Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
2.34 JÉGJÂRAS 2.341 Általános törvényszerűségek A jégképződés akkor indul meg, ha a víz hőmérséklete tartósan 0 C°-ra (pontosabban néhány tized, vagy század fokkal a nullpont alá) hűl le. Minthogy a felszíni vizek hőmérsékletének alakulását az időjárási tényezőkön kívül számos egyéb körülmény is befolyásolja (lásd a 2.33 pontot), egymáshoz közel fekvő vízfolyások, illetve állóvizek esetében is jelentékeny különbségek lehetnek a jég megjelenésének időpontja és a jégképződés üteme tekintetében. A felhalmozódott jég mennyiségétől és a víztér hőháztartási adottságaitól függően hasonló különbségek mutatkozhatnak a jég olvadásának ütemében és eltűnésének időpontjában is. Különösen szembetűnő különbségek tapasztalhatók a folyó- és az állóvizek jégviszonyainak törvényszerűségei között: a) A vízfolyásokon a jég az egész keresztszelvényben képződik és a felszínen úszó jégtáblákban halmozódik fel. A folyó fokozatosan áll be — a jégtáblák elakadása miatt — alulról felfelé. A jégtakarót a tavaszi árhullámok szakítják fel és mivel ez a folyamat felülről indul, könnyen képződik jégtorlasz, esetleg jeges árvíz. Az egyes vízfolyások jégviszonyai és az egyes évek jégjárása között is jelentős különbségek lehetnek. A nagyobb vízsebesség késlelteti a jégképződést, a sima, egészséges meder a beállást. A kisebb vízfolyások korábban fagynak be és hamarabb tisztulnak meg a jégtől, mint a nagyok. A mellékfolyó nélküli hosz- szabb szakaszok a jégtorlaszok miatt veszélyesek. Csapadékban szegény tél vagy a vízfolyás alsó szakaszain kezdődő lassú enyhülés esetén a jég veszélytelen. Hosszú, hóban gazdag telet követő és felülről meginduló hirtelen melegbetörés könnyen okoz jeges árvizet; a veszély még súlyosabb, ha az árhullám kialakulása után ismét lehűlés következik. b) A tavakon a jégképződés a felszínre korlátozódik. A beállás többnyire hamarosan követi a jégképződés megindulását. A jégtakarót az olvadás gyengíti meg és a hullámverés töri össze. A jégtorlaszok a tavakon a szél hatására alakulnak ki a szélnek kitett partok mentén. A folyók duzzasztott szakaszai a jégjárás szempontjából is átmenetet képeznek a vízfolyás és állóvíz között. A jég megfigyelése a vízmércéknél történik. A viszonylag kevés helyen végzett észlelések — kiegészítve a leszűrt törvényszerűségekkel — általános tájékoztatás céljából hosszabb folyószakaszra, esetleg szomszédos: vízfolyásokra is jellemzők. A pillanatnyi helyzetről és a jégviszonyok várható alakulásáról kritikus időszakokban légi felderítéssel lehet közelebbről tájékozódni. 2.342 A főbefogadók jégjárásának ismertetése; a jég okozta rendellenességek A jégviszonyok szempontjából a területünkre eső Duna szakasz, a komáromi, a Rába a ragyogóhídi, a Marcal a marcaltői jégjárási adatokkal jellemezhető (L 23. ábra). A Vág—Duna torkolata alatt a jégelőfordulás gyakorisága a komárominak mintegy 1,2-szerese, a beállás legnagyobb gyakorisága némileg megnő és február elejére áttolódik. A Dunának ezen a szakaszán az évek 6—7%-ában teljesen elmaradnak a jégjelenségek s az évek 25— 35%-ában áll be a jég. A Rábán minden évben jelentkeznek a jégjelen- ségek s a jég az évek 85—100%-ában be is áll. A helyi tapasztalatok szerint a Felső-Duna nagyesésű szakaszán a jégveszélyes helyek a rossz gázlók, ahol már beálláskor is jégtorladás keletkezik és a vízszint megemelkedik. Mivel itt a hullámtér széles, a jégtorlódást a víz megkerülheti és jeges árvíz nem szokott keletkezni. A Szap alatti szakaszon a jégtorlaszok többnyire csak az esztergomi Helemba szigetnél képződnek. A Rábán a szűk nyílású hidaknál keletkezik jégtorlódás:, de pusztító jeges árvizet nem okoz. A kisvízfolyásokon is a hidaknál keletkezik torlódás. Jégtorlódásra és kiöntésre veszélyes még a Rábca felső szakasza, valamint a Répce, Kardosér, Ikva, Kőris, Keszegér alsó, kisesésű szakaszai. 2.35 HORDALÉK 2.351 A hordaiékmozgás általános törvényszerűségei A vízfolyásokban mindig van több-kevesebb hordalék, mely lebegve vagy a fenéken mozogva halad. A hordalékot a víz sebességétől (esésétől) függő hordalékmozgató erő ragadja magával; minél nagyobb a sebesség, annál több és nagyobb szemű anyagot képes mozgatni. A sebesség hely és idő szerint változik és ez a hordalékmozgásban is tükröződik. A nagy esésű, felső szakaszokon a meder berágódik, a hordalék főleg kavics. A síkságra kilépő folyó esése hirtelen csökken, a kavics lerakódik és csak a homok megy tovább. A közepes esésű szakaszokon a folyó hordalékmozgató képessége egyensúlyban van a hordaléktartaiommal, ezért a meder állandó. A kisesésű szakaszokon már csak igen finom anyag képes lebegve maradni, a meder gyorsan feliszapolódik, a folyó ágakra szakad. A hordalékmozgás a vízfolyás keresztszelvényében is a sebességeloszláshoz igazodik. A legtöbb és a nagyobb szemcséjű hordalék a sodorvonalban halad. A hordalék zömének mozgása nem folyamatos, hanem a vízjárást követi. Árvizek idején megindulnak a mederben előzőleg lerakodott nagyobb szemek is, a hordalékmennyiség ugrásszerűen megnő. Az apadással egyidejűleg megkezdődik a lerakódás, előbb a nagyobb, később a kisebb szemcsék válnak ki a mozgó hordaléktömegből. A meder alakulásában legnagyobb szerepet a viszonylag nagy tartósságú közepes vizek játszanak. A kisvízfolyások hordalékviszonyait a szélsőségek jellemzik, itt számottevő hordalékmozgás csak nagyvizek idején van. Kisvízfolyásaink vízgyűjtőjén viszonylag nagy terület áll művelés alatt, ezért a hordalék jórészt a talajerózióból származik. A 93
