Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)
I. fejezet. A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban
I. FEJEZET A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban 1. BEVEZETÉS 1.1 A vízgazdálkodás fogalma A víz az egyik legfontosabb természeti tényező, amely jelenlétével vagy hiányával az életet alapvetően befolyásolja. Hatása részben — mint az élő szervezetek felépítését és létfeltételeit biztosító, esetleg gyógyító elemé — közvetlenül, részben pedig az újratermelési folyamatban nyersanyagként, energiahordozóként való részvétele útján érvényesül. Felhasználását, az ellene való védekezés szükségét és ezek kölcsönös mennyiségi és minőségi kapcsolatait a természeti és a társadalmi-gazdasági viszonyok együttesen határozzák meg. A természetes vízkészlet gyakorlatilag változatlannak tekinthető. Térben és időben való elosztlása, ennek mértéke azonban éghajlati, időjárási és földrajzi tényezők függvénye. A természeti viszonyok a víz minőségét is lényegesen befolyásolhatják. A társadalom fejlődése, az ipari és mezőgazda- sági termelés mennyiségi és minőségi növekedése és technikai színvonalának emelkedése mindinkább szükségessé teszi a korlátozott vízkészlet hatékonyabb felhasználását és a vizek kártételei elleni fokozott védelmet. A víz mennyiségének és minőségének e mellett döntő szerepe van a társadalom gazdasági és szódális-k ultur áli s fejlődésében. A víz tehát — a természetes körfolyamata során — a természeti tényezők által megszabott törvényeknek engedelmeskedik, ennek megfelelően befolyásolja, sok esetben pedig meghatározza az emberi tevékenységet. Ahhoz, hogy a természetben időben, térben és formában különbözőképpen megjelenő víz a dolgozó és pihenő emberi; hasznosan szolgálhassa, körültekintően kell gazdálkodnunk vele. A vízgazdálkodás feladata tehát, hogy a természeti tényezők által meghatározott mennyiségű és minőségű vízkészletek felhasználásának és elosztásának olyan feltételeit biztosítsa, melyek a társadalmi-gazdasági igények leghatékonyabb kielégítését eredményezik. A vízgazdálkodás a víz és a társadalom kölcsönös kapcsolatának tervszerű szabályozását célzó tevékenység. Fő feladata, hogy adott térségen belül és meghatározott időben a társadalom víz iránti indokolt igénye és a természetes hidrológiai adottságok közötti eltérésiek mind műszakilag, mind gazdaságilag a legnagyobb hatékonysággal nyerjenek kiegyenlítést. A vízzel való gazdálkodás lényegileg a természeti és társadalmi újratermelés folyamatának hatékony összhangját biztosítja. Nem szorítkozik tehát egyoldalúan a víz anyagi, fizikai, kémiai és biológiai sajátosságainak, valamint a víz természetes körforgásával kapcsolatban lejátszódó természeti jelenségeknek felmérésére, ezek egy részének irányítására és befolyásolására, hanem a természeti újratermelés e folyamatával összefüggésben feltárja a víznek a társadalmi újratermelés folyamatában betöltött szerepét is. Így a vízzel való gazdálkodás az anyagi javak termelésének is részévé válik, mihelyt a vizet természetes helyzetéből, mint természeti forrásból, munkaráfordítás útján személyes fogyasztás céljára vagy nyers és segédanyagként, esetleg munkaeszköz formájában felhasználjuk. A vízgazdálkodás e szerepét úgy tudja betölteni, ha igazodik a társadalom szükségleteihez és a társadalmi-gazdasági összefüggéseket is figyelembe veszi. 1.2 A vízgazdálkodás fejlődése 1.21. A TÄRSADALMI-GAZDASÄGI FEJLŐDÉS HATÄSA A VÍZGAZDÁLKODÁS kialakuläsAra A természetben előforduló, gyakorlatilag változatlannak tekinthető vízkészlet időben és térben változó eloszlású. Hatása az emberiség társadalmigazdasági fejlődése során különféle módon nyilvánult meg. Ebből a szempontból két időszakot különíthetünk el. Az egyikre, a fejlődés korábbi szakaszára az jellemző, hogy a népesség száma, társadalmi-gazdasági fejlettsége és technikai-kulturális színvonala következtében a vízkészlet az élet és termelés igényeinek kielégítése céljára gyakorlatilag korlátlanul rendelkezésre állt. Ekkor a vizek élet és vagyonbiztonságot fenyegető hatása elleni védekezés játszott jelentős szerepet. Ebben az időszakban tehát általában a társadalom — a szükséges tudományos és technikai feltételek hiányában — inkább a vízzel szembeni passzív magatartásra kényszerült. A későbbi időszakra az jellemző, hogy a társadalmi-gazdasági fejlődés mind szorosabb kapcsolatba került a vízkészletek mennyiségével és minőségével. A fejlődés korábbi szakaszában gyakorlati21
