Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)

VII. fejezet. Halászati vízhasznosítás

„Előre” Halászati Termelőszövetkezet kezelésében lévő vámosszabadi 4 hektár nagyságú halastó isme­retesek. Komárom megyében számos halastó van, ame­lyek legnagyobb része régebben uradalmak tulaj- donáiban volt. A Komárom megyei halastavak né­melyike jelenleg már csak másodlagosan szolgál haltermelésre, mert néhány éve már a vízihiánnyal küzdő Ászári Keményítőgyár használja azokat tar­talék üzemvíz-tárolóknak, és jelenlegi tulajdono­suk már csak járulékosan használja halasi tásra. Ezek közé tartoznak a Fekete-vízi, Nagybéri, Bíró­réti, Saliházi és Hanta—Nádaspusztai tavak,, ide sorolható még azonkívül az öntöz ő víz-tárolásr a szolgáló Szőkepusztai Állami Gazdaság, továbbá a Kerékteleki Béke Tszi. tárolótavai is, amelyeket azonban csak az 1961. év folyamán helyeztek üzem­be. Ezek együttes terjedelme mintegy 56 hektár. A Komárom megyei mesterséges, halastavak túl­nyomó része a Tatai Halgazdaság kezelésében van és ezek együttes kiterjedése1 617 hektár. Ezek a kö­vetkezők: a tatai Nagytó, a tatai Cseke-tó (mely közben 1961-ben megszűnt, fenékforrásainak ki- apadása következtében), a tatai ún, Réti tógazda­ság, mely az egyetlen körtöltéses tógazadságot kép­viseli Komárom megyében, a többi mind völgyzá- rógátas rendszerű; — a tatai külső kerületihez tar­tozó Grébicsi, Billegi, Asszony, Mária, Halasi és Városi tavak, továbbá, a Mocsai, a Nagyigmándi-, valamint a Szendi tógazdaságok. Haltenyésztésre szolgál azonkívül a Vérteskethelyi Petőfi Tsz. ha­lastava. Mesterséges halastavak még a sporthorgászati célokat is szolgáló következő tavak, a Bánhidai Erőmű-tó, a kömyei Állami Gazdaság Öregtava, a bokodi Öreg-tó, az Oroszlány—Majki halastavak és az Oroszlányi Galambos pusztai halastavak, mely utóbbi 3 tócsoportot az Oroszlányi Bányász Horgászegylet használja, továbbá a Kisbéri tó. A jelentékeny mesterséges halastavak leírását alábbiakban ismertetjük. A Tatai Halgazdaság kezelésében: A tatai Nagy-tó és hozzátartozó teleltető meden­cék. A Nagy-tó az Atal-ér völgyében létesült- Alsó végét kőpart-fallal ellátott völgyzárógát rekeszti el. Az Átal-ér nagy árvíztömege miatt a tó kiürítése, valamint árvízi többletvizének leeresztése 4 nagy nyílású, csörlős, táblás zsilipen át történhetik. A tó­gazdaság ívató, ivadéknevelő tavakkal és teleltető medencékkel is rendelkezik. A tó túlfolyó vagy lecsapolt vize a Tatai vízfolyás, vagy Kühtreiber patakon át távozik a Dunáiba. A Réti halastavak Tata város északnyugati sar­kában a Naszályi út és Fényes forrás között terül­nek el. Nyolc medencéből álló körtöltéses rendsze­rű tógazdaság. Tápláló vizét a tatai Nagy-tó túl­folyó vize szolgáltatja a János patakon és Csever- árkon keresztül. Ennek elégtelen mennyisége és alacsony vízszíne következtében a Halgazdaság a tatai Nagy-tó teleltetőifoől kiágazó új zárt vezeté­ket és csatlakozó töltésezett csatornát létesített, amelynek segítségével a tavak kellő vízellátása biz­tosítva van. A tavak lecsapolása a tócsoport észak­keleti sarkában levő zsilipen át a Fényes patakba, illetve elsősorban a Mikovényi árokba történik. A medencék 3 sorban, helyezkednek el. A térendszer délkeleti sarkában négy teleltető medence, északi sarkában pedig három ivató tó nyert elhelyezést. A Cseke-tó Tata tóvárosi részének keleti szélén te­rül el és főleg talaj,források, táplálják kristálytiszta langyos vizét. A tó vize azonban a források kiapa­dásával nincs már biztosítva és így a tavat is üze­men kívül helyezik. Tata várostól nyugatra a Köss felé vezető úttól északra elszigtelten terül el a Vá­rosi tó. Táplálója a Grébics patak mellékága, a völ­gyet völgyzárógát zárja el tár ozás céljából. Ettől nyugatra a Grébics patak mentén, létesül­tek ugyancsak a kocsi-úttól északra egymáshoz közvetlenül csatlagozólag völgyzárógátas elrende­zéssel a Halasi, Mária és Asszony-tó, majd lejjebb elszigetelten Grébics-puszta környékén a Grébicsi- tó és az alsó szakaszán Billeg pusztától keletre a Billegi tó. Mindegyik egy-egy lecsapoló barátzsi- lippel ,és egy-egy árapasztóval rendelkezik. A Nagyigmándi Tógazdaság a Coneó-ér völgyé­nek elzárása folytán keletkezett. Nagyigmánd közr- ségtől északra terül el nádasok közt. Jelenleg 3 tó­ból áll, melyből az I. sz. nagytó piaci halat termel 39 hektáron, II. sz. tava 2,3 hektár területtel ívató tó, egyik tava délen megszűnt, de fezaki végén a teMtetők közelében egy új III. számmal jelölt tó létesült utóbbi években 17 hektár területtel. Há­rom teleltető (tava) medencéje elhanyagolt álla­potban még megvan, de csak szükség esetén hasz­nálják. A halgazdaság célszerűen bővíthető volna még egy alul csatlakozó újabb tómedencével. A tó­gazdaság völgyzárógátas elrendezésű, azonban, a Nagy-tó nyugati szélén, a III. sz. tó pedig mindkét oldalán körtöltéssel is, el van látva,. A tavakat a Concó, Szendli-ér és a Kisigmánd—Kocsi-ér táplál­ják. A tógazdaság a pontyivadékot maga termeli, a süllőikrát fe harcsaivadékot pedig a Tatai tógazda­ságtól kapja. A Mócsa Boldogasszonyt Tógazdaság a Kócs— Mocsai-vízfolyás mentén terül el, legdélibb tava a pár évvel ezelőtt még Mocsa község legeltető társu­latainak tulajdonában volt ún. községi tó, mely egy völgyzárógáttal elzárt 34 hektáros terület. Ehhez csatlakozik északon az ún. I. sz. Boldogasszony-tó, északi szélén szintén töltéssel lezárva 53 hektár ter­jedelemmel. A szőny—tatai úttól északra van még két kisebb tava. Mindegyik tó töltésében beton ba­rátzsilip és árapasztó található. A tógazdaság tavai az 1953. évben, előfordult rendkívüli árvizek okoz­ta gátszakadások következtében sok változáson mentek keresztül, egyes tavak összevonásával. A Szendi tavak a Szendi-ér mentén Szend köz­ség keleti szélén terülnek el völgyzárógátas elren­dezésiben és 7,5 hektár vízfelülettel három kisebb medencében,, amelyek nem teljesen összefüggőleg csatlakoznak egymáshoz. Egyéb tulajdonosok használatában álló horgász vagy járulékos nagyobb tavak: A bánhidai Öregtó az Altal-ér vizét tározza üzem­víz felhasználására.. Az erőmű fölött terül el és északi szélét völgyzárógát, déli szélét pedig halrács határolja. Az elhasznált meleg vizet hűtés céljából a tóba visszabocsátják. A tavat másodlagosan kül­258

Next

/
Thumbnails
Contents