Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)

II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet

Ë talajok vízgazdálkodását az erózió mértéke, az alapkőzet tömörsége, és annak a felszíntől való mélysége szabja meg.

Öntözésre a Dunántúli-Középhegység területe nem alkalmas.

A TVK-egység területén rizstermesztésre és halastavak létesítésére alkalmas terület nincs.

2.125 A talajeróziős viszonyok jellemzése

A „Talajeróziós Viszonyok” c. 1500 000 méretarányú térkép szerkesztésénél feltüntettük a különböző mértékben erodált területeket, megkülönböztetve a gyengén erodált szántókat, melyeken az eredeti talajszelvénynek még legalább 70%-a megmaradt, a közepesen erodált területeket, melyeken a talajréteg 30—70%-a pusztult el, valamint az erősen erodált talajokat, melyek szelvényében az eredeti rétegeknek csak 30%-a maradt fenn, vagy a megmaradt réteg nem vastagabb 30 cm-nél. Ezek a területi elhatárolások az 1 : 75 000 méretarányú felvételek alapján történtek. Becslésszerűen jelöltük ezen kívül a deflációs területeket, melyeken száraz időszakokban a növényborítás nélküli felszíneken a szél felragadja és elszállítja a talajrészecskéket.

Jelöltük a nem erodált, valamint a szedimentá- ciós területeket is.

Külön jelzéssel tüntettük fel a geológiai viszonyokat, az erózió szempontjából hasonló viselkedésű csoportokba vonva össze a kőzeteket.

A térkép, valamint a térképezés közben szerzett tapasztalatok alapján a terület talajeróziós viszonyait a következőkben jellemezhetjük:

Az erózió mértéke (az erősen-, közepesen-, gyengén erodált területek százalékos elterjedése a területen belül, az erdők kivételével)10:15:25. Az erózió jellege alapján az alábbi részek különíthetők el:

a) Az Alpok nyúlványai, ahol a több csapadék ellenére az erózió viszonylag csekély, mert a jól gyepesedett vízlevezetők és utak a felesleges vizet a talaj károsodása nélkül vezetik az erózióbázis felé. Az erózió uralkodó megjelenési formája a felületi rétegerózió, de nagy szerepet játszik a rejtett erózió is, mely a mikroszoliflukció hatására lép fel. Ezeken a csapadékos területeken a talajok gyakran jutnak a túlnedvesedés állapotába, amikor a pépes talajfelszín az eróziós bázis felé elmozdul. Ezért nem célszerű minden lehulló csapadékot a talajba juttatni, hanem arról kell gondoskodni, hogy a felesleges víz a területről minél kisebb eróziós kártétellel vonuljon le. Erre igen alkalmasak a gyepesített vízlevezetők. Sáncolás esetén ajánlatos a lejtős sáncok alkalmazása, de tervezésüknél figyelemmel kell lenni arra, hogy a talajok felhal- mozódási szintjének — mely a sáncolásnál a sáncfeneket alkotja — rosszabb a vízáteresztő képessége mint a felszínnek. A talajok könnyen erodálhatok, azonban a területen viszonylag kevés a heves

zápor és ritka az olyan időszak, amikor a száraz talajfelszínt éri heves csapadék, ezért az erózió veszélye még meredekebb lejtők esetén is csak közepes.

b) A régi folyóteraszok kavicshátai, mint a Kern enes és a Cser, ahol nagyrészt a teraszok peremén lép fel erózió. A peremen az erózió sávokban lép fel, különösen ott, ahol a kavicstakaró alól homokos üledékek kerülnek a felszínre. Ezeken a helyeken az erózió veszélye nagy, mert a homokos talajok, ha lejtős területen fekszenek, az eróziónak csak kevéssé állnak ellen.

c) Bakony—Vértes—Gerecse É-i lejtői, melyeken az eróziós nagy károkat okoz és sok az erősen erodált terület. A talajpusztulás hatására a dolomit és mészkő került a felszínre, ami a terület vízgazdálkodását nagymértékben rontja. Az erózió itt elsősorban vízmosások formájában jelentkezik. A hegység geológiai felépítéséből következően domborzata erősen tagolt. A Kisalföld süllyedése és a Középhegység kiemelkedése következtében a terület felületi energiája növekvőben volt a geológiai közelmúltban. Ennek hatására a domborzat erősen szabdalt és meredek lejtők alakultak ki. Ezek, valamint az ÉNy felől érkező légtömegek felemelkedésének hatására fellépő gyakori csapadék erős eróziós károkat idéz elő. A talajok egy része, mint a rendzinák, vagy a laza üledékes kőzetek, ha rajtuk a füves növénytakaró megsemmisül, vagy kiritkul, igen könnyen erodálódnak. Az agyagosabb talajok, valamint azok a területek, melyeken az erdőtalajok felhalmozódási szintje megmaradt, az eróziónak jobban ellenállnak, azonban a felületi rétegerózió mellett a vízmosások kialakulásához teremtenek kedvező feltételeket.

d) A Bakony hegylábi területei, melyeket a lösz és homokos lösz borít. Itt a felületi rétegerózió a gyakoribb pusztulási forma, valamint foltokban a talaj teljes lekopása. Az erodált foltok elhelyezkedése azonban annyira mozaikszerű, hogy a területet csak átlagértékkel jellemezhetjük. A lösz és homokos lösz területeken a vízarózió mellett a defláció is fellép, így a domboldalon a lejtőket a víz eróziója pusztítja, míg a tetőn a szél hordja el a talajt. Az É—ÉNy felé futó patakvölgyek a löszös képződményekkel fedett laza üledékekbe mélyen bevágódtak és így — különösen Pannonhalma környékén — igen rövid és meredek lejtők alakultak ki. Itt az erózió veszélye és a talajok erodálható- sága igen nagy.

e) A Fertő és a Hanság lápterületei, melyeken a defláció okoz kárt. A defláció kártétele szorosan összefügg a terület hasznosítási módjával. Míg eredeti talajvízszint és ősi növénytakaró alatt a defláció veszélye elhanyagolható, feltörés után a kiszáradó, szervesanyagban gazdag, könnyű talajt köny- nyen felkapja a szél. Védekezni ez ellen a veszélyes időszakokban biztosított kellő növényfedettség szélvédő fasorok és permetező öntözés segítségével lehet.

56