Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
záró márga-összlet. A főkarszt kőzetei: felső triász dolomit és mészkő, alsó jura mészkő. A Bakonyban a főkarszt kőzet feletti karszt „emeletek” jelentősége kisebb a vékonyabb karbonátos kőzetek törésekkel való szétdarabolódása és kicsiny területi elterjedése miatt. Kőzetei közül a jura mészkövek jelentéktelenek. A kréta ti ton mészkő (50 m), re- quiéniás mészkő (60 m) és hippuritás mészkő között 100—100 m-t meghaladó nem karsztosodó rétegek vannak. A szén- és bauxitbányászat feküvízbetörései a főkarszt kőzetből származnak, hiszen a bányák jó része a karsztvízszint alatt van, sokszor 200—300 m-rel. A másodkori karsztkőzetek felett vastag felsőkréta vízzáró agyag és márga összlet települ, néhol mészkővel és mészmárgával. A Vértesben és a Pilisben a mezozoós alaphegység a Bakonyénál hézagosabb és egyszerűbb, a felső triászon kívül a többi középkori képződmény csak helyi jelentőségű. A középkori alaphegység települését a medencék területén a mellékelt szelvények mutatják (3. ábra). 2.112 Fedőhegység Az eocén aljának többnyire vízzáró kőzetei felett a főnummiláns mészkő (Vértes 35, Déli-Bakony 100 m), a felső eocén mészkő (főleg Gerecse 30 m) a legfontosabb harmadkori karsztkőzet. A főkarszt- kőzet feletti karsztemeletek közül a legelterjetebb az ún. nummiláns mészkő, az ajkavidéki bányászat fedővízbetörései ebből származnak. Az eocén mészkövek feletti f. eocén már vízzáró, helyenként vastag. Az oligocén a Dunántúli-Középhegység belső medencéiben, öbleiben és peremén alul főleg agyagos, felfelé mind több homokkal. A felső oligocén homok már ismét víztartó rétegsor. Sok helyen a felső oligocént az alsó miocéntől szétválasztani alig lehet, különösen a Bakony É-i peremén. 2.113 Medenceiiíedékek A miocén rétegek elterjedése nagyobb mint az oligocéné, különösen a felső miocéné, melyet mélyfúrásokban csaknem a nyugati országhatárig megtalálunk (L. 3. ábra). A nyugati határon egy sávban hiányzik a miocén, de Sopron környékén ismét megtalálható. A Bakonyban és a Vértesben egyes belső medencékben és a peremen találjuk meg, uralkodóan homokos, sőt sokszor kavicsos, a víztartók között agyagrétegekkel. A durvaszemű el nem választható oligo-miocén helyenként igen vastag és vízföldtanilag nem jelentős, mert gyakran még durva kavicsos rétegei is erősen agyagosak. A medenoeüledék legfontosabb tagja a pannoniai rétegsor (lásd. 3. ábra). A csaknem édesvízi beltó- ban az üledék felhalmozódása lépést tartott a süllyedéssel, így az állandóan sekély vizű volt. Egykori parti részein kavics, homok található, a medence belsejében főleg agyag és márga, finom homokrétegekkel megosztva. A Kis-Alföld vastag felsőpannon kitöltése ugyanígy lencsés településű, vízvezető és vízzáró rétegekből áll, mint az ország más pannon területei is. A medence mélyében a felső pannon mélyebb szintjei és a vékonyabb alsó pannon kifejlődése már inkább rétegesebb jellegű. Sopron körül az al- SÓ pannon rétegsort konglomerátum, homok, homokkő, felül pedig homokkő, finom homok és homokos-kavicsos tagok alkotják. A Rába és a Bakony között a felszínen leginkább a pannonemelet üledékei vannak, vékony, fiatalabb üledékekkel, főleg pleisztocén kaviccsal és homokkal takartam A Bakonytól a Marcal és Görbő irányát követő törésvonalig a pannon rétegek aránylag vékonyak. Alattuk triász mészkő, dolomit és eocén mészkő van. A marcali törésvonal felé azután a pannon rétegekre 7—3 m-es pleisztocén kavics, ritkábban homok települt. A pannon vastagsága itt már a többszáz métert is eléri, alatta szárazföldi miocén képződmények vannak (lásd 3. ábra, szelvények). A győri medencének bakonyi peremén a felső pannon alsó felének üledékei a felszínen vannak, a medence belseje felé haladva a felszínen mind fiatalabb képződményeket találunk (1. 3. ábra.). A pannonhalmi hármas dombságot is pannon üledékek építik fel. Ezeket ez idő szerint 250 m mélységig ismerjük. Anyaguk: agyag, márga, homokos agyag, agyagos homok, homok, homokkő és lignit. Általában a dombság északi részén 50— 60 m mélységig a homokos tagok rovására inkább az agyagos és márgás betelepülések jutnak túlsúlyba. A Ny-i Bakonyban felső pliocén bazalt erup- ciók lávái láthatók. A Rába és a Marcal között a bazaltos kőzetek (bazalttufák) a törésvonalak találkozásán vannak. Az Egyházaskesző mellettiek vízföldtanilag kedvezőtlen helyzetet teremtenek azzal, hogy a felszínalatt kis mélységben jóval nagyobb területen vannak, mint a felszínen. Az összefüggő pannon takaró a Győrszabad- hegy és az öreg Rába—Duna közötti törésvonal mentén észak felé billenve lesüllyedt. A pannon fölé a Kisalföld központi süllyedőkében vastag — néha 250 métert is elérő, főleg rábai és dunai eredetű — pliocén durva homokos, kavicsos rétegsor települt (1. 3. ábra). Ebben az igen jó vízadó rétegsorban csak néhol találunk iszaposabb lencséket. A pleisztocén a hegyvidéki folyóvizek völgyeiben legtöbbször 1—10 m-es. A legfiatalabb képződmény a patakvölgyek 1—5 m-es holocén öntéstalaja, ebben legfeljebb a csapadék által közvetlenül táplált első talajvizet találjuk. 2.12 A TERÜLET TALAJVISZONYAI 2121 A terület általános talajtani ismertetése 2.1211 A TÁJ FOGALMA; A TÁJALKOTÓ FÖLDRAJZI TÉNYEZŐK A táj önálló, meghatározott, állandó fejlődésben levő természeti egység, mely a tájalkotó tényezők együttesének hatására alakult ki. A természeti táj fogalmában beletartozik az emberi élet hatására bekövetkezett változás is. Ott, ahol az ember rö48
