Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)
V. fejezet. Hegy- és dombvidéki területek vízrendezése
módi vízmosás a község belsőségében kialakult és gyors bemaródással hossz-irányban fejlődő vízmosás megkötésére 1949. évben 4,8 m magas fagát épült. A Vértesszőllősi vízmosásmegkötések az ún. kertek alatti vízmosás megkötése érdekében történt. Ez a vízmosás nemcsak tatabánya—tatai főközlekedési utat, hanem a budapest—hegyeshalomi vasútvonalat is iszapelöntéssel veszélyeztette. 1937—38. években egy fejgát és két hordalékfogó gát épült. A munka következtében a vízmosás bemaródása megszűnt, azonban a hordalék a vízmosás levezető medrének helytelen nyomvonalon történt kialakítása következtében a vasútvonalat, minden esőzés után elönti. A MÁV a hidak és az alsó III. kát. mederszakasz tervezését folyamatba tette. Tatabánya területén 1936. évben a volt Alsógalla község belsősége védelmére ún. lőtéri és szőlőhegyi vízmosásokon 5 db vízmosáskötőgát, 70 fm surrantó és 271 fm zárt csatorna épült. Az Oroszlány melletti Maja-pusztánál az ún. Majki-patak gesztesi és bíborkai ágán a vízmosá- sossá vált szakaszon 1903-ban végeztek vízmosáskötést. A két mellékágon együttesen 17 db 1,0—1,5 m magasságra fenékgát, 1 db surrantó és 125 fm hosszú mederburkolat készült. A megkötött vízmosás fákkal, bokrokkal nőtt be, a gátakat iszap takarta el. A vízmosás további elfajulása megszűnt. 3. A Duna mentén megkötött vízmosások nyugatról kelet felé haladva Dunaalmás, Neszmély, Dunaszentmiklós, Süttő, lábatlan és Baj ót községek határában varrnak. Ezek között a Neszmély körüli vízmosások a szőlőművelésű területen alakultak ki, a többiek község belsőségben, ahol a területre jellemző sűrű beépítésű község belsőségeket veszélyeztették. Árvizeik és hordalékuk befogadója a Duna, így tehát a hordalékelöntéssel okozott mezőgazdasági kár sem jelentős. Zavart jelent a közlekedésben, hogy a Budapest—Bées 1. sz. főútvonalat nagyobb záporok alkalmával olyan nagymeny- nyiségű hordalék borította el, hogy a forgalmat leállította. Ezen a területen 1905. évben épültek az első vízmosáskötő gátak, amikor 6 db fenékgát és 2 db fejgát épült. 1933. évben kezdődtek meg az újabb munkák, és 1960. évig 19 db kőbeton gát, 230 fm burkolt övárok és több surrantó épült meg. A vízmosások fejgát kialakítására jellemző, hogy a vízmosások fejénél burkolt övárkok létesültek, és az összegyűjtött víz a surrantóban nyert levezetést a vízmosásfenékre. 4. Az Unyi patak kisebb névtelen mellékvölgyeiben Tokodon és Annavölgyben és a Janza patak csolnoki szakaszán 1925. évben végeztek vízmosásmegkötéseket. Az itt épült 12 db kőgáttal a Tokodi és Anna-völgyi vízmosáskötés eredményes volt. A Janza patak gátjainak bukónyílásai szűkek voltak, a bekötésük sem bizonyult jól megoldottnak. A víz megkerülte a gátakat, a patak vizét a balpartnak terelték, és olyan mértékű partelmosást okoztak, hogy az a mellette levő egész házsort veszélyeztette. 5. A Kenyérmezei patak völgyében a Kesztöld patak vízmosásos szakaszán a község belsősége védelmére három vízmosáskötő gát épült. A felsorolt vízmosáskötések között csak azokat soroltuk fel, amelyeken megkötési munkák folytak. Ezeken kívül mintegy negyvenre tehető azoknak a vízmosásoknak a száma, amely eddig nem érintett értékes területeket, de a későbbiekben káros helyzetet teremthetnek. Erózió elleni védelem célját szolgáló sáncolás, teraszozás, rétegvonalmenti művelésre való áttérés a kisparcellás birtokviszonyok miatt igen kismértékben történt. Sáncolást a Komárom megyei Somodor-pusztán végeztek, mintegy 250 ha területen, valamint Pest megyében a Kiscsévi Ä. G. 98 ha sáncolást és gyümölcsös telepítést végzett 1953- ban. Tokod és Mogyorósbánya határában 100 hek táron végeztek vegyesen sáncolást és fásítást, valamint kisebb mértékű tereprendezést. Neszmély és Dunaalmási határában a Vértesi Erdőgazdaság végzett sáncolással egybekötött erdősítést 70 ha területen. Különösen a Komárom megyei kopárfásításokon kellene mielőbb nagyarányú fásítást végezni, mert az egyébként nem hasznosítható területen jelentős erózió tapasztalható. A Keszthelyi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet több éven keresztül saját és idegen területeken végzett kísérleteket. A terméseredmények és ráfordítási költségek mérése alapján megállapította, hogy a 100%-os lecsapolás — a rét-, legelő-területeken — évi 300—600 Ft-os nettó többletjövedelmet eredményez. Ez a közvetlen haszon, közvetve pedig az állatmegbetegedések megszűnése révén a tejhozam, húshozam és szaporulat növekedésében is jelentős haszonnál számolhatunk. A lecsapolás egyik speciális formája az alagcsö- vezés, amelyet 1928-ig építettek területünkön. Hiányos nyilvántartás miatt azonban a létesített mezőgazdasági alagcsővezetékek csak egy részéről tudunk. Azok az alagcsövezések, amelyeknek elvezető nyílt árokhálózata jókarban van — még 50— 60 év múltán is — jól működnék. Az alagcsövezett területeken a terméseredmények általában 20—25 %-kal nőttek, és az akkori árok mellett ez azt jelentette, hogy az építési költség 3—4 éven belül megtérült. Jelenleg a magas cső-anyagár miatt költséges az alagcsövezés, és a megtérülési idő 12— 15 év. Főleg ez az akadálya annak, hogy Magyar- országon az utóbbi időkben mezőgazdasági alagcsövezés nem folyik, míg külföldön, nyugaton éppúgy mint a szocialista országokban, államokban, évenként több tízezer ha területet alagcsöveznek. A legnagyobb lecsapoló rendszereket főbb adataikkal a következőkben soroljuk fel: GYÖR-SOPRON MEGYE TERÜLETÉN Csangota-ér völgyében Tét környékén 1941, 42, 43 években 1 270 ha területen 37 687 fm hosszban épült lecsapoló csatorna, jelenlegi elhanyagolt állapotban. Sokoróaljai Bakony-ér völgyében Gyomoré, Fel- péc, Kajárpéc községek határában 1949—50. években 2 110 ha területen 71 800 fm hosszú lecsapolócsatorna épült nyüt árokkal. A csatornák fenntartás hiánya miatt tönkrementek. 25 1 TVK 193
