Balaton Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 3., 1965)
III. fejezet. Árvízmentesítés, árvízvédelem, folyók és tavak szabályozása
sere is szükség volt. Ez az első világháború után 1934-ig olyan mértékig készült el és azzal a céllal, hogy a Sión mindig lehessen engedni 50 m3/s vízmennyiséget. 1940-ben új zsilipkezelési szabályzatot adtak ki, amely az egyes időpontokra két határértéket adott meg, amelyeken belül kellett maradnia a vizszintnek. A Balaton vízjátékának szélső határát +40 cm és +120 cm-ben szabták meg. Az 1940. utáni évek tapasztalatai azonban azt • mutatták, hogy a Sión nem lehet bármikor 50 m3/s vízmennyiséget leengedni. Emiatt 1958-ban új szabályzatot adtak ki, majd az ideiglenes szabályzat után 1960. januárjában megjelent a 45.151/1960. sz. végleges — most is érvényben levő — utasítás, amely a következő vízállás-határokat írta elő a hónapok első napjára: január +0,45 — +0,65 Ш február +0,55 — +0,75 m március +0,60 — +0,80 m április +0,70 — +0,90 m május +0,80 — +1,00 m június +0,80 — +1,00 m július +0,75 — +0,95 m augusztus +0,65 — +0,85 m szeptember +0,50 — +0,70 m október +0,40 — +0,60 m december +0,40 — +0,60 m Ez a szabályzat az előzőtől csak abban tér el, hogy az előírt havi vízállás-határokat tágabbra nyitotta és ezzel növelte a szabályzat betartásának lehetőségét. A Balaton vízszintszabályozásának hosszú és ismert múltjával szemben a partok szabályozásáról alig van adatunk. A századfordulón bekövetkezett gazdasági fejlődés a balatoni üdülést is fellendítette. Ezzel kapcsolatban a déli parton sok helyen kiirtották a nádast, ami a part rohamos elmosásához vezetett, s ez ellen egységes terv és irányítás nélkül különböző szelvényű és anyagú partvédőmű épült. Az első világháború miatt az építés is és a meglévők fenntartása is abbamaradt, és a part elmosása fokozódott. 1925. után a balatoni kikötők felügyelősége irányításával ismét nagyobb mértékben megindult a partvédőművek építése. Épültek függőleges és ferde homlokfelületű partfalak, továbbá kőhányásból és szádfalból álló partvédőművek és ezek különböző kombinációi. Ekkor alakult ki az elterjedt KND (Kaáli Nagy Dezső) típusú partvédőmű és már ekkor kísérleteztek előregyártott elemekből álló vasbeton partvédőművel (Balatonalmádi). 1934 után kezdték meg az íves homlokfelületű partvédőművek építését. Ebben az időben merült fel először a balatoni szabályozási vonal kialakításának és hatósági intézkedéssel való rögzítésének gondolata. Ugyancsak ekkor épült az első jelentősebb társuláson alapuló partvédőmű Balatonfenyvesen. A második világháború a partvédőművek építését ismét visszavetette. A háborús események következtében megrongálódott siófoki zsilip újjáépítése ekkor már nem látszott célszerűnek, és megépült a hajózsilip mellett az új leeresztőzsilip. Ezalatt azonban hosz- szabb ideig lehetetlen volt a Balatonból való víz- eresztés. Ennek következtében a balatoni vízállás rendkívülire nőtt, ami a partvédőművek súlyos megrongálódásához vezetett. A háború után a gazdasági élet fokozatos rendezésével újból megindult a régi partvédőművek helyreállítása és újak építése. Ekkor alakítottak ki szádfalnélküli KND szelvényt és alkalmaztak kőhányást. A balatoni partvédőművek fejlesztése érdekében országos terv- pályázatot írtak ki, amely sok érdekes elgondolást vetett fel. — Végeredményben a balatoni partvédőművek egységes típusainak kialakítása a közeljövő egyik fontos feladata maradt. A két világháború között szabályozták a Zala folyót. Az a hordalék, ami a szabályozás előtt a Zala nyílt árterületén rakódott le, a Balatonba került. Ezzel kapcsolatban felmerült a keszthelyi öböl gyors feliseapolódásának kérdése. A végzett mérések és számítások azonban kimutatták, hogy gyors feliszapolódásról nincs szó. Az első világháborút megelőző időkben a Balaton szabályozásával kapcsolatos teendőket három illetékes kultúrmérnöki hivatal végezte, majd a Balatoni Kikötők Felügyelősége vette át a feladatokat és jó munkájával általános elismerést érdemelt ki. A felügyelőség 1948-ban a vízügyi szolgálat átszervezésével megszűnt, és teendőit a székesfehérvári Vízgazdálkodási Körzet siófoki szakaszmérnöksége végezte tovább. A vízügyek átszervezésével 1951-ben Siófok székhellyel önálló Árvízvédelmi és Folyamszabályozási Hivatalt állítottak fel: azonban közvetlenül a vízügyek egyesítése előtt — 1953-ban — a balatoni kikötők ügyeit elválasztották a többi balatoni vízügytől, s a KPM hatáskörébe utalták, s így a kikötőkkel kapcsolatos ügyek most sem tartoznak a vízügyi szolgálathoz. Az ismét egyesített vízügyi szolgálatban a balatoni szabályozási ügyek a Székesfehérvári Vízügyi Igazgatóság siófoki szakaszmérnökségének hatáskörébe kerültek. A szakaszmérnökséget 1960-ban teljes műszaki önállósággal működő kirendeltséggé (Balatoni Vízügyi Kirendeltség) szervezték át. 1.3 A fejlesztés szükségessége 1.31 ARVÍZMENTESÍTÉS ÉS ÁRVÍZVÉDELEM FEJLESZTÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGE A Zala balparti védtöltések jelenlegi magassági és keresztmetszeti méretei nem elégségesek a nagyobb árvizek kártétel nélküli levezetéséhez, mivel a töltések koronája a nagyabb árvizek szintje alatt van. E miatt a belvízrendezés sem épült ki megfelelően és a művelés túlnyomórészt gyenge eredményű, rét- legelőgazdálkodás maradt. Az öblözetek talaja azonban megfelelő vízrendezés mellett kiválóan alkalmas belterjes mezőgazda- sági hasznosításra, elsősorban takarmánytermelés- re, amelyet a környék fejlett és mind jobban fejlődő állattenyésztése egyre inkább igényel. A fejlet;03
