Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
jellemzése a TVK területi beosztása alapján” című fejezetben részleteiben is feldolgoztuk. Itt csupán az emberi beavatkozás káros hatásaira hívjuk fel a figyelmet és arra, hogy ez mennyire átváltoztatja a táj arculatát. Az így átváltozott tájon megtalálhatók ugyan a természetes táj bélyegei, de1 már megmutatkoznak benne az emberi munka rombolásai is, mint pl. a lepusztult hegy- és domboldalak, kimélyült eróziós árkok, szakadékok, stb. Az embernek egy másik de tervszerű és hasznos tevékenysége, amellyel a természeti tájakat kisebb- nagyobb mértékben megváltoztatta, a folyóvizek szabályozása, az ármentesítés és lecsapolás volt. Az ármentesítéssel, lecsapolással, a csatornarendszerek kiépítésével a felszíni vizek pusztításait csökkentette és a belvizek gyorsabb levezetését biztosította; majd e területeket mezőgazdasági művelésbe fogta és a gazdasági növények termesztésével a vidék természetes növénytakaróját megváltoztatta. Az ember kultúrtevékenységével megváltoztatta a talajképződés folyamatának irányát is. A feleslegben levő felszíni vizek elvezetése valamint a talajvízszint mesterséges leszállítása után a talaj felszíni rétege szárazabbá vált. Az addig lápos, mocsaras területek talajain (lápos réti talajok, réti talajok) — főleg a talajvíz mélységi elhelyezkedésétől és a viz sótartalmától függően — megindultak a szikes, réti, vagy különböző réti csemozjom talajképződési folyamatok. Az ember tevékenységének hatására változott meg a síklápok vidékének a képe is. A talajvíz szintjének csökkentésével, a felszíni vízborítás megszüntetésével, a lápok felégetésével mélyrehatóan megváltoztak a láptalajok adottságai. Az emberi beavatkozás hatására telkesített láptalajok jöttek létre, illetőleg ezek kotusodása indult meg. A láptalajok kultúrába vételével különös figyelemmel kell lenni a talajvíz mélységére és annak ingadozására, mert ez szabja meg hasznosíthatóságukat, illetve a lápokon fekvő kotu- és tőzegvagyon pusztulásának mértékét. Az ember nemcsak az ármentesítéssel, lecsapolással, telkesítéssel módosítja a táj arculatát, hanem az ezzel ellenkező tevékenyégével, az öntözéssel is. Az öntözéses gazdálkodással kapcsolatos megfigyelések, tapasztalatok arra mutatnak, hogy a nem megfelelő összetételű öntözővíz és az esetleges túlöntözés hatására megváltoznak a talaj kémiai és fizikai tulajdonságai és az öntözött talajokon másodlagos elszikesedési folyamatok vagy el- mocsarasodás léphet előtérbe. A gyakorlati tapasztalatok arra mutatnak, hogy az öntözés, ha azt körültekintő módon, szakszerűen alkalmazzuk, a talajfejlődést kedvező irányba; ellenkező esetben kedvezőtlen irányba téríti el, sőt termelési depressziót is okozhat. Az ember termelő munkájának másoldalú, jótékony hatása figyelhető meg hegyes-dombos vidékeinken, homokos tájainkon, ahol a talajvédelmi rendszerek bevezetésével, homokjavítással avatkozik be a természet rendjébe és egyre nagyobb területeket von be a mezőgazdasági művelésbe. A szocialista nagyüzemek kialakulása teremtette meg a talajvédelmi eljárások bevezetésének feltételeit. összefoglalva megállapítható, hogy az ember — mint a földrajzi környezet egyik tényezője — tevékenységével milyen sok irányban avatkozhat be a természet rendjébe és fordíthatja azt a társadalom hasznára, vagy éppen kárára. 2.124 Értékelés a vízgazdálkodás és a mezőgazdasági hasznosítás szempontjából (Lásd 3. sz. térképet) A TVK-egység talajainak értékelését a vízgazdálkodás és hasznosítás szempontjából — a területhez tartozó három természeti nagytáj szerint csoportosítva az alábbiakban lehet röviden összefoglalni: 1. Kisalföld A táj éghajlata jellegzetesen szárazföldi; a nyáritéli hőmérsékletingadozás nagy, a csapadék meny- nyisége viszonylag kevés. Az évi átlagos csapadék- mennyiség 550—600 mm, amelyből a nyári félévre 300—350 mm, a tenyészidőszakra 250—300 mm esik. A Kisalföld területén három tájat különböztetünk meg: a) Győr—Tatai teraszvidék. Talajai vízgazdálkodási tulajdonságok szempontjából három csoportba oszthatók: I. Az első csoportba tartoznak a vidék magasabb részeinek vékony lösztakaróval borított területein megjelenő réti csernozjomok és csemozjomok, valamint a teraszokat borító réti öntések és öntés csernozjomok. Ezek vízgazdálkodási tulajdonságai — gyenge víztartóképességük ellenére — igen kedvezőek, öntözésre alkalmasak. II. A másik csoportba tartoznak a mélyebbfek- vésű területeken elhelyezkedő réti lápos réti talajok, amelyek különben kedvező vízgazdálkodását a helyenként megjelenő mészkőpad erősen lerontja. Öntözésre ennek ellenére szintén alkalmasak, de a mészkőpados, korlátozott vízbefogadó képességű talajokra figyelemmel a többszöri, kis adagokkal történő öntözést kell előnyben részesíteni (esőszerű öntözési mód). III. A harmadik csoportba tartoznak a Duna öntéstalajai, melyek vízgazdálkodási tulajdonságai jók és öntözésre minden esetben igen alkalmasak. Az altáj D-i és Ny-i határain megjelenő csemozjom barna erdőtalajok és agyagbemosódásos barna erdőtalajok kedvező vízgazdálkodási tulajdonságait az erózió gyakran lerontja. Ezek a területek a domborzat egyenetlenségei miatt öntözésre kevésbé alkalmasak. b) Győri-medence. A talajok vízgazdálkodása az alábbiak szerint jellemezhető: I. A Szigetköz nyers, vagy humuszos Duna öntései igen kedvező vízgazdálkodási tulajdonságokkal rendelkeznek, ha alattuk kellő mélységben helyezkedik el a kavics, aminek megjelenése e talajok termékenységét is elsősorban befolyásolja. Ha a kavics felszínközeibe jut, a vékony talajréteg mélyen nem művelhető, és csak kismennyiségű vizet 54
