Délnyugat-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 2., 1965)
III. fejezet. Árvízmentesítés, árvízvédelem, folyók és tavak szabályozása
1.2 A mult és a jelen 1.2X AZ ARVlZMENTESÍTÉS, ÁRVÍZVÉDELEM MÚLTJA ÉS JELENE Állami kezelésben lévő fővédvonalak mögötti öb- lözetek: Zala-menti árvízvédelmi öblözetek. A Zala alsó szakaszán és mellékágain az árvíz- védelmi töltéseket az 1921-ben alakult Kis-Balaton Vízrendező Társulat építette ki. A társulat a Zala alsó szakasza mentén elterülő lápos, mocsaras terület lecsapolására alakult és működését a mocsárba ömlő vízfolyások medrének kialakításával kezdte meg, majd a medrek két oldalán deponált földet később töltésbe rendezték. A Zala jobbpartján és jobboldali mellékágai mentén húzódó töltések összesen 5 629 ha, főiként rétből és legelőből álló 13 — bókaházi, zalaapáti, búberki, eszter- gályi, bárándi, zalaszabari, sanyari, zimányi, sá- volyi, vörsi, zalakorósi, garabonci és rádai — ár- vízvédelmi öblözetet fognak közre. Az árvízvédelmi vonal összes hossza 60,608 km, amelyből 59,890 km töltés1, 0,718 km pedig magas part. A töltések változó keresztmetszeti és magassági méretekkel épültek, a töltéskorona 2—6 m szélességgel, a rézsűk 1:1,5 hajtással. A töltéskorona a vízjogi engedélyokiratban meghatározott szint felett (mintegy 15—20 éves gyakoriságú árvízszint) 0,20 m magasra épült, de csak ott, ahol kellő mennyiségű anyag állt rendelkezésre. Bár a medrek nyomvonalát a mocsárban a fellelhető agyagmagokon vezették keresztül, a kiemelt anyag nagyobb része tőzeges volt. A töltések a tő- zeges altalajon, különösen eleinte, gyorsan süllyedtek. A kiépítési és a süllyedések okozta magassági hiányok, valamint a tőzeges töltésanyag miatt, az öblözetek gyakran kerültek árvízkor víz alá, ezért a párhuzamosan végzett belvízrendezési és lecsapolási munkák ellenére, a mélyfekvésű öblö- zetekben túlnyomórészt rét-legelő művelés alakult ki. A társulat anyagi helyzete nem tette lehetővé, a kiépült töltések továbbfejlesztését, hanem csak a megsüllyedt szakaszok fejelését és az árvizek által okozott gyakori töltésszakadások helyreállítását végezték el. A vízitársulatok államosítása után 1951-ben, a töltések egy részét a Siófoki ÄFH kezelésébe utalták, s ez elkészítette a védvonalak fejlesztési tervét, mely az engedélyokiratos vízszint felett 1,0 m-es koronamagassággal, 4,0 m-es koronaszélességgel és az árvízszint magasságában 2,0 m koronaszélességű padkával, 1:1,5 hajlású rézsűkkel kívánta a védvonalat kiépíteni ,de kivitelre nem került sor. A védvonal 1953-ban a Nyugatdunántúli Vízügyi Igazgatóság jogelődei kezelésébe került. Az igazgatóság tanulmánytervet készíttetett a védvonal fejlesztésére. A védvonalon végzett munka túlnyomó részét fenntartási jellegű feladatok és a süllyedések miatt szükséges pótlások teszi ki. A társulat a töltéseket a mellékvízfolyások mellett is hosszú szakaszokon kiépítette. A védvonalak állami kezelésbe vétele alkalmával a Zala-jobbparti töltés teljes egészében, a mellékvízfolyások töltésednek pedig egy részéit fővédvonallá nyilvánították. Lakott terület az öblözetekben nincs. Az államosítás előtt majdnem minden árvíz, de az államosítás után is gyakran okozott elöntéseket, túlnyomórészt meghágás, kisebb részben átázás okozta megcsúszás miatt. Bár a töltések magja erősen tőzeges, az évek során ásványi anyagból álló fedőréteg alakult ki rajtuk a fenntartási és jókar- bahelyezési munkák alkalmával és a Zala rövid ideig tartó árvizei egyre ritkábban okoznak veszélyes átázást. A tőzeges altalaj nem hajlamos talajtörésre és a töltések folytonos süllyedése miatt állandóan tömörödik, sőt a besüllyedt töltéstest mint vízzáró függöny működik az altalajban. A központi védelemvezetőség Szombathelyen van. A védvonal egy védelmi szakaszt foglal magában, melynek a jobbparti töltések egy részét alkotják. A szakaszvédelem központja Zalaapáti, — egyben gátőrtelep is. A jobbparti védtöltés 4 gátőrjárásra tagozódik. A gátőrök egyben a bel- vízöblözetek csatornaőri teendőit is ellátják. Tanácsi kezelésben lévő nyárigátak és körgátak mögötti öblözetek Andráshidai öblözet. Andráshida község egy részét védő töltés 1958- ban épült ki megyei hitelkeretből, 0,440 km hosszban, a Zala folyó mellett. Koronaszélessége 2,0 m, rézsűhajlás 1:2. Mértékadó árvízszintként az eddig előfordult legnagyobb árvízszintet vették fel. A védvonalon a község védekezik. A belsőségi öblözetben kiépített védtöltés mintegy 2 ha belsőségi területet mentesít. Pakodi öblözet Pakod község egy részét védő töltés megyei hitelkeretből 1959—60. években épült ki a 7,a lg, és a nagytilai patak mentén. Teljes hossza 1,779 km koronaszélessége 1,0—2,0 m között változik. Rézsűhajlása 1:2. Az eddig előfordult legmagasabb árvízszintre épült ki. A védekezést a községi tanács látja el. A mentesített belsőségi terület 55 ha. Mura menti árvízvédelmi öblözetek A Mura balpartján 1941-ben kezdődött meg a töltések kiépítése, a Murakeresztúr—Kotoriba vasútvonaltól Letenye községig. A védőtöltést a területi érdekeltség építette ki állami támogatással, 17,366 km hosszban, a Mura balpartján húzódó keskeny, de értékes mezőgazdasági területek, Letenye és Tótszerdahely községek mélyen települt részeinek árvízi elöntések elleni védelmére. A védtöltés a Murához közel eső szakaszokon 2,0 m, máshol 1,0 m koronaszélességgel és 1:2 hajlású rézsűkkel készült. Mértékadó árvízszintnek a lete- nyei vízmércén észlelt -j- 442 cm-es árvízszintet vették a tervezésnél, amelynek előfordulási valószínűsége 1,8—1,9%-os. Az 1,100 km magas parttal kiegészült 18,466 km hosszú árvédelmi vonal által mentesített ártér nagysága 2 136 ha. 104
