Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)

XIX. fejezet. A vízgazdálkodás és a népgazdasági ágak kapcsolata - Összefoglalás

Unyi patak vízgyűjtőjében lévő három db vízmosásnak a kiépítettségére vonatkozó állapota megegyezik az előbb tárgyalt vízmosásokéval.

A vízgyűjtőterületek rendezési tervének részleteit meghatározott szempontok szerint az V. fejezet szöveges részén kívül a fejezet 4. ez. melléklete (2,4 sz. táblázat) tartalmazza.

A hegy- és dombvidéki területek vízrendelkezésének összesített fejlesztési előirányzatai: 1856,9 millió Ft beruházás, 26,5 millió m3 földmunka, 209 ezer m3 kőmunka és 167 ezer m3 betonmunka.

3. A Keretterv értéke, hogy a múlt és jelen ismertetése mellett magában foglalja mindazokat a feladatokat, amelyeket a kisvízfolyások és vízgyűjtőterületeik rendezése, valamint a lecsapolásak és talajvédelem érdekében szükségesnek tart elvégezni. Ez az első olyan átfogó munka a területen, amely felmérve a jelenlegi állapotot, a vízgazdálkodás többi ágazata szempontjainak a figyelembevételével és összefüggésben a mezőgazdaság, az ipar, a települések jelenlegi helyzetével és pers- pektív fejlesztésével, meghatározza több évtizedre előre az elvégzendő feladatokat. A tervezés megbízhatóságának értékét növeli, hogy minden esetben, amikor alapterv nem állt rendelkezésre, a szükséges fejlesztés mértékének a meghatározása nem pusztán becsléssel történt, hanem helyszíni állapotfelvétel alapján. Külön hangsúlyozandó, hogy olyan tervről van szó, amely a területen elsőízben foglalkozik a vízfolyások rendezése és a talajvédelem kölcsönhatásaival. Sőt kiértékeli ilyen vonatkozásban is az elvégzendő munkák komplex gazdasági hatásait. Végül összefoglalóan meghatározza a rendezés további fejlesztése érdekében végrehajtandó teendőket.

2.205 Öntözés

1. Észak-Dunántúl területén a csapadék évi mennyisége ugyan több, mint pl. az Alföldiön, de mégis kevés a növények optimális fejlődéséhez, mert rendszerint a tenyészidőszakban nem elegendő. Sokszor súlyos aszályok is vannak. Az öntözéses gazdálkodással a termelést nemcsak biztonságossá tehetjük, hanem alkalmazásával rátérhetünk a belterjes gazdálkodásra. Az öntözés tervezésének kiinduló alapja egyik oldalról az öntözővíz-szükséglet, a másik oldalról a rendelkezésre bocsátható vízkészlet meghatározása. Az öntözés módja szerint van felületi, altalaj és esőszerű öntözés.

Észak-Dunántúl területén először 1860-ban Kisbéren rendeztek be rétöntözést. Később egymás után alakultak a rétöntöző társulatok. Az öntözéses gazdálkodás meghonosításának nagy propagálója Széchenyi István volt. Az első világháborút követően csökkent a fejlődés, általában csak a nagybirtokokon volt főleg erdő- és rétöntözés, mintegy 10 ezer kh területen. A felszabadulás után 1951—55 között kapott nagy lendületet a felületi öntözőtelepék fokozott kiépítése. A terület azonban nem alkalmas a felszíni rendszerű öntözésre domborzati és talajtani viszonyai miatt és politikailag sem volt jó az érdekeltek előkészítése. Az eredmény az lett, hogy a megépített öntözőtelepek

nagyobbrészt sohasem üzemeltek. 1960. év végén kereken 12 ezer kh volt az öntözött terület, na- gyobbára szántóföldi és kertöntözés. Ez a lehetőségeknek alig egytizedét meríti ki. A mezőgazdaság szocialista átszervezése tette csak lehetővé a tervszerű és gazdaságos öntözéses gazdálkodás megvalósíthatóságát.

A TVK területén az 1960. körüli években három nagy öntözőrendszer kialakítása kezdődött meg. A Mosoni öntözőrendszer, amely a Mosoni-Dunára és a Lajtára támaszkodik. A Kis-Rába öntözőrendszer a Rábából kapja vizét Nicknél gravitációs úton:. A Hansági öntözőrendszer vízszükséglete a terület több vízfolyásából van biztosítva (Répce, Rápca, Hanság-főcsatorna, Ikva, Kardos-ér). Régebben itt uradalmi öntözések voltak, amelyek a háború után tönkrementek.

A nagy számú helyi vízkivétellel megoldódott, összefüggő területként nem kezelhető öntözéseket öntözőrendszeren kívülinek nevezzük. A legnagyobb jelentőségű e tekintetben a Szigetköz, ahol a Duna kavicskúpján óriási felszínközeli vízmeny- nyiség áll rendelkezésre.

A mezőgazdaság szocialista átszervezésével az 1960-as években megnyílt a lehetősége a korszerű, nagyüzemi öntözéses gazdálkodás kialakításának. A nagyobb tájegységeket sorra véve, a Rába felső szakaszához tartozó területen, az állattenyésztés fejlesztése érdekében van szükség az öntözés fejlesztésére a megnövekedett takarmányigények miatt. Veszprém megye nagy része kavicsos talaj, sekély humuszréteggel, ahol nagyobb termésátlagokat csak öntözéses gazdálkodással lehet elérni. A Győr-Sopron és Komárom megyei területeknek változatos talaja van, és a csapadék nyugatról keletre lényegesen csökken, átlag 550 mm-ig. A tapasztalat szerint a tenyészidő első vagy második fele aszályos szokott lenni, tehát intenzív mező- gazdálkodást itt is csak öntözéssel lehet elérni.

2. Az öntözés fejlesztésének lehetőségeit részben a területen szerzett közvetlen tapasztalatok, részben elméleti meggondolások alapján munkáltuk ki, figyelemmel az e tárgyú tudományos kutatások eredményeire. A fejlesztés Győr-Sopron megyében a legkedvezőbb a szinte korlátlan vízkészlet eredményeképpen. A legrosszabb a helyzet a természeti adottságok következtében Vas megye területén és a Marcal völgyében. Az öntözővizet biztosító kisvízfolyások vízhozamait és a felhasználható felszínalatti vízkészletet a VITUKI ilyen tárgyú kiadványai alapján vettük figyelembe.

A tervezésnél követendő fejlesztési alapelvek közül az egyik legfontosabb a gazdaságosság elvének érvényesítése. E szerint elsősorban ott kell az öntözőtelepeket megépíteni, ahol a legkisebb befektetéssel a legnagyobb hozamot lehet elérni a mezőgazdaságban, Az öntözővíz-szükségletet, ahol mód van rá, a felszíni vizekből biztosítjuk, de egyéb területeken kihasználjuk a csőkutas lehetőségeket, amely általában gazdaságosabb. A Vas és Komárom megyei öntözésekhez a szükséges vizet jórészt csak tározással lehet biztosítani. Az öntözésre javasolt területek növénykultúrái megoszlásánál a vidék éghajlatát és talajtani adottságait, va501