Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)

II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet

képes tárolni. Itt a növények száraz időben aszálykárokat szenvednek.

E területek öntözési adottságai kedvezőek. A vastag kavicsréteg kitűnő minőségű és szinte korlátlan mennyiségű vizzel látja el a csőkutakat. A kiadagolt öntözővíz esetleges feleslege a jó vízvezetőképességű talajon és a kavicson át könnyen eltávozhat, így a túlöntözés káros hatásaival itt nem kell számolni. A Szigetköz öntözéses zöldségtermesztés céljaira igen alkalmas.

II. Vízgazdálkodási szempontból az előbbiekhez teljesen hasonló elbírálás alá esnek a Mosoni-sík- ság réti csernozjom és öntés csemozjom talajai.

III. A Fertő—Hansági-medence eredményes mezőgazdasági hasznosításának előfeltétele a vízrendezés megvalósítása és láptalajainak telkesítése. Az utóbbi években ez a munka nagy léptekkel haladt előre, s ezzel párhuzamosan egyre égetőbben jelentkezik a Hanság öntözésének szükségessége. Öntözés hiányában az ásványosodó kotu könnyen a szélerózió áldozatává válik.

A Hansági láp talaj ok vízgazdálkodási tulajdonságai aránylag jók. Nem mondható azonban ugyanez a lápokat koszorúszerűen övező réti talajokról. Az erősen kötött, agyagos, tömődött és rossz szerkezetű, szurkos agyagok egyébként is igen rossz fizikai taulajdonságát a felszíntől mintegy 50— 100 cm mélységben megjelenő mészatkás szint — gyakran összefüggő mészkőpad — még kedvezőtlenebbé teszi.

IV. A Rábaköz elsősorban a Rába és Répce allu- viumain kialakult öntéstalajokat, réti öntéseket és réti talajokat foglal magában. A savanyú és nehéz mechnaikai összetételű öntésanyagon kialakult talajok vízgazdálkodási tulajdonságai elég kedvezőtlenek, de azokat meszezéssel eredményesen lehet javítani.

Öntözésre a terület alkalmas.

ej A Marcal-medence magasabbfekvésű területeit kavicsos agyagbemosódásos barna erdő talajok, az enyhe lejtőket bamaföldek, a mélyedéseket, lapos völgyeket pedig réti csemozjom ok és réti talajok a folyóvölgyeket öntéstalajok borítják. Az előforduló talajok vízgazdálkodása a felsorolás sorrendjében egyre kedvezőbb. A réti talajok esetében azonban káros szikesedési folyamat is jelentkezik. Öntözésre csak a folyóvölgyekben van lehetőség, ennek talajtani akadálya sincs.

2. Alpok-alja.

A táj éghajlata jellegzetesen előalpesi: hűvös nyár, magas páratartalom és aránylag sok csapadék. Az évi átlagos csapadékmennyiség ezen a területen 700—800 mm, amelyből a nyári félévre 500—550 mm, a tenyészidőszakra pedig 400 mm esik.

Az Alpok-alji terület négy altájra oszlik:

a) Rábántúli kavicstakaró. Vízgazdálkodási tulajdonságok szempontjából talajait három csoportra oszthatjuk:

I. A jó vízgazdálkodású talajok csoportjába tartoznak a Sajtoskáli perem löszön kialakult csernozjom barna erdőtalajai,

II. a közepes vízgazdálkodású talajok csoportjába tartoznak a Sajtoskáli perem és a Szombathelyi-medence barnaföldjei és az utóbbi vékony löszleplen kialakult agyagbemosódásos barna erdőtalajai.

III. a rossz vízgazdálkodású talajok csoportjába tartoznak a Cseri kavicsplató agyagbemosódásos barna erőtalajai. Ezek alatt — gyakran alig 10— 15 cm mélységben — egy vasvegyületekkel kőkeménnyé öszeeementált, gyökerek és víz számára átjárhatatlan réteg található. A vékony felső réteg, amelyik különben is laza, rossz szerkezetű és kolloidszegény, csak kevés víz tartalékolására képes; száraz időben aszálykár is sújtja a növényzetet.

Öntözésre e talajok közül a két első csoport alkalmas lenne, azonban erre a domborzati viszonyok miatt alig kerülhet sor.

Érdemes lenne foglalkozni a Cseri kavicspótló öntözésének a problémájával, ahol elsősorban gyakori kis vízadagokkal az esőszerű öntözés járhat eredménnyel.

b) Soproni- és Kőszegi-hegység változatos geológiai alapkőzeten kialakult talajtakarója kizárólag erdősítés révén hasznosítható.

c) A Kemeneshát és a

d) Vas-Hegyhát talajtakaróját egyrészt a lazább alapkőzeten kialakult agyagbemosódásos barna erdőtalajok, másrészt az agyagon, vagy összecemen- tált Rába-kavicson kialakult pszeudoglejes barna erdőtalajok képezik. Vízgazdálkodási tulajdonságok szempontjából az előbbiek viszonylag valamivel kedvezőbbek. A pszeudoglejes barna erdőtalajok ugyanis ilyen szempontból nagyon rosszak, az erősen agyagos, tömött, rossz szerkezetű illuviális B-szintjük következtében. Az ilyen talajokon csak a kémiai talajjavításnak (meszezése), a B-szint forgatásnélküli lazításának és az alagcsövezésnek együttes, komplex alkalmazása vezetne teljes eredményre. Ez azonban — pl. a kavicspados részeken — nem megvalósítható. A széles körben alkalmazott „bakhátas-művelés” — kisüzemi módszerekkel — a felesleges víz elvezetését megoldja ugyan, de a növények zavartalan vízellátását nem biztosítja.

3. Dunántúli-Középhegység

A táj csapadékviszonyait tekintve hazánk közepesen csapadékos vidékei közé tartozik. Az évi átlagos csapadékmennyiség ezen a területen 600— 700 mm, amelyből a nyári félévre 400—450 mm, a tenyészidőszakra 300 mm esik.

A tájban a Bakony, a Vértes és a Gerecse alkot önálló altájat, talajképződési szempontból azonban ezek igen hasonló képet mutatnak. Általában megállapítható, hogy a magasabb részeken mészkő és dolomit alapkőzeten rendzinák alakultak ki, ezeket az alacsonyabb részeken harmadkori üledékeken képződött agyagbemosódásos barna erdőtalajok, majd löszön kialakult bamaföldek követik, végül a lejtők löszön kialakult csernozjom barna erdőtalajokkal mennek át a környező tájak csernozjom területeibe.

55