Délnyugat-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 2., 1965)
I. fejezet. A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban
Vei a magyar vízimérnökök a viíág szakembereinek elismerését érdemelték ki. A Duna szabályozása osztrák érdekeket is szolgált. Széchenyi volt az, aki emellett elsősorban a Tisza-szabályozását tűzte ki célul. 1846. január 20- án Pesten megalakította a Tisza völgyi társulatot, mely később központi szerve volt a Tisza szabályozására alakult vízitársulatoknak. Ilyen előzmények után indult meg ezen a területegységen is a vízügyek rendezése, mely a fejlődés folyamán a mai állapotokhoz vezetett. Megalakultak itt is a vízi- társulatok, éspedig a megoldandó feladatokhoz képest lecsapoló társulatok, melyek államosításukig fennmaradtak. Ezek a következők voltak: Válickavölgyi Lecsapoló Társulat 1411 ha, Szévíz Lecsapoló Társulat 2795 ha, Foglárvölgyi Lecsapoló Társulat 535 ha, Zalavíz Lecsapoló Társulat 911 ha, Principálisvölgyi Lecsapoló Társulat 1734 ha, azaz összesen: 7386 ha Nagy lendületet adott a vízrendezésnek, hogy 1879-ben felállították a Országos Kultúrmérnöki Hivatalt, mely 1885-ben önálló 8 kerületi kultúrmérnöki hivatallá alakult. 1899-ben az összes folyószabályozási és ármentesítési ügyeket a Földművelésügyi Minisztériumban felállított Országos Vízépítészeti és Talajjavító Hivatal hatáskörébe utalták, melynek külön folyammémöki osztálya volt. Ez utóbbi szervezte később a Folyammérnöki Hivatalokat. 1910-ben ugyancsak a Földművelésügyi Minisztériumban felállították a Vízügyi Főosztályt, mely 1921-től Vízügyi Műszaki Főosztály címén működött tovább. Ennek keretében alakult 1941- ben a Vízerőügyi Hivatal, melyet 1947-ben Vízerő- ügyi és Folyócsatornázási Hivatallá szerveztek át. Közben kiemelkedő esemény volt, hogy 1937-ben megkezdte működését az Országos Öntözésügyi Hivatal. A társulatok, valamint a Kultúrmérnöki és Folyammémöki Hivatalok megalakulása után tehát ezek intézték a terület vízügyeinek rendezését. 1840-ben kezdődött és pár év alatt készült el a Zala Balatonmagyarád—Kehida közötti szakaszának szabályozása. 1842—46. években végezték el a Mura felvételét a stájerországi Regedtől a torkolatig. Ugyanebben az időben jelentős szabályozási munkát is végeztek a folyón, ami lényegében nagyszámú mederátmetszésből állt. Partbiztosítások építésére csak a déli vasút megépítése, ill. a területek érdekében csak 1920. után került sor. Érdemes megemlíteni, hogy a jobbágy időkben viszonylagosan több munkát végeztek, mint később a vízjogi törvény alapján érdekeltségi alapon. A további munkák során 1881—91. között jelentős jókarbahelyezési munkát végeztek a Szé- vizen. 1894-ben ásták ki a Kis-Balatonon keresztül a Zala folyó medrét. A kultúrmérnökség intézménye és a vízitársulatok igen jelentős munkát végeztek ugyan, eredményeiknek vizsgálata azonban mégis abban foglalható össze, hogy nálunk a XIX. század második felében nem tudták teljesíteni a termelőerők fejlesztésében megkívánt történelmi feladatukat. Ennek oka egyrészt az ország gazdasági függőségében, másrészt pedig a nagybirtokrendszer bénító hatásában található. Századunk második évtizedében pedig a világháború akadályozott meg minden további haladást. A Tanácsköztársaság rövid fennállása alatt körvonalaiban kidolgozta ugyan gazdasági és műszaki fejlesztési programját, az ellenforradalom hatalomra jutása miatt azonban az teljes egészében még ki sem bontakozhatott. Az 1920-tól a felszabadulásig eltelt negyedszázad alatt kétségtelenül történtek ugyan a vízgazdálkodás terén jelentős kezdeményezések, sőt építések is, ezek azonban korántsem biztosították a fejlődés megfelelő ütemét. A felszabadulás után következő évek pedig vízgazdálkodási szempontból az 1948-ban bekövetkezett államosításig az útkeresés évei voltak. A szocializmus építésének pedig nem felelt meg az a széttagolt vízügyi szervezet, amely eddig az ideig fennállott. A vízügyeknek 1948-ban történt államosításáig a következő szervek foglalkoztak a vízügyek intézésével: Országos szervek voltak: Országos Halászati Felügyelőség, Vízrajzi Intézet, Országos Öntözésügyi Hivatal, Vízerőügyi és Folyószabályozási Hivatal. Területi szervek: a különböző ár- és belvízmentesítő, folyószabályozási vízitársulatok, kultúrmérnöki hivatalok, folyammérnöki hivatalok és a törvényhatósági szervek. A vízitársulatok önkormányzattal bíró szervek voltak, amelyek részben az érdekeltek hozzájárulásából, részben állami támogatásból fedezték a feladataik végrehajtásához szükséges kiadásokat. A nem állami kezelés alatt álló folyóvizek tekintetében a kultúrmérnöki, az állami kezelésben álló vizek tekintetében pedig a folyammémöki hivatalok felügyelete alatt állottak. A kultúrmérnöki és folyammérnöki hivatalok állami szervek voltak. Az előbbiek területi illetékessége összeesett a törvényhatóságok területével. Ebből folyóan a 2. sz. TVK terűién a Zalaegerszegi, Szombathelyi és Kaposvári Kultúrmérnöki Hivatalok működtek. Ezeknek feladatkörébe tartozott az összes nem állami kezelés alatt álló folyók, patakok és egyéb vizeknek szabályozása, s a társulatok által e célra készült tervek és munkák felülvizsgálata, a törvényhatóság első tisztviselője által gyakorolt engedélyezési ügyekben vélemények adása, határozati javaslatok készítése, s mindezekben az ügyekben a felügyeleti jogkör gyakorlása is. A folyammérnöki hivatalok körzetenként voltak szervezve, s feladatuk volt az állami kezelésben lévő folyókon felmerülő minden műszaki teendő ellátása, továbbá a folyószakasz melletti vízitársulatok elsőfokú felügyelete. 24
