Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
Á talajalakulás során fellépő folyamatok — melyek egy része fizikai, más része kémiai, vagy biológiai természetű — ugyanis egymással ellentétes részfolyamatok dinamikus egyensúlyából tevődnek össze. Ilyen ellentétes folyamatpárok a következők lehetnek: nedvesedés lehűlés kilúgzás mállás kolloid másodlagos ásványok szétesése redukció szervesanyag bomlás — száradás — melegedés — felhalmozódás (sófelhalmozódás, konkréciók) — másodlagos ásványok képződése — kolloid kicsapódás — a szétesés termékednek kapcsolódása — oxidáció — szervetlen anyag — felhalmozódás Mindezek a folyamatok periódusosán és ritmuso- san változtatják erősségüket. Ezek a periódusok változó időtartamúak. Minden ritmus után az előzőhöz hasonló állapotba térnek vissza, de ugyanakkor vannak kisebb eltérések, melyek erősödve a talajban, több ritmus leforgása után, lényeges változásokat idézhetnek elő. Aszerint, hogy az ellentétes folyamatok milyen dinamikus egyensúlyban jutnak és az egyes ellentétpárok milyen viszonylagos szerepet játszanak a talajképződésben, keletkeznek a különböző típusok. Az egyes típusok nem állandók, tulajdonságaik is változnak. A talaj osztályozás középpontjában a talajtípus áll. Ugyanazon talajtípusba azok a talajok tartoznak, melyek hasonló körülmények között, az egymáshoz közelálló talajképző tényezők hatására alakultak ki, s egyforma biológiai, kémiai és fizikai folyamatok által jellemezhetők. A típusok altípusokra, majd változatokra, valamint helyi változatokra oszthatók. A kidolgozott osztályozási rendszer csak a típusok és az altípusok felsorolását illetően teljes, míg a változatoknál már nem sorolja fel az összes lehetőségeket, hanem csak az elválasztás irányelveit vázolja. Még kevésbé törekszik a konkrét helyi változatok merev felsorolására, mert egyrészt kevés adat áll erre vonatkozóan rendelkezésre, másrészt a már meglevő adatok alapján meghatározható helyi változatok száma is igen nagy. 2.1213 A TERÜLET LÉNYEGES TALAJFÉLESÉGEINEK LEÍRÁSA Az előzőkben ismertetett talajföldrajzi, genetikai szemléletű kutatások eredményeképpen hazánk különböző termékenységű talajait „talajosztályozási rendszerbe” foglaltuk össze, melynek gerincét a talajtípusok alkotják. A típusok általában a genetikai szintekkel jellemezhetők. A talajtanban legtöbbször „A”-val a ki- lúgzási, „B”-vel a felhalmozódási szintet jelöljük, míg „C” szint alatt az anyakőzetet értjük. Egyes típusoknál a „B” szint értelmezése fentiektől eltér. Így pl. a „csernozjom B szint” a fokozatosan csökkenő humusztartalommal és egyre gyengébb ki- lugzással jellemezhető réteget jelöli. A területen előforduló fontosabb talajtípusokat a következőképpen jellemezhetjük: 1. Agyagbemosódásos barna erdőtalajok többnyire különböző korú üledékes kőzeteken képződtek. Szelvényükben az egyes genetikai szintek jól elkülönülnek. A podzolos barna erdőtalajoktól abban különböznek, hogy a kilúgzási szintjük („A”) sárgább, kissé barnás színű, és másodlagos kovasav kiválás nem található bennük. Az agyagbemosódás következményeként a ,,B” szintben bizonyos mértékű agyagfelhalmozódást tapasztalunk. 2. Pszeudoglejes barna erdőtalajok általában agyagos, karbonátmentes üledékeken alakultak ki. Kilúgzási („A”) szintjük fakó, fehéres színű, míg felhalmozódási szintjük („B”) tarka, márványozott. Rendszerint sok puha, porló vas és mangán kiválást tartalmaznak. Nagy agyagtartalmuk miatt szerkezetük és vízgazdálkodásuk rossz. Emiatt jutnak túlsúlyra időnként a redukciós folyamatok és vezetnek foltonként glejesedésre anélkül, hogy állandó vízborítás alatt állnának, vagy a talajvíz közel lenne a felszínhez. 3. Bamaföldek (Ramann-féle barna erdőtalaj) általában karbonátos, bázisgazdag kőzeten, túlnyomórészt löszön és márgán képződtek. Az egyes genetikai szintek jól elhatárolhatók. Az „A” és „B” szint között csak színben mutatkozik különbség, de az agyagos rész összetételében nem. A kilúgzási szint színe barnás, szerkezete apró morzsás, míg a felhalmozódási szint vörösesbarna színű és szemcsés, esetleg sokszögű szemcsés szerkezetű. 4. A csernozjom barna erőtalajokban mind a barna erdőtalaj, mind a csernozjom talajképződés fő jellemvonásai felismerhetők. Az erdőtalajokra jellemző hármas tagoltsága, főleg a felhalmozódási szint vörhenyes, csokoládé barnás színe, nagyobb tömődöttsége, diós szerkezete, míg a csernozjomok- ra jellemző a mélység felé fokozatosan csökkenő húmuszcsodás, a felső rétegek morzsalékos szerkezete. Szénsavasmeszet általában nem tartalmaznak, de ahol a csernozjom talajképződés már nagyon előrehaladott, ott a visszameszeződés következtében szénsavasmésztartalmúak. 5. Típusos mészlepedékes csemozjomok általában löszön, füves, pillangós növényzet alatt képződnek, ahol a mélyen elhelyezkedő talajvíz hatása nem érvényesül. Szelvényük fő jellegzetessége: a 30—60 cm mélyen megjelenő mészlepedék, mely a morzsákat vékony, penészszerű hártya alakjában vonja be. Humuszos szintjének sötétbarna, bamásfe- kete színe a mélység felé fokozatosan világosodik és úgyanígy humusztartalma is csökken. A humuszos szintjének apró, szabálytalan alakú szerkezete, az átmeneti szintben és az anyakőzetben található állatjáratok (krotovinák), az anyakőzetben jelentkező mészerek és mészgöbecsek, ún. löszbabák a főbb jellemzői. 6. Réti csemozjomok képződésénél szerepet játszott a 3—4 m mélyen elhelyezkedő talajvíz is. Ennek hatása leginkább megmutatkozik az anyakő50
