Délnyugat-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 2., 1965)
I. fejezet. A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban
egy 750 ha területet védtünk meg az eróziótól. 1948—58 között jelentős jókarbahelyezési munkák folytak a Szévizen és a Kőgyár-csatornán. 1950-ben szabályoztuk a Zala—Kőhida feletti szakaszt. Vízhasznosítást elsősorban a vízimalmok jelentettek. 1950 óta néhány kisebb halastó létesült. Öntözés egyes helyi kísérleteken kívül 1950 után állami támogatással elég sok telep létesült, de legtöbbje nem elegendő anyagi eszközzel s így a szántók tereprendezése nélkül. Ma már csak kevés telep van üzemben. Előreláthatólag a permetező öntözés a vízkészlet határáig el fog terjedni. A tározási és halastó lehetőségek elég jók. Azonban erre alkalmas területek nagy részben lecsa- polással, vagy már anélkül is jó minőségű rétek, sokszor erdős területek. A pannon területeken jelentős a horhosok, vízfolyások felső szakaszán az eróziós hatás. Ezek erősen berágódnak. A pannon, levantei és lösz területeken az erózió elég nagy, de ezek a talajok mély- rétegűek és így nem okoz katasztrofális fedőréteg pusztulást, sem talajerő leromlást. A szőlő vidékeken pedig még erősebbek az eróziós hatások. A nyugati széleken a Kerka, Zala osztrák, jugoszláv határmenti vízgyűjtőjében azonban a kötött savanyú erdőségi talajok az uralkodók. A termő, fedő rétegek nagymértékben lekoptak. A B. szintű vastag, rendkívül kötött, majdnem nulla vízfelvevő képességű erdőtalajokon a lakosság a bakhátas szántóföldi művelésre volt kénytelen áttérni. E területeken csak az alagcsövezés, az altalaj lazítás (vakond drain, altalajlazító eke), vagyis a talaj vízfelvevő képességének növelése, majd a meszezés stb. segít. A Keszthelyi Kísérleti Intézet idevonatkozó gyakorlatban is bevált eredményei mintegy 34 000 ha-on elterjedésre várnak. A terület vízellátása általában kutakkal történik még ma is. Ha a vízmennyiség nem is mindenütt megfelelő (vasas), mégis ásott kutakkal megoldható volt. Csupán Nagykanizsa rendelkezik 1923 óta vízművel. Zalaegerszegen most épül. Az olajbányászat és ipar vízszükséglete már gondot okoz a felszíni és altalajvízben is viszonylag szegény területen. Az olajipar és bányászat már részben a Mura menti kavicsrétegre telepített vízműből távvezetékkel látja el magát vízzel, illetve vízforgatást csinál. (Olajgyár, Zalaegerszeg). A vízellátásnál gondot okoz a nagyszámú szétszórt, apró település is. A Murát kivéve nagyobb tömegű szennyvíz befogadására alkalmas vízfolyás nincsen. Nagy fontosságú volt, hogy főleg a megyei tanácsokkal kialakult jó kapcsolat eredményeképpen az FM kezdeti támogatásával 1955-ben megindult a rét-legelő víztelenítési mozgalom. A főmedrek javuló állapota mellett a gyakori uradalmi stb. lecsapoló csatornahálózat tönkre ment és a közel 75 000 ha rét-legelő terület nagyrésze elposványosodott, a széna minősége megromlott. A zala-jobbparti területének védelmére a töltéseket még 1920—30. között a Kis-BalatonVízrendező Társulat építette ki, sajnos, jórészt tőzeges kotrási anyagból. Államosítás után a töltések kezelését a Szombathelyi Vízgazdálkodási Körzet, majd 1951-tŐl először a siófoki, majd a pécsi ÁFH vette át, végül 1953. XIL-től a szombathelyi, illetőleg a névváltozás után a Nyugatdunántúli Vízügyi Igazgatóság. A töltések felújítása a Balatonhidvég feletti szakaszon nagyrészt megtörtént. Állami védvonal, védelmi telefon van. A Zala, Kerka, Lendva és Mura völgyében jelentős tanácsi kezelésű töltés van, részben belsőségek védelmére. A Mura töltések korszerű kiépítése időszerűvé vált, mert a jobbparton a jugoszláv fél 1961-ben megkezdi a töltésezést. A tervezés a két ország közreműkdésével egyöntetű alapelvek alapján megtörtént. A Mura töltésezését az eddigi kétoldali csak partvédelmi célzattal megépült partbiztosítások helyett a magyar—jugoszláv megegyezés alapján egy-egy folyószakasz, majd az egész határszakasz rendszeres szabályozása váltja fel. A kisvízfolyások szabályozása sokkal nagyobb ütemben és korszerűbb módon folytak az államosítás és főleg az OVF megalakulása óta. A kézi földmunkáról a nagyobb vízfolyásoknál áttértünk a gépi földmunkára. A medrek laposabb, álléko- nyabb rézsűkkel épülnek. Sok került partbiztosításokra, mellékvízfolyások betorkolásánál torkolati művek építésére, a berágódásra hajlamos felső vízfolyás szakaszokon rendszeres lépcsőzésre. Az utóbbi nagyfontosságú, mert a vízfolyások alsó szakaszain a feliszapolódás elsősorban a felső berágódó szakaszról lefolyásra kerülő hordalék következménye. A felületi erózió hatására lezúduló hordalék a dombok lábánál terül el és általában ritkán jut el a főmederhez. A vízmosások általában a vízfolyások felső szakaszain vannak, de helyenként önállóan is jelentkeznek. Ezek közül a legveszélyesebbek rendezése megtörtént. A megye vízműves vízellátására is megfelelő lépések történtek, és várható számos törpevízmű társulat megalakulása. A terület különös jellemzője, hogy a szükséges lecsapoló csatornahálózat a völgyfenéki réteken 30—60 fm/kh-ra rúg, az elvégzendő földmunka 40— 80 m3/kh átlagosan jó 50 m3/kh. Erre azért van szükség, mert a tagoltabb terepen nemcsak a teljes felszíni vízlevezetést, de a mélyfekvésű és a dombiéba fakadó vizek miatt az altalajvízszint-szabályo- zását is biztosítani kell. A közlekedési és vízügyi szervek helyesen dolgoznak össze a hídépítési és korszerűsítési kérdésekben. A terület déli és nyugati oldalán Jugoszláviával határos. 1920—1956-ig megfelelő egyezmény hiányában a magyar szükséges kooperáció nem volt lehetséges. Ezt különösen a Kerka vízgyűjtőjébe tartozó Lendva, Kebele, Határ patak, Kerka alsó szakasz vidéke sínylette meg. Azóta számos közös tanulmány, műszaki terv készült, melyek alapján a csak közösen megoldható kérdések rövidesen megvalósulnak. Az elért eredmények jelentősek, azonban a múlt gyenge öröksége, a háborús évek fenntartási és épí26
