Délnyugat-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 2., 1965)
XVI. fejezet. A vízgazdálkodás nemzetközi kapcsolatai
XVI. FEJEZET A vízgazdálkodás nemzetközi kapcsolatai 1. BEVEZETÉS 1.1 A témakör ismertetése A XX. században a vízgazdálkodás szükségességét az egyes országok felismerték és e téren jelentős tevékenységet fejtenek ki. Az országhatárok általában nem vízválasztókon haladnak és azért szükségessé vált a nemzetközi együttműködés is. Az országok belátták, hogy vízgazdálkodási kérdéseiket a szomszédos országokkal való kellő együttműködés nélkül vagy egyáltalán nem, vagy legalábbis műszakilag helyesen és gazdaságosan nem tudják megoldani, vízgazdálkodási érdekeiket nem képesek megvédeni. A kezdeti szakmai és tudományos kapcsolatokat a kereskedelmi stb. egyezményekhez hasonlóan általában szomszédos országok közötti vízügyi, vízgazdálkodási egyezmények, szerződések megkötése követte. A szocialista államok és így Magyarország is valamennyi szomszédjával vízügyi szerződéseket, ill. egyezményeket kötött. A szerződéses viszony lehetővé teszi — a korábbi eseti kapcsolatokkal szemben, hogy közös vízgyűjtő területeken fokozatosan — az összes közös vízgazdálkodási kérdések feltárását, megtervezését és műszaki, gazdasági, jogi vonatkozású megoldását. A szerződések mindkét fél részére meghatározott jogokat biztosítanak, illetve kötelezettségeket írnak elő. Szükséges, hogy az országok a nemzetközi kapcsolatokat a vízgazdálkodás fokozódó igényeinek megfelelően egyre bővítsék és a fejlődés igényeivel az egyezmények is lépést tartsanak, azokat megfelelően módosítsák. A kölcsönhatás az országok vízgazdálkodásának fejlődésére is befolyást gyakorol, szakmai, gazdasági, ütemezési, stb. vonalon. 2. VÍZGAZDÁLKODÁSI NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK ÉRTÉKELÉSÉNEK ALAPELVE 2.1 A nemzetközi kapcsolatok fejlesztése A kölcsönös vízgazdálkodás biztosítása érdekében a csatlakozó vízgyűjtő területrészek az állami határoktól függetlenül egységesnek tekintendők. A 2. sz. TVK területére a Zala vízgyűjtőjéből csak alig egy-két km2 tartozik a vízválasztón, a forrásvidéken eloszolva, ezért ennek a vízgyűjtőnek vízgazdálkodási kérdéseit egész kisrendű határmenti vízrendezési ügyektől eltekintve nemzetközi vonatkozások nélkül a magyar fél egyedül oldhatja meg. A Mura vízgyűjtője viszont Ausztria, Jugoszlávia és Magyarország között oszlik meg, ezért ebben a vízgyűjtőben a három ország együttműködése szükséges. Ezen belül Magyarország és Jugoszlávia a természetes adottságok miatt szorosan egymásra van utalva. A három ország együttműködésére csak a Mura folyó kérdésében lehet szükség. 2.2 A jelenlegi helyzet vizsgálata A trianoni békeszerződésig a Mura vízgyűjtője a Monarchián belül Ausztria és Magyarország között oszlott meg. Addig a Mura szabályozási kérdéseinek összehangolására történtek lépések a tervezés és kivitelezés terén. A Mura mellékvízfolyásain a két ország között együttműködés akkor még nem vált időszerűvé. A trianoni békeszerződés után a vízgyűjtő már három ország között oszlott meg. A szerződés Jugoszlávia részére biztosította azt az előnyt, hogy a magyar fél — előzetes hozzájárulása nélkül — Jugoszláviát érintő vízgazdálkodási tevékenységet nem folytathat. Külön vízügyi egyezmény a két ország között nem jött létre és ennek megfelelően közös vízgazdálkodási tevékenységre sem került sor. 1941—45 között a vízgyűjtő Magyarország és az akkori Németország között oszlott meg, de egységes vízgazdálkodási elvek érvényesítésére, sem külön egyezmény kötésére nem került sor. A második világháború után az 1. pontban kialakult szemlélet alapján 1955. VIII. 8-án a Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Népköz- társaság kormányai megkötötték a Vízgazdálkodási Egyezményt, melyet a két ország parlamentje ratifikált és 1957-től kezdve a Magyar—Jugoszláv Vízgazdálkodási Bizottság folyamatosan végzi munkáját. 245
