Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
sze, amelyet az áramlás ereje lebegésben tart, ill. lebegtetve szállít tova. A görgetett hordalék a hordaléknak az a része, amelyet az áramlás ereje a fenéken görget tova. E kétféle hordalék nem határolható el élesen. A hordaléktöménység a víz egységnyi térfogatában lebegő hordalék súlya. A hordalékhozam a vizsgált keresztszelvényen másodpercenkét áthaladó hordalékmennyiség. A hordalékmennyiség valamely hordaléktest térfogata vagy súlya. A hordaléktöménységet rendszerint kg/m3 g/m3 egységben, a hordalékhozamot m3/s, t/s-egységben adjuk meg. A felsorolt leghasználatosabb fizikai fogalmak mellett számos kémiai és biológiai fogalom szolgál a vizek jellemzésére. Ezek alapján lehetséges osztályozni a vizeket aszerint, hogy milyen mértékben felelnek meg a közegészségügy és a különböző vízhasználó ágazatok minőségi követelményeinek. E fogalmak alapján a területegység felszíni vizeinek vízjárását a 2.32—2.36 pontokban részletesen ismertetjük. 2.3111 A TERÜLET VÍZRENDSZERE A területegységre, a határain kívülről, lényegében egyetlen irányból lép számottevő felszíni víz: az országhatár több pontján át Ausztria területéről. Ezek közé tartozik a Duna, amely Ausztria és Magyarország között rövid szakaszon csehszlovák területet is átszel, majd a, csehszlovák—magyar határt alkotja, továbbá az. Alpok keleti nyúlványaiból eredő három nagyobb vízrendszer, mégpedig a Rá- ba-folyó, a Pinka, a Sorok-Perint és a Gyöngyös patakkal, a Rábca folyó a Répcével és a Hanságifőcsatornával, végül pedig a Lajta folyó. Ezeken kívül az országhatár még számos kis patakot szel át, és megosztja a terület egyetlen nagy természetes állóvizét , a Fertő tavat is. A fentiek közül a ITan- ság-főcsatorna elnevezéséből is kitűnik, hogy mesterséges vízfolyás. A területegységen belül a felszíni vizek zöme a vasi dombokon, továbbá a Dunántúli-Középhegység nyugati és északi oldalán ered. Az e területektől északra elterülő Kisalföld, valamint a Rába és a Marcal közti Kemeneshát természetes felszíni vizekben igen szegény. A vasi dombok vízfolyásai a Rába és a Répce vízrendszeréhez tartoznak. A Középhegység vízfolyásai közül a nyugati oldal vizeit (Torna, Hajagos, Bitva, Pápai-Bakony-ér, Gerence, Csikvándi-Bakony-ér, Sokoróaljai-Bakony-ér, Nagy Pándzsa) a hegység peremén húzódó Marcal gyűjti össze, az északi oldal vizei pedig (Cuhai-Bakony-ér, Concó, Atalér, Unyi- és Kenyérmezői patak stb.) közvetlenül a Dunába torkollnak. Mindkét terüle- vízhálózata sűrű. Valamennyi vízfolyás végső befogadója a Duna, amely a területegységről távozó vizeket a 6. TVK- egység területére vezeti át. A laksűrűség, a gazdasági ágak fejlettsége stb. nem független a vízhálózattól, ill. a vízkészlet eloszlásától. A területegységen belül a legjelentősebb ipartelepek a Duna, ill. a Mosoni-Dunaág mentén települtek. De az országos viszonylatban sűrűnek és bővízűnek tekinthető vízhálózattal összhangban, a Kisalföld és a Kemeneshát kivételével, a terület minden részén kifejlődhetett ipar, elsősorban természetesen ott, ahol egyéb feltételek is adva voltak (Szombathely, Sárvár, Ajka, Pápa, Ács, Tatabánya, Dorog—Tokod stb.). A mezőgazdasági termelés a Kisalföldön áll a legmagasabb szinten, ahol a vízproblémák megoldására —egyrészt a Rábából és a Répcéből táplálkozó, másrészt a Hansági-főcsatornával és a Rábcával összefogott — kiterjedt csatornahálózat alakult ki (a Rábából a fő vízkivétel a Nicki duzzasztóműnél van). A vízhasznosítás, vízerőhasznosítás és az ármentesítés érdekeit szolgáló oldal-, malom-, átvezető- és árapasztócsatornák a területegység csaknem minden részén megtalálhatók (az Ikervári vízierőmű, a répcelaki és a szombathelyi árapasztó, a Marcal-csatomák, Tata malomcsatorna- és zsiliprendszere stb.). Ez a területegység vízgazdálkodási szempontból egyik legfejlettebb része az országnak. A kisvízi vízkészlet egészében még nincs kimerítve, de a sűrű vízhálózatban szétaprózódik, egy- egy vízfolyás kisvízi készlete erősen korlátozott. A vízkészletnek a kisvízi készleten felüli nagy tartalékait a víztározás segítségével lehet hasznosításra alkalmassá tenni. Az ácsi cukorgyár, az ászári keményítőgyár, a bánhidai és az oroszlányi erőmű működő tározómedencéi, valamint a kömyei és a tatái tó tanúsítja, hogy ezen az úton lehetőség van nagy vízigények kielégítésére. A területen kiterjedt belvízi öblözetek is vannak, ezeket azonban nem itt, hanem a IV. Síkvidéki területek vízrendezése c. fejezetben ismertetjük. 2.3112 A TERÜLET VIZEINEK VÍZJÁRÁSA A vízjárás tekintetében ki kell emelni a Kis-Alföld csatornahálózatát (beleértve a Hansági-főcsatornát is), amelynek vízjárása a természeti adottságok mellett nagymértékben mesterséges hatások alatt áll. Ettől eltekintve a vízjárás alábbi fő típusai fordulnak elő a területen. Az alpesi eredetű Duna kisvizei leginkább télen, esetleg késő ősszel, nagyvizei tavasz végén vagy nyáron jelentkeznek. Tavaszi árvizeit legtöbbször jégtorlódás okozza. Vízjárása igen kiegyenlített. Az évi vízmennyiségek ingadozása nem több 1:2- nél. Az előforduló legkisebb és legnagyobb vízhozamok aránya pedig egy-egy esztendőn belül igen ritkán nagyobb l:5-nél, és több éves. időszak alatt is csak mintegy 1:10. Az Alpok keleti nyúlványaiban eredő folyók, pl. a Rába, vízjárása hasonlít a Dunáéhoz, de szélsőségesebb. Az évi vízmennyiségek ingadozása 1 :4. Az előforduló legkisebb és legnagyobb vízhozamok aránya egy-egy esztendőn belül ritkán nagyobb 1 : 50-nél, és többéves időszak alatt is csak mintegy 1 : 80. A vasi dombvidéki és a Dunántúli-Középhegység patakjainak kisvizei augusztus-szeptember hónapokban, hóolvadásos nagyvízei márciusban jelentkeznek, de a nyári záporok is akozhatnak áradást. A nem-karsztos patakok vízjárása igen szélsőséges, a Középhegység egyes karsztos! vízgyűjtő68
