Délnyugat-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 2., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
2.123 Az ember kultúrtevékenységének hatása Az előzőkben ismertetett táj fogalmán túlmenően meg kell állapítani, hogy manapság teljesen természetes állapotban levő, tehát bizonyosfokú társadalmi hatásoktól mentes táj nagyon kevés van. A tájakon belül számolni kell olyan társadalmi hatásokkal is, amelyek kisebb vagy nagyobb mértékben beleszólnak a természeti földrajzi tényezők kölcsönhatásaképpen képződött tájak alakulásába. Természetesen az emberi kultúrtevékenység csak egyik táj alakító tényező lehet a földrajzi környezetben, mely csak módosíthatja a már kialakult természeti táj alapvető vonásait. Ez a beavatkozás nyilvánvalóan visszahat a talajra és részben vagy teljes egészében megváltoztatja annak fejlődési irányát is. A következőkben ebből a szemszögből vizsgáljuk meg az emberi tevékenység hatását. A történeti fejlődés menetében elsőnek említhetjük meg az ember pusztító tevékenységét az erdőirtásokkal kapcsolatosan. Az erdő kiirtása után a szabadon maradt talajtakaró — különösen hegy- és dombvidékeinken — martaléka lett a víz pusztító hatásának, amelyet az ember még elősegített az állandó legeltetéssel. Ezzel a tevékenységével meggyorsította a domboldalak letárolásának folyamatát, mely a talajtakaró termékenységét csökkentette. Az erdőirtásokkal kapcsolatos változás gyakran a talajok fejlődésében is megmutatkozik. Ez akkor következik be, amikor az ember a talajt az eredeti fás növénytakarójától megfosztja és szántóföldi művelés alá vonja. Hazai viszonyaink között a fejlődés iránya a leggyakrabban a csernozjom talajképződés felé tolódik el. A talajerózió ütemének meggyorsítása később a helytelen talajműveléssel tovább fokozódott. A lejtő irányában történő szántás és vetés nagyban elősegítette a talajok felső, legértékesebb részének letárolását. Az eróziós kártételek mértékére és azok meggátlására irányuló hazai törekvésekre itt nem térünk ki, mert ezeket a „Talajeróziós viszonyok jellemzése a TVK területi beosztása alapján” című fejezetben részleteiben is feldolgoztuk. Itt csupán az emberi beavatkozás káros hatásaira hívjuk fel a figyelmet és arra, hogy ez mennyire átváltoztatja a táj arculatát. Az így átváltozott tájon megtalálhatók ugyan a természetes táj bélyegei, de már megmutatkoznak benne az emberi munka rombolásai is, mint pl. a lepusztult hegy- és domboldalak, kimélyült eróziós árkok, szakadékok stb. Az ember tevékenységének hatására változott meg a síklápok vidékének a képe is. A talajvíz szintjének csökkentésével, a felszíni vízborítás megszüntetésével, a lápok felégetésével mélyrehatóan megváltoztak a láptalajok adottságai. Az emberi beavatkozás hatására telkesített láptalajok jöttek létre, illetőleg ezek kotusodása indult meg. A láptalajok kultúrába vételével különös figyelemmel kell lenni a talajvíz mélységére és annak ingadozására, mert ez szabja meg hasznosíthatóságukat, illetve a lápokon fekvő kotu és tőzegvagyon pusztulásának mértékét. Az ember termelő munkájának másoldalú, jóté- _ kony hatása figyelhető meg hegyes-dombos vidékeinken, ahol a talajvédelmi rendszerek bevezetésével avatkozik be a természet rendjébe és egyre nagyobb területeket von be a mezőgazdasági művelésbe. A szocialista nagyüzemek kialakulása teremtette meg a talajvédelmi eljárások bevezetésének feltételeit. Összefoglalva megállapítható, hogy az ember — mint a földrajzi környezet egyik tényezője — tevékenységével milyen sok irányban avatkozhat be a természet rendjébe és fordíthatja azt a társadalom hasznára, vagy éppen kárára. 2.124 Értékelés a vízgazdálkodás és a mezőgazdasági hasznosítás szempontjából (Lásd 3. sz. térképet) A terület az Alpokalji-nagytáj Kerka vidéki és Göcsej táját, a Dúnántúli-dombság zalai táját és a Kis-Balaton területét foglalja magában. A terület hazánk egyik legcsapadékosabb vidéke. Az évi csapadékátlag itt megközelíti a 800 mm-t. Ebből a nyári félévre mintegy 450—500 mm esik, a tenyészidőszakban pedig átlagosan 350—400 mm eső hull. Az eredményes mezőgazdasági hasznosítás itt tehát elsősorban a terep- és talajviszonyoktól, valamint attól függ, hogy a lehulló csapadék feleslegét miként tudjuk elvezetni, ill. azt a termelés során leggazdaságosabban felhasználni. A terület területén az uralkodó talajtípus a pszeudoglejes barna erdőtalaj és az agyagbemo- sódásos barna erdőtalaj. Ezeken kívül a patakok és folyók völgyeiben, valamint a dombok közti eróziós mélyedésekben öntéstalajok, réti öntések és réti talajok fordulnak elő. A Kis-Balaton táján láptalajok találhatók. A két uralkodó talajtípus vízgazdálkodási tulajdonságai kedvezőtlenek. All ez elsősorban a TVK- egység legnyugatibb részén jelentős területeken előforduló pszeudoglejes barna erdőtalajókra. Ezeknek A-szintje kilúgozott, erősen savanyú kémhatású, könnyű mechanikai összetételű, kolloidokban szegény. Az A-szint alatti illuviális B-szint erősen agyagos, tömött, szerkezete és vízgazdálkodási tulajdonságai igen kedvezőtlenek. Ugyancsak rossz vízgazdálkodási sajátságokkal rendelkezik a karbonátmentes, agyagos alapkőzet is. E talajok kis vízbefogadóképességgel rendelkező A-szintje csak kis mennyiségű vizet tud tárolni, a B-szint viszont nagyon rossz vízvezetőképességű. Nedvességkészletének jelentős hányada, a nagy agyagtartalom miatt kötött állapotban van (holtvíz), s a növények számára nem hasznosítható. A talaj kis vízbefogadó és rossz vízáteresztő képessége következtében jelentős a területeken a felületi vízképződés. Csapadékos időszakban hamar megáll a víz a földeken, vízkárokat és eróziót okozva. A fölösleges csapadékvíz elvezetését célozza itt az ún. bakhátas művelés, ami azonban egyrészt akadályozza a nagyüzemi termelést, másrészt a víz- gazdálkodás elveivel is ellenkezik. A talaj vízháztartását kedvezően befolyásoló helyes agrotechnika ezeken a területeken az A-szint kémiai talajjavításának (meszezés), a B-szint forgatásnélküli lazí47
