Délnyugat-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 2., 1965)
I. fejezet. A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban
A megyei törvényhatóságok intézték az elsőfokú vízjogi engedélyezési ügyeket, vezették a vízikönyvet, s ellátták a vízjogi törvény végrehajtásából eredő vízrendészeti közigazgatási feladatokat. A kommunális ügyeket a helyi városi és községi hatóságok intézték. Ilyen szervezetben természetesen szó sem lehetett egységes, de jól összehangolt vízgazdálkodásról sem. A helyi érdekek sokszor háttérbe szorították a műszakilag helyesebb és távoli érdekeket is szolgáló indokoltabb megoldásokat. Emellett a társulatok, de a törvényhatóságok vezetésében is földesúri és tőkés érdekek érvényesültek. Indokolt volt tehát a vízügyek államosítása, s csak ettől kezdve beszélhetünk egységes irányításról. A Vízügyi Igazgatás átszervezéséről szóló 6060/ 1948. Korm. rendelet felállította a vízügyek irányításának központi szervét, az Országos Vízgazdálkodási Hivatalt, melynek hatásköre kiterjedt az államosított társulatok és egységesített szervezetek úgyszólván valamennyi jogkörére. Ezzel az előbb felsorolt szervek és hivatalok fent körvonalazott jogköre megszűnt. Az idézett rendelet szerint az eddigi állami vízügyi feladatokon kívül ezután az állam gondoskodik a mezőgazdasági fejlesztést szolgáló tervszerű vízgazdálkodásáról, az öntözővizek biztosításáról, az árvíz- és belvízvédelemről, a közérdekből szükséges vízszabályozás, alagcsövezési, lecsapolási, mocsárki- szárítási munkákról, vízierőművek, mesterséges víztározók, víziutak építéséről és fenntartásáról. Az Országos Vízgazdálkodási Hivatal elnöke a Közlekedés- és Postaügyi Miniszternek volt alárendelve,^ hivatalos tevékenysége körében a miniszter rendelkezéséből intézkedett. Területi szervei voltak a vízgazdálkodási körzetnek. A hivatal és a körzetek személyzetét az egységesített állam és államosított társulati vízügyi szolgálat tagjaiból szervezték. A szakszerűség tehát, úgy az elméleti képesítés, mint a gyakorlati tapasztalatok szempontjából biztosítva volt. Az államosítások és államosított szervezetnek voltak helytelen és helyes vonatkozásai. Feltétlenül helyes volt annak az alapelvnek felismerése, hogy a népgazdaság különböző ágainak fejlesztését szolgáló és a szocializmus építésében jelentős helyet elfoglaló vízgazdálkodásnak egységes és központi irányításra van szüksége. Elvitathatatlan az is, hogy a vízgazdálkodás feladatai közül a népgazdaság egészét érintő feladatok megoldásának, mint amilyen az ár- és belvízvédekezés, öntözés, vízerőhasz- nosítás, vízellátás, állami feladatkörbe kell tartoznia. Helyes és indokolt volt továbbá a nagybirtok- rendszer megszüntetésével meggyengült társulatok államosítása is. Helytelen volt azonban, hogy a vízügyek intézése a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumnak volt alárendelve, holott a vízügy éppen olyan önálló helyet foglal el a népgazdaság életében, mint akár a földművelésügy, vagy a pénzügy. Ennél nagyobb volt az a másik hiba, hogy az állam olyan súlyos pénzügyi terheket vállalt magára, melyekkel előreláthatólag nem tudott megbirkózni, s így jóidéig nemcsak a vízgazdálkodás egészének kívánatos fejlesztése maradt el, hanem a meglévő berendezések és építmények karbantartása is. Az Országos Vízgazdálkodási Hivatal és a vízgazdálkodási körzetek 1951 elejéig állottak fenn. A széthúzó erőknek ekkor sikerült mégegyszer megbontani az egységes vízügyi szervezetet. Az árvíz- védelmi és folyószabályozási ügyeket a hajózás érdekeire tekintettel a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumra bízták, s ennek külső szervei voltak az Árvízvédelmi és Folyamszabályozási Hivatalok. A belvízrendezést, közép- és kis-vízszabályozást és minden ezekkel összefüggő hatósági teendőt mező- gazdasági feladatkörnek tekintették és a Földművelésügyi Minisztérium egyik osztályának rendelték alá. Ennek külső szervei voltak a Kultúrmérnöki és Belvízszabályozási Hivatalok. A kettéosztottság nem sokáig tartott, de rövid ideje alatt is sok kárt okozott a vízügyek fejlődésének. A szervezés helyes irányának felismerése után, 1953-ban létrehozták az országos vízügyi csúcsszervezet, az Országos Vízügyi Főigazgatóságot, mely miniszteri szintű főhatóság és a Minisztertanácsnak van alárendelve. A helyi feladatok ellátására ugyanekkor szervezték a Vízügyi Igazgatóságokat. A Vízügyi Igazgatóságok szoros kapcsolatot tartanak fenn a területükön illetékes megyei, járási tanácsokkal, állami gépállomásokkal, állami mező- gazdasági nagyüzemekkel és az Országos Vízügyi Főigazgatóság felügyelete alatt álló testvérvállalatokkal, a Vízügyi Építő Vállalattal, a Vízgépészeti Vállalatokkal, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézettel és nem utolsó sorban a Vízügyi Tervező Irodával. A társulatok államosítása után lassanként bontakozott ki a tennivalók felismerése. Bár az állam minden évben jelentős összegeket állított be költségvetésébe, az a népgazdaság megnövekedett vízgazdálkodási igényeihez képest mindig kevesebbnek bizonyult. Az érdekeltek körében pedig az a helytelen szemlélet alakult ki, hogy gondoskodjék mindenről az állam, s ennek következtében még a legkisebb helyi jelentőségű munkákban sem lehetett az érdekeltek hozzájárulására számítani. Az ötvenes évek nagy ár- és belvizei azután megszilárdították az elveket, és indítást adtak a tennivalókra. Ilyen előzmények után adta ki Népköztársaságunk Elnöki Tanácsa az 1075/1957 — (IX. I.) Korm. határozatot, mely nagyságrendben meghatározta a vízügyi munkálatok pénzügyi fedezetének biztosítását, s a helyi jellegű vízimunkák elvégzése tekintetében megállapította az érdekeltek kötelezettségét. E kormányhatározat alapján kiadott törvény- erejű rendelet és végrehajtási utasítások lehetővé tették az érdekelteknek, hogy a helyi vízügyi feladatok megoldására új típusú vízgazdálkodási társulatokat alakítsanak. A szervezés 1958-ban indult meg, 1960. végéig ezen a területen két új társulat alakult, s a továbbiak szervezése folyamatban van. A területen részben az államosítás előtt, főleg azonban azután a következő eddig nem említett munkákat végeztük. 1943—1952-ig 18 vízmosáskötő gátat építettünk. Az 1949—51-ig terjedő két évben sáncolással mint4 2 TVK 25
