Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)
III. fejezet. Árvízmentesítés, árvízvédelem, folyók és tavak szabályozása
épült parapetfal tetejét az 1954. évi 751 cm magas árvíz 50—60 cm-rel közelítette meg. Az erősen víz- áteresztő altalaj következtében a komáromi pályaudvarnak az árvízszint alatt átlagosan 20 cm-rel fekvő területe fakadóvíz miatt víz alá került. A védvonal hossza 13,750 km, az’öblözet területe 3786 ha. III. Rába-balpart — Mosoni-Duna-jobbparti öblözet Az öblözet területe 172 993 ha a Mosoni-Dunaág és a Rába között terül el. Nyugaton részben országhatár, részben magaslatok határolják. Az öblözeten keresztül folyik a Répce, a Rábca, a Kisrába és a Lajta a mellékcsatornáival. Az ártér legmélyebb vonalán a Rábca folyik. Az igen szeszélyes vízjárású Rába évszázadokon keresztül igen sok kárt okozott, azért az érdekeltek igyekeztek ellene védekezni, de miután az ártér négy megye területére esett és többségében nagybirtok volt, nehezen tudták összeegyeztetni a különböző érdekeket. A kiépített töltések méretei és a magasságai nem voltak megfelelőek, fenntartásukról általában senki sem gondoskodott és az érkező vizek szabad levonulását nagymértékben akadályozta a malmok érdekében a folyó medrében létesített 23 keresztgát. A Rábaszabályozó Társulat 1873-ban alakult meg Győrött, s ezzel indult meg az öblözet komoly árvízmentesítése. 1876-ban alakult meg Kapuvárott a Felsőrábaközi Érdekeltség 23 község részvételével. A Rábaszabályozó Társulat megalakulása után elsősorban a malmokat és ezek duzzasztó gátjait tövolí- tották el és utána megkezdődött a torkolattól kiindulva a szabályozási munka. Számos átvágással, a régi medrek eltöltésével és ezzel párhuzamosan a kétoldali töltések kiépítésével biztosították a Rába árterének árvédelmét. A töltések 4,0 m koronaszélességgel, vízfelőli 1:3, a mentettoldali 1:2 rézsűvel és 3,0 m széles padkával épültek. A Rába ártér altalaja erősen vízáteresztő homokos-kavics, amelyen homokos-agyag és 60—70 cm vastag humuszréteg települt. A terület mezőgazda- sági művelésre kiválóan alkalmas és árvízvédelmi szempontból is kedvező, mert a fedőréteg megfelelő vastagságú. Éppen ezért fakadóvíz a területen általában nem jelentkezik magasabb Rába vízállások esetén sem. A töltések általában megbízhatóak, gyengébb pontjai csak ott vannak, ahol a töltés vonalvezetésénél kikerülhetetlen volt a holt medrek keresztezése. A töltések Győrtől Sárvárig folytonosak. A Rába ármentesítése az ország egyik legsikerültebb művének mondható, mert amíg az ország más részein a megállapított és kiépített töltések magasságairól többnyire súlyos katasztrófák igazolták be, hogy elégtelenek, addig a Rábán és a Rábcán a szabályozás után levonult árvizek általában nem haladták meg a tervezett mértéket- Az 1899. árvíz volt az egyetlen, amely Szanynál gátszakadást okozott. Az 1925. novemberi árvíz után a hossz-szelvény törésnél tapasztalt vízszin emelkedést az 1908-ban épült Répce-árapasztó hatásának tulajdonították és ezért a következő években 0,5 m magasságig terjedő töltésmagasítást hajtottak itt végre. A Rába árvízszintjei emelkedő irányzatot mutatnak, ami valószínűleg a mederemelkedés és a hullámtér emelkedésének következménye. A volt Rábaszabályozó Társulat árterének kún- szigetabdai részeit a Mosoni-Dunaágból kiömlő árvizek is elárasztották, ezért szükséges volt a Mosoni-Dunaág jobbpartján árvízvédelmi töltést kiépíteni. Kunszigettől a Rábca-balparti töltésig 1892— 1893. években épült ki a Mosoni-Dunaág jobbparti töltése. Miután az 1897. árvíz a mecséri magaspartokat is meghaladta, a kiépített töltést meg kellett hosszabbítani, az 1899—1900-as években, majd 1900—1901 évben újabb töltésemelés vált szükségessé, mellyel elérték az 1899. évi árvízszin feletti 1,0 m biztonságot. A töltés méretei: 3,0 m koronaszélesség, egyes szakaszokon mindkét oldalon 1:2, helyenkint 1:1,5 hajlású rézsűvel. A Mosoni-Dunaág és a Rábca közötti terület altalaja Szigetközével megegyezően nagy mélységig vízáteresztő homokos kavics, változó vastagságú fedőréteggel. Fakadóvíz és buzgár jelenségek főleg a töltés alsó szakaszán, a Rábca töltéséhez való csatlakozásnál fordulnak elő. A Lajta ausztriai vízgyűjtőjéről lefolyó árvizek a Lajtán és két csatornán, a Balparti és a Jobbparti Csatornán érkeznek magyar területre. 1911-ben megalakult Lajta Vízrendező Társulat kezdte el az árvízmentesítési munkálatokat. E munkálatok, valamint a Lajta szabályozása azonban csak 1928—1933 években tett nagyobb lépést előre. A Lajta kanyargós medrét átvágásokkal kiegyenesítették és mindkét partján 6—6 m előtér elhagyásával töltéseket építettek ki. E töltések a valószínű árvízszin felett 50 cm-es biztonsággal épültek ki. Koronaszélességük 2,0 m, mindkét oldalon 1:2 hajlású rézsűvel. A Lajta 95 m3/sec-ot kitevő árvízét az ausztriai Nickelsdorfnál megépített osztómű osztja meg a Lajtába és a Balparti Csatornába. A lajtamenti területek altalaja erősen vízáteresztő, általában vékony fedőréteggel. Ezért igen nagy mennyiségű fakadóvíz jelentkezik árvízkor. A töltések is túlnyomórészt kavicsos anyagból készültek, ezért erősen szivárognak. A Lajtának úgy a jobbpartján, mint a Balparti Csatorna balpartján az ártér széle a medrekkel párhuzamosan keskeny sávban halad. Az újabbkori szabályozás előtt a Rábca rendeltetése volt a Répce és a Kis-Rába vizeit, valamint a Rába kiöntésekor a Hanságba és a Felső-Rábca vidékére lefolyt árvizeket levezetni a Rábába. Ennek a feladatának megfelelni nem tudott, aminek következménye a Rábca-völgyének elposványosodása lett. 1568-ban ásták ki először a Rábca medrét, Bősárkány és Királytó között, majd 1799-ben a medret felújították, majd több ízben bővítették, szabályozták. A töltések 4,0 m koronaszélességgel 1:2, 1:3 hajlású rézsűkkel épültek ki. IV. Rába-jobbpart — Marcal öblözet Az öblözet nyugatról a Rába-jobbparti töltése, keleten Kemenes és Sokoró magaslatainak lába határolja. Az ártéren belül csak a Lánka folyik, mely Pápócnál ömlik a Rábába. Az ártér átlagos szélessége 3—4 km. Az ármentesítést az 1866. év17 1 TVK 129
