Balaton Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 3., 1965)

V. fejezet. Hegy- és dombvidéki területek vízrendezése

lyel értékes kultúrált szőlőterületek rongálódása következezett be és épületek alámosása. A meg­mozgatott hordalék az árok alsó szakaszán a MÁV és a balatoni közút átereszeit is eltömte, útat és vasútat elárasztva és töltéseit átázással veszélyez­tette. A Badacsonytördemici Kolónia árok 1890 m hosszú szakaszából 300 m vízmosás jellegű. Átlagos esése a vízmosásos szakasznak 106%o, de helyenként a 200%o-es esést is eléri. Mélysége 6 m és 13 méter között változik. Ezen szakaszra 1 db kőgát, 1 db surrantó és 1 db aknás bukó nyert beépítést. A gá­tak állapota jó. A gátrendszer továbbfejlesztésével foglalkozni kell. A Balaton északi partvidék vízgyűjtőjében a III. kategóriájú vízfolyások felső szakaszain kialakult kisebb jelentőségű vízmosások megkötésével a he­lyi érdekeltség foglalkozott, rövid élettarmú, ki­sebb rőzsegátak beépítésével. A Ravaszi tó vízgyűjtőjében a vízmosáskötési munkálatok Balatonkenese térségére szorítkoztak. Balatonkenese község belsőségeire észak felől — 5,1 km2 területről — zúdul le az átlagos 20%o esésű Temető árok medrében a csapadékvíz. A Temető árok, mely 1800 m hosszú, vízmasásos szakasza 850 m. A vízmosásos szakasz csaknem teljes egészében belterületen van és itt belsőséget, lakóépületeket, községi utakat, községi középülete­ket veszélyeztetett. A lerohanó vizek rombolásának megakadályozására a község lakossága rőzse és fa- gátak beépítésével védekezett, kevés sikerrel. 1938 —39-es években a súlyos károk további meggátlása érdekében kivitelezésre kerültek a megkötés kő­munkálatai. Fenti években a község belsőségének területén 6 kőgát, 2 db bukó és 2 db surrantó nyert beépítést. Ezen kívül nagyobb mérvű meder­burkolási munkák is készültek. Megkötésre kerül­tek a vízmosások fejei is. A gátrendszer jól mű­ködik, továbbfejlesztésre nincs szükség. A Balatonba torkolló vízfolyások vízgyűjtőterü­letén 1900—1960 évek között nem végeztek sem vízmosáskötéseket, sem egyéb talajvédelemmel kapcsolatos beavatkozásokat. A múltban az erdészet végzett fásításokat az erózió meggátlása céljából. A Zamárdi Állami Erdészeti Hivatal feljegyzé­seiből megállapítható, hogy az utóbbi 60 év alatt a Balatonba torkolló vízfolyások vízgyűjtőterüle­tén, mely községek határában és milyen nagy te­rületen végeztek vízmosásra hajlamos kopár-fásí­tásokat. Az adatokat részletesen a táblázatban tün­tettük fel, összefoglalóan megemlítjük, hogy össze­sen 18 községben 444,5 ha területen végeztek ered­ményes kopárfásítást. Kőgátas vízmosáskötéseket, sáncolásokat, területlépcsőzéseket az erdészet nem végzett az utóbbi 60 év folyamán. 1.3 A fejlesztés szükségessége 1.31 A KISVÍZFOLYÁSOK rendezési FEJLESZTÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGE A kisvízfolyások rendezése lassan meginduló folyamat volt. A nagy folyók ármentesítése óriási területeket hozott a mezőgazdasági termelés szá­mára, nem így a kisvízfolyások. Ezek mentén az árterület szűk völgyek sokszor igen keskeny sávja, hátráltatta az előhaladást a kisvízfolyásokon tele­pült malmok jelenléte is. Ezek a malmok rengeteg kárt okoztak, elmocsarasítva sok ezer hold terü­letet. A termőterület növelése azonban egyre égetőbb kérdéssé vált, meg kellett kezdeni a szűkebb árte­rületek hasznosítását is. Megindult a patakszabá­lyozás. Különösen az 1885. XXIII. törvénycikk, a vízjogi törvény megjelenése lendítette meg a fel­adatot, törvényes alapot teremtve a kisfolyás ren­dezési munkálatoknak. Kisvízfolyásaink szabályozása ezután kisebb- nagyobb hullámzással folyamatos tevékenységgé vált. A vízügyi szervezet egységesítése, a Vízügyi Főigazgatóság felállítása után ugrásszerű fejlődés következett. Azóta pedig szinte évről-évre növek­szik az e feladatra fordított anyagi erő. A fokozott szabályozás állandó állagnövekedést is eredményezett, hiszen a rendezéssel a további fenntartás szükségessége is előállt. A Középdunántúli Vízügyi Igazgatóságnál az utóbbi években a törekvés az volt, hogy a kisvíz­folyások medre lehetőleg kiöntés nélkül vezesse le a 10%-os valószínűséggel előforduló nagy vizeket és fenékesése olyan legyen, hogy a vízfolyás men­tén elterülő mezőgazdasági területek lecsapolhatok legyenek. Egyre inkább figyelembe vettük, hogy a rendezési munkával a belsőségek árvízi elöntési helyzetét ja­vítsuk, ha lehet megoldjuk, de mindenesetre elő­segítsük. Ennek legjellemzőbb példája a meder- rendezés során kiemelt földanyagnak olyan elhe­lyezése, hogy abból a település érdekeltsége helyi védtöltését aránylag könnyebben megépíthesse. (Egyoldali kotrás stb.). Tervezésnél, kivitelnél figyelembe vettük, hogy községeink, városaink belsőségi mederszakaszaikat a korszerű települési igényeknek megfelelően ala­kíthassák ki. A Déldunántúli Vízügyi Igazgatóság a Balaton­ba ömlő 10 vízfolyás közül 4 vízfolyásnak a leg­több kárt okozó alsó szakaszát 1945—1960 év kö­zött jókarbahelyezte. A Balatonba torkolló vízfo­lyásokat az jellemzi, hogy az alsó 8—10 km sza­kaszuk alacsony volt. Balaton-medreken, az ún. berkeken megy keresztül, itt fenékvonalúk közel vízszintes, árvizük a terep felett csak töltések kö­zött vonulhat le kiöntés nélkül. A múltban ezen töltéseket hullámtér nélkül gyenge méretekkel is rossz tőzeges talajból építették meg, így nagyobb árvizek alkalmával a töltések kiszakadtak, a volt Balaton medrek jelenleg belvízöblözetek — vízalá kerültek, ilyenkor jelentős mezőgazdasági károk keletkeztek. 1951 óta száraz időjárási periódus uralkodik, így az utóbbi években végzett mederbővítési munkák eredményét nem tudjuk megvizsgálni, mert 1951— 1960 között nagyobb árvizek nem vonultak le, így a nagyobb medrek kihasználatlanok voltak. Az utóbbi 60 esztendőt vizsgálva kb. 10 nagyobb ár­vizet észleltünk, amelyek átlag 2 hétig tartottak, ami azt jelenti, hogy 60x365=21 900 napból, 10x14 140

Next

/
Thumbnails
Contents