Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)
VIII. fejezet. Ivó- és ipari vízellátás
helyi vízkészletek teljes lekötöttsége akadályozza az ipar, a mezőgazdaság, az üdülés további fejlesztését. A népgazdasági szempontból fontos területek vízellátásának megoldása, illetőleg továbbfejlesztése mellett a másik fontos feladat a falusi vízellátás korszerűsítése, elsősorban a vízellátási szempontból leginkább elmaradt vidékeken. Ennek, érdekében a tervidőszak végéig a törpevízművek, valamint a fúrt közkutak számát jelentős mértékben növelni kell. A terv a fenti célkitűzések megvalósítását 8 regionális vízellátó rendszer kiépítésével kívánja elősegíteni. Legjelentősebbek ezek közül a Séd—Gajai, a Mohács-—Pécs—Komlói, továbbá a Közép-nógrádi iparvidéket, valamint a balatoni üdülő vidéket ellátó regionális vízművek. A regionális vízellátás keretében mintegy 85 település, köztük 6 város lakossága jut, — részben házibekötések, részben közkifolyók útján — ivóvízihez. További 21 városban és 22 községben központi vízmű mintegy 380 községben pedig törpevízmű létesítésére, illetőleg bővítésére kerül sor. A közkutas vízellátást előreláthat tólag 1820 db korszerűen telepített fúrt közkút vize fogja a jövőben biztosítani. A Duna vízgyűjtőjén 6,15 millió fő távlati lakosszámának vízellátási módok szerinti tervezett megoszlása a tervidőszak végén a következő: Regionális vízműről ellátott 513 600 fő 8,5% Központi vízműről ellátott 3 737 900 fő 61,0% Törpevízműről ellátott 996 600 fő 16,0% Közkutakból ellátott 622 400 fő 10,0% Egyéb módon ellátott 278 700 fő 4,5% 6 149 200 fő 100% A tervidőszak során tehát a közmű jelleggel ellátottak aránya a jelenlegi 47%-ról 85,5%-ra emelkedik, ugyanakkor a köz- és magánkutakból ellátottaké 53%-ról 14,5%-ra csökken. A terület vízellátóberendezéseinek napi víztermelése 1,94 millió m3-re növekszik, melyből 112 000 m3-t Pécs város ivó- és ipari vízellátására a Dráva vízgyűjtőjére, 10 000 m3-t pedig Salgótarján vízellátása céljából a Tisza vízgyűjtőjére vezetnek majd át. A termelt vízmennyiség 45%-a partiszűrésű víz, 25%-a felszíni víz, 30%-a pedig talaj-, mélységi-, illetőleg karsztvíz. Nagy mennyiségű felszíni vizet elsősorban az ipari igényeket is kielégítő (Séd— Gajad, Pécs—Mohácsi) regionális vízművek, továbbá a Fővárosi Vízművek termelnek a jövőben. Ezenkívül a balatoni, az északnógrádi és az északdunántúli regionális vízművek, továbbá Dunaújváros, Szekszárd és Kalocsa városok központi vízmüvei is jelentős mennyiségű felszíni vizet kénytelenek ivóvízellátása célra felhasználni. Az ivóvízművek kb. napi 807 000 m3 vizet adnak át az iparnak. Az egy főre jutó fajlagos ivóvíztermelés — a szomszédos területekre, továbbá az ipar részére átadandó vízmennyiségek levonása után — napi 162 literre adódik. A tervidőszak végén a vízművek csőhálózatának hossza kb. 9600 km, a magasszintű tárolást biztosító víztornyok, illetőleg medencék együttes térfogata mintegy 408 000 m3 lesz. A dunai vízgyűjtő ivóvízellátásának tervezett fejlesztése (a kapcsolódó ipari beruházások nélkül) 6 188 millió forint beruházási költséget igényel. A továbbiakban az egyes vízműtípusok rövid ismertetésére térünk át. 2.2211 REGIONÁLIS VÍZMÜVEK A Duna vízgyűjtőjén a tervidőszakban 8 regionális vízmű létesítése szükséges. Ezek a következők: Balatoni Regionális Vízmű A Balatonvidék legjelentősebb üdülőközpontunk, ahol az elkövetkező években idegenforgalmi, üdültetési, gyógyászati és kulturális jelentősége miatt sokoldalú fejlesztés szükséges. Jelenlegi vízellátása az üdülőterület átlagosnál lényegesen nagyobb egészségügyi és kényelmi követelményei szempontjából távolról sem kielégítő. A tervidőszak végéig a Balaton vidéken mintegy 138 000 állandó lakoson felül évi közel 300 000 hazad és külföldi üdülő vízellátásáról kell gondoskodnunk. A Balaton partján szalagszerűen elhelyezkedő 31 település jövőbeni vízellátását 8 önálló körzetből kialakított regionális vízellátórendszerrel lehet a leggazdaságosabban megoldani. Az egymásr- tól függetlenül üzemelő körzetek az 1980. év utáni távlatban — indokolt esetben — összekapcsolhatók egymással. A Balatonvidék nyári csúcsvízigénye 44 700 m3/nap. A déli part településeinek vízigényét elsősorban fúrt kutakból, az északi partiakét karsztvizekről célszerű kielégíteni. Felszínalatti vízkészletből mintegy napi 33 000 m3 vízmennyiség áll rendelkezésre; a hiányzó 11 700 m3-t felszíni vízművekkel a Balatonból kell pótolni. A Balatoni Regionális Vízmű teljes kiépítése esetén a víz szállítását és szétosztását 530 km hosszú csővezeték, a tárolást 4 víztorony és 44 medence (9130 m3 össztérfogattal) biztosítja. A rendszer kiépítésének költsége 224,6 millió forintra becsülhető. Északnógrádi Regionális Vízmű (ÉNRV) Az ÉNRV Salgótarján város vízhiányának pótlására létesül. A napi 10 000 m3 mennyiségű nyersvíz Litke község mellett az Ipolyból vehető ki. Az Ipoly kisvizei idején a vízkivétel túlnyomórészt a Komra völgyi tározóból történik. Az 1980. év utáni távlatban sor kerülhet a Mulai tározó vizének felhasználására. A nyersvíz teljes tisztítás után jut — mintegy 22 km hosszú kettős nyomócsövön keresztül — Salgótarjánba. A Dobroda völgyi községek vízellátása közvetlenül a fővezetékből oldható meg. A tározó, valamint a vízkivételi mű megépítéséig 5000 m3/nap kapacitású kútvízmű fogja Salgótarján részére a vizet biztosítani. A regionális vízmű főlétesítményeinek beruházási költsége — a Komra völgyi tározó költségei nélkül, mely a XII. „Víztározás és annak többcélú hasznosítása” című fejezetben szerepel — kb. 117,5 millió forint. 478
