Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)

VI. fejezet. Öntözés

értéke 3—6. A javítóanyag mennyiségét az öntözővíz vizsgálati adatai alapján kell számítani.

Hígításos vízjavítás után minden esetben alkalmazható az öntözővíz akkor, ha eredeti sótartalma az 1000 mg/lit, Na%-a a 60-at és szódalúgossága a 30 mg/lit-t nem haladja meg. A hígítási arány megállapításánál figyelemlbe kell venni a hígítóvíz kémiai sajátságait és az arányt ettől függően úgy kell számítani, hogy a javított víz kémiai mutatói a. minden esetben használható csoport értékeinek megfeleljenek.

Hígításos vízjavítás után az öntözővíz egyes talajféleségek esetén még használható akkor, ha ösz- szes sótartalma 1000—2000 mg/lit, Na%-a 75, szódával kifejezett fen olftál ein lúgossága 50 mg/lit- nél kisebb.

A hígításos vízjavítás elvével azonos a síkvidéki tározók üzemelésének elve. A tározott víz minősége a bepárlódás, részben a tározó talajából kioldott sók hatására bizonyos mértékű romlást mutat. A tározott víz öntözésre történő felhasználásának feltétele, hogy a belvizeket és csurgalékvize- ket távoltartsák a tározótól, valamint az öntözési csúcsidőszak előtt legalább egy alkalommal hígítást kell végezni.

A fenti ismertetett elvek alapján készítette a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet — az MTA Talajtani és Agrokémiai Intézetével közösen — „A talaj és a víz mennyiségi, minőségi kapcsolata” c. 1:500 000 méretarányú térképet.

2.12 A FEJLESZTÉSHEZ FELHASZNÁLT FEJLESZTÉSI ALAPELVEK

Az öntözés fejlesztési elveinek alapját az e pontban tárgyaltak határozzák meg. Az alapelvek három csoportba oszthatók:

2.121 Általános elvek

2.122 A műszaki megoldás elvei.

2.123 Termeléspolitikai elvek.

2.121 Általános elvek

Az öntözésfejlesztés alapelve a párt és a kormány azon célkitűzése, hogy az öntözés a mezőgazdasági termelés mennyiségi és minőségi színvonala emelésének, a termelésbiztonság fokozásának, a belterjes gazdálkodás termelésének alapvető módszere és ezt a célkitűzést a műszaki és mezőgazdasági eszközök leghatékonyabb felhasználásával kell elérni.

Ennek érvényesítése a tervszerűség és a gazdaságosság fokozott mérlegelését, az öntözés szükségességének objektív elbírálását kívánja meg, mert a vízkészletünk korlátozott, a természetes csapadék eloszlása mezőgazdasági szempontból rendkívül kedvezőtlen és a növénykultúrák optimális termésének eléréséhez szükséges vízmennyiség csak mesterséges úton biztosítható.

Az öntözés hatékony végrehajtása megkívánja, hogy az a vízgazdálkodás egyéb ágazataival, továbbá a talajjavítás teendőivel teljes összhangban valósuljon meg.

A társadalmi hatékonyság elvének érvényesítése megkívánja, hogy az öntözés térben és időben elsősorban mezőgazdasági termelés belterjességének fokozása irányában hasson.

Ez főleg a takarmánybázis biztosításéiban betöltött szerep előtérbehelyezését jelenti és aláhúzza a zöldség- és gyümölcsös területek öntözésére történő összpontosítás jelentőségét.

A hatékonyság feltétele, hogy az üzemek felkészülten, gazdálkodásukba szervesen beépítve kezdjék meg és végezzék az öntözést. Alapvető feltételként kell biztosítani az üzemekben a tápanyagutánpótlást, mind a műtrágya, mind a szerves- trágya vonatkozásában.

Az öntözés szervezeti és személyi feltételeinek biztosítása is fontos alapja a hatékonyság érvényesülésének.

2.122 A műszaki megoldás elvei

A megoldások elvei között alapvető kérdés a területi elhelyezés főirányának meghatározása. Ezeket az elveket a következőkben foglaljuk össze.

— Alapvető, hogy a Duna és a Tisza, vízgyűjtője közötti helyes öntözött területarány meghatározásakor objektív alapon mérlegeljük a két térség eltérő természeti és közgazdasági adottságait. Ezek a következők:

A Tisza vízrendszerében a természeti feltételek a nagyüzemű szántóföldi öntözés bevezetését és nagyobb arányú kiterjesztését általában, jobban indokolják, mint a Duna vízgyűjtőterületének nagy részén. Az utóbbi tetemes részen a csapadék meny- nyisége és eloszlása lényegesen kedvezőbb, mint az Alföldön és a vízkészlet sem vet fel olyan problémákat, melyekkel ebben a tekintetben a Tisza vízrendszerében számolni kell.

Ezzel szemben — részben éppen a természeti feltételeknél fogva — a Dunántúlon a mezőgazdaság belterjesebb, magasabb fejlettségű és ez (ha csak statikusan vizsgáljuk e tényeket) a térség egy részén jobban indokolnák az öntözést. A nagyhozamú kertészeti növények (gyümölcs, szőlő, zöldség stb.) esetében az öntözés bevezetése feltétlenül indokolt, azonban területi igénye a többihez képest lényegesen kisebb. A Tiszavölgy legfontosabb mező- gazdasági területein azonban a vízhiány az egész mezőgazdasági termelés fejlesztésének legdöntőbb akadálya, a,mit ott az ariditási tényező 1,0 feletti értéke is mutat.

A Tisza vízrendszerében csak együttműködő főművek adhatnak lehetőséget nagyarányú öntözés- fejlesztésre. Ezeknek a megvalósítása egyidejűleg nagyobb eszközlekötést kíván meg, mint a Duna rendszerében, ahol az öntözés általában csak fajlagosan magasabb beruházási költséggel, de kisebb egységeikben fejleszthető.

— Fontos alapelv, hogy a kihasználatlan főművek hasznosítása fokozódjék és mindenekelőtt a felújítható öntözőtelepek kerüljenek üzemelésre.

— A további főműfejlesztéssel, elsősorban a szántóföldi, a kertészeti és az egyéb öntözés nagyarányú kiterjesztésének az igényeit kell kielégíteni, a rizsterületet a lecsökkent 16—17 ezer ha szinten kell tartam, és át kell térni a vetésforgós művelésre.

— Biztosítani kell a helyi vizekből (vízfolyások, kutak stb.) önálló vízkivétellel táplálkozó öntöző374