Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)
XI. fejezet. Víziutak, kikötők
XL FEJEZET Víziutak és kikötők 1. BEVEZETÉS A feldolgozás során három időszakot különböztetünk meg. Az első időszak határa 1960. december ál-e, mely a szövegben megegyezik a jelennel és egyben elhatárolja a múltat A második időszak 1960-tól 1980-ig terjed és ez szorosan kapcsolódik a népgazdaság 20 éves távlati fejlesztési tervéhez. A harmadik az 1980. év után következő és le nem határolt időszak. Ebben a részben kerülnek feldolgozásra a 20 éves tervidőszak utáni fejlesztési lehetőségek. 1.1 A témakör ismertetése Víziközlekedésen áruknak és személyeknek vízi járműveken menetrendszerű vagy egyedileg megszervezett sziállítását értjük. A víziközlekedés útvonalai a víziutak. Magyarországon, nagyhajózásról Duna—tengeri hajózásról és kishajózásról beszélünk. A nagyhajózás lehet nemzetközi, átmenő és belső hajózás, összefoglalóan a nagyhajózást és kishajózási belhajózásmak nevezz,ük. Nagyhajózás alatt a 250 tonna teherbíróképességű vagy ennél nagyobb, kishajózás alatt pedig csak ennél kisebb vízi járművek közlekedését értjük. Egyes vízfolyásokon, illetőleg azok egyes szakaszain csupán kishajózás lehetséges. A belehajózásra alkalmas víziutak alkotják az ország víziúthálózatát. A kishajózás esetében országos víziúthálózatról nem lehet beszélni, hanem csak össze nem függő, különálló kishajózási utakról. A víziúthálózat természetes (folyók, tavak) és mesterséges (hajócsatornák, csatornázott folyók) víziutakból áll. Hajócsatoma alatt olyan csatornát kell érteni, amely méreteinél és kialakításánál fogva alkalmas arra, hogy a víziközlekedés útjaként használják. Csatornázott folyónak azt a folyót nevezzük, amelyen a víz természetes leifolyási szintjét műtárgyak (duzzasztómű) segítségével legalább olyan magasra duzzasztják, hogy az a vízijárművek közlekedéséhez a duzzasztómű felett a megkívánt vízmélységet és a hajóút szélességét biztosítsa. Vízerőhasznosítási és vízkivételi stb. okokból természetesen ennél magasabb vízszint is létrehozható. Kikötők — nyílt és medencés változatban — a víziutak olyan állomáshelyei, ahol a hajók személyvagy áruforgalom lebonyolítására biztos, védett helyen tartózkodhatnak. A kikötőkben — céljuk és nagyságuk szerint — forgalmi (csatlakozó utak, vasutak, stb.) rakodó (partfal, daruk stb.) és tároló berendezések, tárházak szükségesek. Rakodónak nevezzük a vízútmenti olyan nyílt partszakaszokat, amelyek teheráruk rakodására alkalmasak és erre a célra esetleg berendezésekkel is ellátottak. A kikötők rendeltetés szerint lehetnek: személy- forgalmi, sport-, teherforgalmi és hajózási üzemi kikötők, ezek közé tartoznak a téli kikötők és a téli menhelyek is. A TVK-nak ebben a fejezetében a sportkikötőkkel nem kell foglalkozni, mert ez a témakör a XIV. Vízparti üdülés, fürdők, vízisportok és természetvédelem c. fejezetben kerül kidolgozásra. A természetes víziutak medrében a hajóutat — amennyiben az természettől fogva nem állna, rendelkezésre — szabályozási módszerekkel állítják elő. Ezért a folyókon kisvízi szabályozást végeznek. Tavakon a maximális víziút méreteket kotrással állítják elő. A TVK-nak jelen fejezete a szóban- forgó minimális víziut méreteket írja elő, a szükséges munkálatok a III. Árvízmentesítés, árvízvédelem, folyók és tavak szabályozása c. fejezetben kerülnek kidolgozásra, mert ezek a mederszabályozás munkálataihoz tartoznak. A fejezet tárgyalja a víziutak vízszint feletti űrszelvényének, a mesterséges víziutak medrének, továbbá a hajózsilipeknek a minimális méreteit is. 1.2 A víziutak és a kikötők múltja és jelene 1.21 NAGYHAJÖZÄSRA alkalmas TERMÉSZETES VÍZIUTAK 1.211 A Duna Rajka (országhatár 1850 fkm) — Szob (1708 fkm) közötti szakasza A Dunán már a történelmi ókorban megindult a hajózás, az akkori műszaki lehetőségekhez szabott méretekben. Ez a hajózás főleg az árucserét, sok esetben pedig a hadviselés céljait szolgálta. A hazai történelmi okmányok között a dunai kereskedelmi hajózásról az első adat 1148-ból való, mely szerint akkor a Dunán már számos teherhajó szállított élelmiszert. II. Endre korában a Duna már 357
