Délnyugat-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 2., 1965)
XIX. fejezet. A vízgazdálkodás és a népgazdasági ágak kapcsolata - Összefoglalás
A kutatásoknak ki kell terjedniük a tőzeges területek vízrendezésének szabályozására, a tőzeges talajon épült gátak állékonyságának vizsgálatára, talajvízszint-szabályozási és hordalék, valamint erózióval kapcsolatos vizsgálatokra is. Az egyre fokozottabb mértékben jelentkező építési feladatokkal kapcsolatos igények kielégítése érdekében emelni kell a vízépítési munkák műszaki színvonalát, gazdaságosságát. Ezért szükség van további szerkezeti és építéstechnológiai kutatásokra is. Kutatási célokra a tervidőszakban 2 millió Ft-ot irányoztunk elő. 3. Műszaki tervezési feladatok A régebbi vízgazdálkodási tervezéseket a Szombathelyi Kultúrmérnöki és Nagykanizsai Folyam- mérnöki Hivatalokon kívül a társulatok végezték el. A Vízügyi Igazgatóság felállítása után gyorsabb ütemben jelentkező tervezéseket az igazgatóság kebelén belül kialakított tervező csoporton kívül a VÍZITERV, az AGROTERV végezték. A helyzet e téren csak a létszám tekintetében változott és any- nyiban, hogy jelenleg külön tervező osztály alakult a VÍZIG-en belül. Az igazgatóság műszaki tervezésed elsősorban a mezőgazdasági vízgazdálkodással kapcsolatosak. A tervek jelentős része idegen TSz és ÁG megrendelésre készül. A fejlesztéssel kapcsolatos tervezési feladatokhoz a tervidőszakban 142,2 millió Ft szükséges. Hogy e nagyösszegű tervezési feladatot végre lehessen hajtani, elsősorban jelentős mértékben fejleszteni kell a Vízig tervezési osztályát. Emellett továbbra is igénybe kell venni idegen tervező vállalatokat is. Ezek közül elsősorban a VIZITERV, MÉLYÉPTERV és AGROTERV jönnek számításba. Emellett szükség van a vízgazdálkodási társulatok bevonására is. 4. Kivitelezési munkák műszaki fejlesztése A vízgazdálkodással kapcsolatos földmunkákat és betonmunkákat helyszíni kézi munkával végezték. A nagyméretű munkaigény következtében előálló munkaerőhiány szükségessé tette a gépi munkák fokozatos bevezetését. A műszaki fejlesztés terén szükség van a kivitelező üzemegységek és a gépészeti csoport létszámának erősítésére. Növelni kell a rendelkezésre álló szállító és földmunkagépparkot. A fejlesztés során el kell érni, hogy a földmunka gépesítése, amely jelenleg még csak 60%-os, 90%-os legyen. Emellett nemcsak a nagyobb földmunkát igénylő vízfolyások gépi erővel való kotrását kell fejleszteni, hanem a kis csatornák földmunkájának gépesítését is be kell vezetni. Gépesíteni kell a kisműtárgyak építését is. Terepjáró tehergépkocsik beszerzésére van szükség és a géppark javításához terepjáró műhelygépkocsikra. A műtárgyak építésénél fokozottabb mértékben rá kell térni az előregyártott elemek alkalmazására. Ezt elősorban a kisműtárgyaknál kell alkalmazni. Az előregyártott elemek előállításához megfelelő előregyártó telepet kell létesíteni. A műszaki fejlesztés vonalán a tervidőszakban a XVIII. fejezetben felsorolt munkagépek beszerzését irányoztuk elő, 29 millió Ft összköltséggel. 5. Üzemelés, fenntartás, felújítás A vízgazdálkodási létesítmények üzemelése, minden ágazat vonatkozásában, — az új létesítményekkel együtt — igen nagytömegű munkamennyiségek végrehajtását igényli. Az összes feladatokhoz a tervidőszakban 22 050 ezer m3 földmunka, 4370 ezer m3 betonmunka és 45,3 ezer m3 kőmunka elvégzésére lesz szükség. E feladatok végrehajtását a Vízügyi Igazgatóság egyedül nem tudja ellátni, ezért a kivitelezésbe jelentős mértékben be kell vonni más szerveket is. Ezekből a vízgazdálkodási társulatok 570,5 millió Ft, a Vízmű Vállalatok 90 millió Ft, egyéb kivitelező szervek (Viép, Tanácsi, stb.) pedig 1737,2 millió Ft összegű munka végrehajtására vannak tervbevéve. A máris rendelkezésünkre álló tapasztalatok alapján megállapítható az, hogy az üzemelést mind szervezeti, mind technológiai vonatkozásban fejleszteni kell. Az üzemelés gazdaságosságát a vízgazdálkodási létesítmények állapota jelentős mértékben befolyásolja. Ezért rendkívül fontos, a felújítási és fenntartási munkák gondos végrehajtása. Felújítás terén jobb a helyzet, mint a fenntartás vonalán. Ezekre általában a pénzügyi fedezet hiánya miatt ez ideig nem sok gondot lehetett fordítani. Az új létesítmények mind több mennyiségű fenntartási munkát igényelnek, ezért különösen fontos ezek mennyiségének megtervezése. Az üzemelés, fenntartás és felújítás terén végrehajtandó feladatokat a XVIII. fejezet tárgyalja részletesen. 6. Munkaerőgazdálkodás, felújítás A tervidőszakig a terület munkaerőszükséglete kielégíthető volt. A gépesítés fokozottab bevezetése következtében várhatóan a fejlesztés során is kielégíthető lesz a munkaigény. Műszaki személyzet terén azonban nem volt eddig sem és várhatóan ezután sem lesz kielégítő az ellátottság. Ezért a fejlesztés során feltétlen szükség van jó képzettségű mérnök, technikus és szakmunkás létszám biztosítására. Ezért fejleszteni kell a szakoktatást. A máris jelentkező mémökhiány csökkentése és leküzdése érdekében egyrészt fokozni kell a mérnöktoborzás ütemét. Le kell küzdeni a vidéki munkahelytől való vonakodást azáltal, hogy elsősorban lakásokat biztosítunk a jelentkező mérnökök számára. Ezenkívül ki kell választani a jobb képes- sítésű középkádereket (technikusok, stb.), és lehetővé kell tenni számukra az egyetemi levelező oktatáson való részvételt. Műszaki középkáderek szakképzésére is különös gondot kell fordítani. Az egyéb munkákra jelentkező érettségizett fiatalokból a megfelelőket kiválasztva, szaktanfolyamokra kell őket irányítani. 296