Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)

VI. fejezet. Öntözés

1.2 Az öntözés múltja és jelene

1.21 AZ ÖNTÖZÉS MÚLTJA

Hazánkban az öntözéses gazdálkodásra az első adatokat —a korábbi vadöntözéseket figyelmen kívül hagyva — a XVIII. század második felében találjuk. Ebben az időben az ország déli részén, bizonyára török hatásra, a rizstermelés is meghonosodott. Az öntözéses gazdálkodás szűkebb keretek között a XIX. század első harmadában is folytatódott. Az 1863. évi aszály az öntözések ügyében bizonyos fellendülést hozott, mivel azonban a XIX. század második felében a vízügyi beruházások súlyát — szükségszerűen — az ármentesítésre, a folyószabályozásra és a belvízrendezésre fektették, és 1873 után nedves évsorozat következett, a fejlődés vontatott volt. Így 1879-ig összes 11 000 ha területen öntöztek. 1879-től, a kultúrmérnöki szolgálat felállításától 1918-ig 15 500 ha-on rendeztek be öntözéseket. Ezek nagyrészt rétöntözések voltak.

Az első világháború utáni konjunktúra hatására az öntözéses tevékenység újból megindult. Elsősorban esőszerű öntözésre rendezkedtek be egyes gazdaságok. Ezek az öntözések azonban alig 1—2 évig működtek. Végeredményben 1920—1930 között 6500 ha-on létesültek öntözőtelepek, ugyanebben az időben azonban ennél nagyobb területen szüntették meg az öntözést, — így 1930-ban öntözött területeink kiterjedése 8500 ha volt, kevesebb mint 1918- ban. Termelési szempontból kedvezőtlen volt, öntözéseink megoszlása is. Az éghajlat és a csapadék szempontjából legkedvezőbb országrészre, a Dunántúlra esett az öntözések 73%-a, míg a szárazabb éghajlatú, kedvezőtlenebb talajú Tiszántúlra alig 15% jutott. A Dunántúlon az öntözések nagyrésze rétöntözés volt, ahol a patakok vizének fel- használásával aránylag kis tőkével és egyszerű eszközökkel gyakorolták az öntöző tevékenységet.

Az 1930-as évek elején az öntözéses gazdálkodás fejlesztését a szakemberek erőteljesen szorgalmazták; az aszályos nyarak is egymást követték. Ezek

közül is 'kiemelkedett az 1935. évi, amikor a terméscsökkenés értékét az akkori alacsony termésárak mellett is több mint 200 millió pengőre becsülték. E tényezők hatására a kormányzat elrendelte az aszályos területek öntözési terveinek elkészítését. Az általános tervek elkészültét követően megalkották az 1937. évi XX. t. c.-et: az öntözési törvényt.

Az öntözési törvény alapján épült meg a békés- szentandrási duzzasztó és a tiszafüredi öntözőrendszer. Ennek alapján kezdték meg a hódmezővásárhelyi öntözőrendszer építését és hozzáfogtak a tiszántúli öntöző főcsatorna építéséhez.

1934—1944 között öntözéseink területe 9500 ha- ról 14 000 ha-ra emelkedett, vagyis az évi növekedés átlagban kereken 500 ha volt. A két világháború közötti időszak a kis mértékű területi fejlődés ellenére öntözés fejlesztési szempontból mégis jelentős volt. Erre az időszakra esett az öntözés intézményes fejlesztésének a megindítása és a létesítmények kialakítása, melyek a további fejlődés alapjait határozták meg.

A háború utáni első években öntözéseink a háborús károk következtében visszaestek; a 3 éves terv időszakában viszont megkezdődött öntözéseink gyors fejlődése, amelynek eredményeképpen 1949- re az öntözött területeink kiterjedése 26 800 ha-ra növekedett.

A fejlődés időszakában öntözéseink súlya a Dunántúlról a csapadékszegény, napfényben és hőmérsékletben gazdag Alföldre helyeződött át. A Tisza menti öntözések főleg azokon a területen fejlődtek, ahol az öntözéseknek már múltja volt, így elsősorban a Körösök völgyében, a Tiszafüredi és a Hódmezővásárhelyi öntözőrendszerekben. Oj területként említhetjük a Tisza jobbpartján a Tiszasüly—szolnoki térséget, valamint Tiszabő környékét.

Konjunkturális hatásra 1948—50. évek között főleg a rizs-termesztés fejlődött. A rizs uralkodó szerepe az 1950. évet követő években is megmaradt úgy, hogy 1960-ig az öntözéses gazdálkodás fejlődése vagy hanyatlása egyet jelentett a rizstermelés,

Az öntözés fejlődése 1947—1959 között

Év

Rizs

Szántó

Zöldség és kert

Rét, legelő és egyéb

összesen

ezer hektár (katasztrális hold)

1947

5,4

(9,3)

0,6

(1,1)

3,1

(5,4)

2,7

(4,3)

11,8

(20,1)

1948

12,5

(21,7)

1,0

(1,8)

2,0

(3,5)

3,3

(5,6)

18,8

(32,6)

1949

16,8

(28,9)

1,9

(3,4)

2,9

(5,1)

5,1

(9,1)

26,8

(46,5)

1950

14,0

(24,3)

7,0

(12,0)

4,8

(8,7)

4,9

(8,2)

30,7

(53,2)

1951

17,5

(30,2)

7,7

(13,3)

10,1

(17,4)

5,9

(10,5)

41,2

(71,4)

1952

20,0

(34,7)

15,2

(26,2)

10,3

(17.8)

11,0

(19,5

56,5

(98,2)

1953

27,6

(47,8)

23,6

(41,2)

13,0

(22,5)

29,8

(51,9)

94,0

(163,4)

1954

42,5

(73,2)

12,2

(21,1)

12,5

(21,6)

9,4

(17,0)

76,0

(132,9)

1953

50,1

(88,0)

14,6

(25,2)

14,4

(24,9)

12,9

(20,9)

92,0

(159,0)

1956

47,0

(81,7)

15,4

(26,4)

12,0

(21,1)

15,1

(25,9)

89,6

(155,1)

1957

39,5

(68,5)

12,2

(21,2)

10,7

(18,4)

15,6

(26,9)

78,0

(135,0)

1958

34,0

(58,8)

14,6

(15,3)

10,5

(18,2)

13,3

(22,7)

72,2

(125,0)

1959

33,2

(57,4)

12,5

(21,7)

11,1

(19,2)

16,0

(28,1)

72,8

(126,4)

368