkok helyett — alagcsövezéssel kell megoldani. A nyílt árokhálózat akadályozza a gépi művelést, azonkívül jelentős mezőgazdasági terület kiesését jelentené az árkokkal elfoglalt területrész. A mélyfekvésű területek legnagyobb részében a talaj 1—3 m vastag tőzeges láptalaj, amelynek mezőgazdasági hasznosításához a talaj vízszint-szabá- lyozás, sőt a vízpótlás elengedhetetlen. A külvíz- rendezés művei itt egyben a talajvízszint szabályozást és az altalaj öntözését is szolgálják. A tőzeges lápterület mezőgazdasági hasznosításához ugyanis a talajvízszintjét állandóan 40—60 cm terepszint alatti mélységben kell tartani, ezt pedig csak a vízrendezés, a talajvízszabályozás és az öntözés összehangolt kiépítése és üzemelése útján lehetséges. 1.312 A káros vizek hasznosítása fejlesztésének szükségessége A Balaton menti mélyfekvésű területeken a víz- hasznosítást nem lehet megoldani, mert tározásra nincs lehetőség, a felszínen pangó vizet nem lehet tartani, a csatornákban a tavaszi belvizeket nem lehet visszatartani, mert károsan emelnék a talajvizet, vagyis altalajáztató öntözést gyakorolnának, amikor éppen nem szükséges. A nyári záporok vizét a csatornák medrében lehet ugyan tárolni, de ezek az öntözés szempontjából bizonytalan víztartalékot jelentenek. Ezért a Balaton vizét engedik a csatornákba és szükség esetén ezzel a vízzel öntöznek. A vízgazdálkodás hatékonyságának növelése és gazdaságosabbá tétele érdekében a vízhasznosítást is fejleszteni kell. A vízhasznosításnak, elsősorban a káros vizek hasznosításának a területen múltja alig van, a fejlesztés tehát a káros vizek hasznosítását szolgáló művek kiépítését jelenti. Elsősorban a mélyfekvésű területekhez csatlakozó nagy dombvidéki vízgyűjtőterületekre hulló csapadék vizétől kell ezeket a területeket mentesíteni a víz visszatartásával. 1.32 A VÍZGYŰJTŐTERÜLETEK TALAJVÉDELMI RENDEZÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGE A talaj eróziós lepusztulása miatt az ország valamennyi lejtős területe állandóan károsodik. A lepusztulás mértéke azonban vízgyűjtőként, ill. azo141
