Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
takarója. Talajai kevés kivétellel az agyagbemosó- dásos barna erdőtalajok típusába tartoznak és ha ez erősebben homokos talajképző kőzeten jött létre, akkor podzolosodás is fellép. Általánosan jellemző, hogy a sok kavicsot tartalmazó talajszelvényekben élénk vörös, vasas felhalmozódási szint látható, melynek kialakulását a jégkorszak idejére vezetik vissza. Ez a vasas cementálódás sokszor oly mértékű, hogy vízzáró réteget hoz létre és így víztorlódást okoz. Ilyen körülmények között jönnek létre a pszeudoglejes barna erdőtalajok. A TVK-egység legnyugatibb része a Vasi-hegyhát és az: Alsó-őrség. A negyedkori karbonátmentes, pszeudoglejes glaciális vályog és agyag — talajképző — kőzeten nagyrészt pszeudoglejes barna erdő talajok képződtek. A domborzat igen változatos és az eróziós völgyek sűrű hálózatával jellemezhető. Talajainak rossz vízgazdálkodása miatt — szántóföldi művelés esetén — a bakhátas szántást alkalmazzák. A talajképző kőzet és a felhalmozódási szint erősen duzzadékony, ezért nagyobb meny- nyiségű víz befogadására csak száraz, repedezett állapotban képes. A nagymértékű eróziót fékezi — az állandóan párás levegő és a kedvező csapadékeloszlás következtében — a területet borító dús, természetes gyeptakaró. A TVK-egység harmadik része a Dunántúli-Középhegységhez tartozik, ezien belül a Bakony, a Vértes, valmaint a Gerecse tájához. A Bakony a Középhegység legnagyobb tája, tö- réses, pikkelyes szerkezetű tönkhegység, melynek két talajkörzete, az Öreg-Bakony a Bakony-aljá- val, valamint a Sokoró a Sokoró-aljával tartozik ebbe a vízgazdálkodási egységbe. A mészköveken rendzinák találhatók, melyek közt sok a vörös agyag maradványokat tartalmazó terra-rossás rend- zina. Harmadkori üledékeken és kvarckavics lepleken az agyagbemosódásos barna erdő talajok az uralkodók, míg a löszön a bamaföld, melyet agyag- bemosódásos barna erdőtalaj is kísér. A bazalt hegyeken, elsősorban az ormokon és gerinceken pedig fekete nyirok talajokat találunk. A Sokorón túlnyomórészt bamaföldek találhatók, azonban a Sokoró-alján a barna erdőtalajokat már csernoz- jom-bama erdőtalajok váltják fel. A Vértes tájából az északi lejtők tartoznak a TVK-egységhez. A Vértes karsztos tönkhegységét — mely nagyrészt dolomitból és mészkőből áll — rendzina talajok fedik, míg a Győr-Tatai teraszvidék felé ereszkedő lejtőkön, nagyrészt löszön képződött barnaföldek és agyagbemosódásos talajok képződtek. Ezek a Győr-—Tatai teraszvidék felé fokozatosan adják át helyüket a csernozjom-bama erdő talaj oknak. A Gerecse és a Tatai-medence táján a talajviszonyok igen tarkák. A kimagasló mészkő hegyek felszínét rendzine talajok takarják. A magasabban fekvő és általában erdővel borított területeken az agyagbemosódásos barna erdőtalajok az uralkodók, melyeket a szántóterületeken az erózió jelentősen megváltoztatott. A Duna völgye felé, az enyhén lejtős térszíneken, melyeket nagyrészt lösz borít, csemozjom-barna erdőtalajok alakultak ki. A terület északkeleti szegélyén, ahol az andezit a talajképző kőzet, agyagbemosódásos barna erdőtalajok vannak. A dolomitos területek nagybbrészt kopárok. A Tatai-medence mélyebb fekvésű területein sok a forrás. A kisebb völgyek alján, vizenyős, réti típushoz tartozó talajok helyezkednek el, míg a völgyek szélein hegylábi, völgyi hordaléktalajokat találunk. Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a TVK- egység területén a magasabban fekvő, a körzet peremén elhelyezkedő területeket az erdőtalajok jellemzik. melyek között annál jobban érvényesül a kilúgzás és az elsavanyodás, minél magasabban fekszenek és minél kevesebb karbonátot tartalmaz az anyakőzet. A Kisalföld felé a lejtőkön a kilúgzás mértéke csökken, különösen a löszös felszínen. A Kisalföldön és az ezt szegélyező halomvidéken mint több a csemozjom jellegű talaj. Ezeket a síkságokon és a mélyedésekben — a közeli talajvíz, vagy a felszíni víz hatására — a réti és a láptalajok váltják fel. Kivételesen előfordulnak szikes foltok is a lefolyástalan völgyeken. 2,123 Az ember kultúrtevékenységének hatása Az előzőkben ismertetett táj fogalmán túlmenően meg kell állapítani, hogy manapság teljesen természetes állapotban levő, tehát bizonyosfokú társadalmi hatásoktól mentes táj nagyon kevés van. A tájakon belül számolni kell olyan társadalmi hatásokkal is, amelyek kisebb vagy nagyobb mértékben beleszólnak a természeti földrajzi tényezők kölcsönhatásaképpen képződött tájak alakulásába. Természetesen az emberi kultúrtevé- kenység csak egyik tájalakító tényező lehet a földrajzi környezetben, mely csak módosíthatja a már kialakult természeti táj alapvető vonásait. Ez a beavatkozás nyilvánvalóan visszahat a talajra és részben vagy teljes egészében megváltoztatja annak fejlődési irányát is. A következőkben ebből a szemszögből vizsgáljuk meg az emberi tevékenység hatását. A történeti fejlődés menetében elsőnek említjük meg az ember pusztító tevékenységét az erdőirtásokkal kapcsolatosan. Az erdő kiirtása után a szabadd! maradt talajtakaró — különösen hegy és dombvidékeinken — martaléka lett a víz pusztító hatásának, amelyet az ember még elősegített a legeltetéssel. Ezzel a tevékenységével megyorsította a domboldalak letárolásának folyamatát, mely a talajtakaró termékenységét csökkentette. Az erdőirtásokkal kapcsolatos változás gyakran a talajok fejlődésében is megmutatkozik. Ez akkor következik be, amikor az ember a talajt az eredeti fás növénytakarójától megfosztja és szántóföldi művelés alá vonja. Hazai viszonyaink között a fejlődés iránya leggyakrabban a csemozjom talajképződés felé tolódik el. A talajerózió ütemének meggyorsítása később a helytelen talajműveléssel tovább fokozódott. A lejtő irányában történő szántás és vetés nagyban elősegítette a talajok felső, legértékesebb részének letárolását. A.Z eróziós kártételek mértékére és azok meggátlására irányuló hazai törekvésekre itt nem térünk ki, mert ezeket a „Talajeróziós viszonyok 53
